Az Oltáriszentség imádása nélkül nem jutunk el Istenhez
„Jézus elküldi tanítványait, hogy menjenek és készítsék elő a helyet, ahol majd elfogyasztják a húsvéti vacsorát. Maguk a tanítványok kérdezik
Read MoreIde kerülnek a magazin cikkek
„Jézus elküldi tanítványait, hogy menjenek és készítsék elő a helyet, ahol majd elfogyasztják a húsvéti vacsorát. Maguk a tanítványok kérdezik
Read MoreA Mária Rádió családja nevében köszöntöm tudós bíboros-érsekünket néhány kis történet felidézésével.Kezdjük az elején! Amikor valahol elindulna a Mária Rádió,
Read MoreIsten éltesse sokáig az idén június 1-jén 95. születésnapját, illetve június 22-én 70 éves papi szolgálatát ünneplő Kerényi Lajos atyát!
Read MoreA gyerekek gyakran játszanak a kenyérrel az iskola ebédlőjében, ahogy én is tettem gyerekként. A bátyámmal elkezdtünk játszani az asztalnál,
Read MoreA húsvét az élet igazi realitása. Húsvétban ünnepeljük Isten végtelen szeretetét, embermegváltását, az új élet kezdetét. Mindezt Jézus Krisztus halálábanés
Read MoreA következő a helyzet: sok olyan ember van, aki hívő keresztény, a feltámadásban azonban mégsem hisz. Akik úgy gondolják, hogy
Read MoreÁldunk Téged, Krisztus, mert Te szent kereszted által megváltottad a világot! A mai embernek a megváltás szó nem nagyon érthető.
Read MoreA feltámadáshoz kapcsolódó húsvéti népszokások két jeles napja húsvétvasárnap és húsvéthétfő. A hosszú, negyven napos böjt lezárását követően, kiemelt szerepe
Read More„Az elmúlt években világszerte jelentősen csökkent az oktatás és a képzés finanszírozása; ezeket inkább kiadásnak, mintsem befektetésnek tekintették. Pedig az
Read MorePüspök atya elmélkedéseit a Mária Rádióban hallgathatják meg nagycsütörtökön, nagypénteken, nagyszombaton és húsvét vasárnap, minden nap 14:30-kor. A Getszemáni kert
Read More