Magazin cikkek

   

A Gondviselés újabb csodája – Keszthelyi Mariathon

Újra megtapasztalhattuk az Úr gondviselését az augusztus 27-én és 28-án tartott Mariathon során. A keszthelyi beruházásból származó tartozásaink kiegyenlítéséhez kértük

   

A Mária Rádió itthoni születése

A megszületés öröm és fájdalom, lemondás és szárnyalás. Előbb van a vágy. Úgy kezdődött, hogy Habsburg Mihály (akinek egyik fi

   

Mária Rádió ma, tegnap és holnap

Az Újszövetségben a Zsidókhoz írt levélben van egy szép mondat: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid 13,8) Nyilván

   

Újhullám és Médiatábor – Interjú Fókás Andor Zalánnal, a Mária Rádió ifjúsági koordinátorával

A 2019-es Médiatábor során találkoztál a Mária Rádióval, erről már többször meséltél különböző interjúkban, így inkább most arról kérdeznélek, hogy

   

Mária eljegyzése, menyegzője

Egy elfeledett szép ünnepről és szokásairól szeretnénk most megemlékezni, ami nem más, mint Jézus anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának és

   

Mária segíts!

Egek királynéja, Mária segíts! Jézusnak szent anyja, Mária segíts! Ó segíts mirajtunk, kik hozzád sóhajtunk, Mária segíts! Októberben is sokat