Imádságra hívjuk magazinunk olvasóit!

A Mária Rádió, a Lélek hangja, az imádság rádiója. Sokan keresik szerkesztőségünket, hogy szeretnének élőben is bekapcsolódni imádságot közvetítő műsorainkba,

   

Önkéntes találkozó a Jézus Szíve búcsú napján Zalaegerszeg – Olában

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor június elején megkerestek telefonon a Mária Rádiótól. Még nagyon friss élményként élt bennünk a

   

Zarándokolni…

E témakörben az elmúlt évtizedben többször írtam a zarándoklásról, a zarándokutakról, személyes élményekről, még arról is, miképp kapcsolható össze a

  

Öt évtized Margitos dalai online

Megjelent a Margitos Ifjúsági Énekkar (MIÉnK) első lemeze Láncszem vagyok címmel – ennek kapcsán Miklós Lászlóval, a zenekar korábbi vezetőjével

   

Jézus színeváltozása

Minden év nagyböjtjében, a 2. vasárnapon a színeváltozás eseményét olvassuk. Augusztus 6-án külön ünnep is van erről az eseményről. Mindhárom

   

Ferenc pápa Csíksomlyón: ez a zarándoklat Erdély öröksége

„Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk,

   

Zarándoklat Isten köztünk élő mosolyával

Hinterdorfer Gábor és kisfia, Gáborka története olyan, mint a legnehezebb zarándoklat: az édesapa 13 évig kísérte kisfiát a földi úton,

   

Zarándoklat, amelyre a Szűzanya hív el

Balázs József gyergyóalfalvi festőművész 20 éve minden pünkösdkor több száz gyalogos zarándokot vezet a csíksomlyói nyeregbe. Igaz, volt olyanév is,

   

Nekem minden hely egyforma?

Rudyard Kipling: A magányosan sétáló macska című meséjében a macska ezzel a mondattal bosszantja az asszonyt, az embert és a

   

A Perugia-i legendából

Porciunkula ünnepe van augusztus másodikán, és liturgikusan persze a legtöbb templomban évközi tizennyolcadik vasárnapot ünneplünk ekkor, de azért kellőképpen benne