Munkahely, extrákkal

Ahogy mondani szokták, nincs új a nap alatt. Én még emlékszem arra, hogy munkahelyemen (a ’90-es
évek elején-közepén) volt óvoda és bölcsőde, sőt napközi is, ami teljes egészében a szülők munkaidejéhez
igazodott. Nagy könnyebbség volt ez akkoriban: nem kellett megértésre számítani a körzeti óvoda
részéről („elnézést, hogy korán hozom, de 8-ig be kell érnem”; „bocsánat, hogy most értem ide, de csak
fél ötkor indulhatok”), és a kollégákat is összébb hozta, ha gyerekeink egymással barátkoztak. A lecke
készen volt, a tanulnivaló kikérdezve, ránk már tényleg csak a többi édes kis semmiség maradt. Az én
csemetéim már kirepültek, de én ma is nagy megértést tanúsítok az iránt, ha a munkahely részt vállal a
szülői terhekből. Hogy ’családbarát’ címkével, vagy anélkül, teljesen mindegy.
Az UBM-csoport HR-vezetőjével, Nagyné Tóth Orsolyával beszélgetve is első kérdésem ez: Kell a cím,
van ennek előnye?

• Én abban hiszek, hogy a legfontosabb a családbarátság mögötti szemlélet hiteles képviselete.
  Szerencsére az UBM-cégcsoport tulajdonosi háttere, vezetése is mélyen elkötelezett a kölcsönösen
  előnyös üzleti megállapodások megkötésében. Mi törekszünk arra, hogy a tárgyalóasztaltól
  minden érintett fél elégedetten álljon fel, hisz csak a mindenkinek előnyös helyzetek tarthatók
  fenn tartósan, vagy zárulhatnak biztosan sikeresen. Ha pedig az üzleti partnereinkre így
  gondolunk, miért ne tennénk meg ugyanezt munkatársainkkal is?
  A legfontosabbnak ezért tehát azt tartom, belülről fakadóan legyünk emberközpontúak, diktálja a
  szívünk azt, amit ekként cselekszünk. Ha csak divatosak akarunk lenni – hisz ma már trendi is a
  családbarátság -, nemcsak a hitelesség veszhet el könnyen, de az eredmények is.
  Én – bár van címünk is – sokkal büszkébb vagyok arra, amikor állásinterjúkon maguk a kollégáim
  hozzák szóba, büszkén a jelölteknek, hogy nálunk mi minden van, és tényleg van!
  Nos, akkor mi minden van?
• Nem egyszerű a kérdés! Mi nyitott szemmel járunk, és folyamatosan próbálunk tisztában lenni
  azzal, hogy egyes munkatársainknak mi jelenthet valódi segítséget, és abból próbálunk részt
  vállalni. A munkatársaink korösszetételéből fakadóan esetünkben nem jellemző az időskorúak
  ápolása, de az egyik legnagyobb sikertörténetünk – amit évek óta minden kollégánk
  megelégedésére vállalunk – a gyerektáboroztatás. Felfigyeltünk ugyanis arra, a hosszú nyári
  szünet nem fedhető le pusztán a szülők szabadságával. Így aztán a pilisszentiváni tájházba
  szervezünk minden nyáron kéthetes tábort, ahol a gyerekek szakértő felügyelet mellett vannak,
  míg a szülők dolgozhatnak.
  Büszkék vagyunk arra is, hogy – ha újszülött érkezik a családba – a törvényi minimumon túl két
  extra szabadnappal ajándékozzuk meg a kispapákat. Utalványt adunk a babák első karácsonyának
  emlékezetesebbé tételéhez is. Vannak a fejemben további ötletek, melyeket meg kell még
  szerveznünk (ilyen lehet pl. a munkahelyen végzendő egészségügyi szűrés), de ami a lényeg:
  folyamatosan nyitott szemmel járunk, figyeljük a kollégák igényeit, és ahol segíthetünk,
  bekapcsolódunk. Fontos ugyanis annak tudata, a munkáltató által adott támogatás valóban
  jelentsen hozzáadott értéket a munkavállalóknak.
  Ezekkel a gondolatokkal pályáztunk annak idején a családbarát hely elismerésre is. Ha mi valóban
  ekként gondolkodunk, valóban családbarátok vagyunk, miért ne gyűjthetnénk be az ezért járó
  elismerést is? Ha azonban csak a címre hajtanánk, szerintem fordítva ülnénk a lovon. Úgy
  gondolom, minden felelős munkáltatónak így kellene eljárnia, legalábbis nálunk ez a természetes.

Rakonczay Éva