AugusztusMagazin cikkek

Öt évtized Margitos dalai online

Megjelent a Margitos Ifjúsági Énekkar (MIÉnK) első lemeze Láncszem vagyok címmel – ennek kapcsán Miklós Lászlóval, a zenekar korábbi vezetőjével beszélgettünk.

Machalik Kriszti: Honnan jött az ötlet, hogy elkészítsétek a lemezt?

Miklós László: Az Árpád-házi Szent Margit templom életének már körülbelül 50 éve fontos része az ifjúsági énekkar. A nagymarosi találkozók, Sillye Jenő dalai, munkássága inspirálták a mindenkori kórustagokat, olyannyira, hogy néhányan dalokat is írtak. Mi nagyon szeretjük ezeket a nótákat, de azt vettük észre, hogy kicsit „megrekedtek” a templom falain belül. Reméljük, hogy a felvételek által minél többekhez el tud jutni az az örömhír és üzenet, amit mi a zene útján próbálunk átadni.

M.K.: Hogyan éltétek meg a lemezfelvétel folyamatát?

M.L.: Egy lemez elkészítéséhez nagyon sok mindenre van szükség: nem elég a lelkesedés, kell hozzá elegendő pénz, idő és egy jó csapat. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott a plébánia támogatást, és Monostori László atya is biztatott minket, hogy vágjunk bele. A stúdiózás izgalmas volt, de persze eleinte kicsit furcsa is, mert egészen más volt a dinamikája, mint egyébként a próbáinknak. Végül Favari Henrik és Király Gergely barátom által hosszú hónapokon keresztül előkészített gitár- és zongorasávok, Dandó Zoltán részvétele és munkája, valamint a kórus ráfordított ideje és energiája szép gyümölcsöt hoztak, reméljük, minél többekhez eljut.

M.K.: Aki szeretné meghallgatni a dalokat, hol teheti ezt meg?

M.L.: Az elmúlt években alaposan megváltoztak a zenehallgatási szokások, ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kellett. Sokakat szeretnénk elérni, ezért is gondoltuk úgy, hogy digitálisan is elérhetővé tesszük a dalokat. YouTubeon, Spotify-on, a Deezer és az Apple Music felületén is érdemes a Margitos Ifjúsági Énekkar csatornáit böngészni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük