A Laudato si’ enciklika tanítása az emberközpontú gazdaságról

Gyakran hallható leegyszerűsítés, hogy a Laudato si’ „zöld”, környezetvédelmi enciklika volna. Ferenc
pápa írásának és gondolkodásmódjának ismerői ilyenkor figyelmeztetni szoktak arra, hogy ez csak
korlátozottan igaz. Az ugyanis tény, hogy a teremtett világ iránti felelősséggel ilyen hangsúlyosan
foglalkozó enciklikát még egyetlen korábbi pápa sem adott ki. Maga a Laudato si’ viszont sokkal többről
szól, mint csupán a környezet, a teremtett világ védelméről. A dokumentum egyik legfőbb
mondanivalója: „minden összefügg mindennel”, és ezt a meggyőződését a Pápa az „átfogó ökológia”
szókapcsolattal javasolja összefoglalni, amelynek, lényege, hogy a jelen kor kríziseit csak akkor tudjuk
megoldani, ha a teremtés rendjét és az emberi személy belső világát, valamint a társadalom kérdéseit
egységes egészként szemléljük, és miközben az egyiken szeretnénk javítani, a másikról sem feledkezünk
el.
Ennek a gondolatnak gyakorlatba ültetéseként Ferenc pápa – az enciklikában és más
megnyilatkozásaiban is – legfőképp és legerősebben a szegények, a semmibe vett, hatalom nélküli
emberek mellett áll ki. Az egész dokumentumot átjárja annak a párhuzamnak a bemutatása, amit a
Szentatya a „selejtezés kultúrájának” hív. Arról a magatartásról van szó, amikor az emberiség hatalommal
és technikai lehetőségekkel rendelkező része egyforma dinamikákat alkalmazva veszi semmibe, szorítja
peremre a teremtett világ és az emberiség „érdektelen”, eszköztelen, érdekérvényesítésre képtelen tagjait:
más élő és élettelen lényeket és embertársai közül a szegényeket. A Laudato si’ talán leghatározottabb,
leginkább újszerű megoldást javasló és legsürgetőbb sorait akkor olvashatjuk, amikor a szó a szegények
helyzetének javítására, egy gyökeresen új gazdasági és társadalmi világrend kialakításának
szükségességére terelődik. Ferenc pápa egyáltalán nem rejti véka alá azt a véleményét, hogy a
legmélyebben újra kell gondolni azt a módot, ahogyan a politika, technika és gazdaság ma
együttműködik, és e folyamatban a fő célnak a profitszerzés, a termelés felpörgetése, a hatalommal
rendelkezők érdekeinek kielégítése helyett az ember, minden ember – és vele együtt, vele középpontban a
teremtett világ – valódi javát kell tekinteni.
Az enciklika ennek sürgető szükségességét mind az egyén, mind a társadalmi szerkezet oldaláról leírja.
A „technokrata paradigma” ellentmondásairól szólva leszögezi: „Tudjuk, hogy tarthatatlan azok
viselkedése, akik egyre többet fogyasztanak és pusztítanak, míg mások még emberi méltóságuknak
megfelelően sem élhetnek.” (LS 193) Ez komoly kritika az önmagának – mások rovására is – sokat
megengedő, elnéző egyén felé. Ugyanakkor világosan látja és kimondja azt is, hogy rendszerszintű
változtatásokra is szükség van: „A haszon érdekében a gazdaság átvesz minden technológiai fejlesztést
anélkül, hogy figyelmet fordítana az emberre gyakorolt esetleges negatív következményekre.” (LS 109)
Józanul látja és kimondja, hogy egy harmonikus, új gazdasági rend kialakítását nem várhatjuk a jelenlegi
érdek vezérelt struktúra keretei között: „Vajon elvárható-e reálisan, hogy az, aki megszállottan törekszik
a legnagyobb haszonra, majd megáll elgondolkodni azokról a környezeti hatásokról, amelyeket a
következő nemzedékekre hagy?” (LS 190)
Ferenc pápa azonban nem csak kritikát fogalmaz meg, hanem erőteljes javaslatokat is tesz egy
teremtéstudatos és emberközpontú új gazdasági rend kialakítására. Így ír: „Például a termelés kreatívabb
és jobb irányba állított fejlesztése javítani tudna azon az aránytalanságon, hogy túl nagy technológiai
beruházást hajtunk végre a fogyasztás érdekében, de keveset az emberiség égető problémáinak
megoldásáért”. (LS 192) Szeme előtt célként mindig az ember java, az igazságosság és az osztozás
kultúrája állnak, és világosan kimondja a szükséges változás irányát: „a középutak csak egy kis haladékot
jelentenek az összeomlás előtt. Egyszerűen újra kell definiálni a fejlődést. Azt a technológiai és gazdasági
haladást, amely nem jobb világot és nem magasabb életminőséget hagy maga után, nem lehet fejlődésnek
tekinteni.” (LS 194)
Nobilis Márió atya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük