Éljünk a jelenben!

Ha beírjuk az interneten a keresőbe a „jelenben élés” szavakat, sok-sok választ találunk, a jóga-elmélkedésektől a pszichológiai-szakok képzéséig, a jezsuita lelkigyakorlatoktól Chiara Lubich könyvéig.

„Érdekes az elme… Hol a múlton kattog, pedig az megváltoztathatatlan, hol pedig a jövőn mereng, pedig az még be sem következett. De ha ez így van, akkor hol marad a jelen? Talán nektek is feltűnt, hogy az ittet és mostot, az igazi valóságot alig éljük meg,”olvassuk több oldalon, és ha belegondolunk, mindnyájunkat érint e kérdés.

Rohanó világban élünk: rohannak a gyermekek és szülők. A fogyasztói társadalom következménye is ez: vásárolj egyre jobbat, fedezz fel mindig valami újat, gyermekeidet taníttasd egyre többre, s közben az élet megtelik stresszel, és társalmunkban növekszik a depresszió aránya és az idegbetegségek.

Eközben a pszichológiai vagy pszichiátriai szakokon már tanítani kell, hogyan leszünk képesek a jelenben élni, a jelenben meghallgatni mást; és számos könyv elemzi, hogy a jelenben élés a béke és öröm forrása, és képessé tesz pl., hogy szeressük családtagjainkat és másokat.

Mit mond a Szentírás?

De valójában senki nem képes oly mélyen megélni a jelent – a rohanó világban sem – mint a keresztény, amennyiben elkezdte élni Jézus tanítását: „Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja… Ti keressétek elsősorban Isten Országát!” (Mt 6,33-34). Hisz semmilyen rendszer nem tud biztosítani bennünket arról, hogy Isten valóban gondoskodik a holnapról, elég tennünk a mai feladatot, és ma keresni Isten Országát, Isten akaratát.

A jelen pillanat megéléséről sok helyen szól a szentírás. Egy útja a jelenben élésnek, hogy ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket (2 Kor 4,6). Isten mindig jelen van, csak egy kis elcsendesülés közben tudok Rá figyelni, a Láthatatlanra.

Mire tanítanak a szentek és Krisztust-követők?

Sok szent ír a jelen pillanatban, vagy a mában élés fontosságáról – mint Szalézi Szent Ferenc vagy Kis Szent Teréz. Ők elmondják, hogy ehhez az is hozzá tartozik, hogy legyek készen akár ma éjjel Jézus elé állni, a mennybe érkezni (vö. Lk 12,20). Az ő írásaikból is olvashatunk arról, milyen erőforrás volt életükben a jelen pillanat, illetve a „csak ma” megélése, és milyen segítség lehet ez számunkra is.

Tiszteletreméltó Chiara Lubich így fogalmaz: Az egyetlen idő, amely a miénk, a jelen pillanat. A múlt már elmúlt, a jövő még nincs. Istennel csak a jelenben találkozhatunk. Ő csak a jelen pillanatban tud megszólítani. Csak a jelenre figyelve hallhatom meg a Lélek hangját, amely tudatja Isten akaratát. Felebarátomat is csak a jelen pillanatban tudom szeretni; csak akkor tudok igazán figyelni rá, akkor tudok jelen lenni számára, ha félreteszem aggodalmaimat, terveimet, feszültségemet.

A „Jézus ima”, a keleti lelkiségben hasonlóképpen erre hív, hogy ne vesztegessük el életünket, hanem minden pillanatot éljünk meg Jézus dicséretében és szeretetében.

C. S. Lewis „Csűrcsavar levelei” c. bestseller könyvében a főördög azt a tanácsot adja fiatalabb ördög-rokonának, hogy elsősorban a jelen megélésében zavarja meg az embereket.

Gondolatok a buddhizmusban és iszlámban

Mély gondolatokat találunk ugyane témáról a buddhizmusban és az iszlámban is. – Amikor megkérdezték Buddhát, miért van az, hogy tanítványai oly sugárzóak, miközben sokan nagyon szegény körülmények között élnek, naponta csak egyszer esznek, Buddha így válaszolt: Nem aggódnak sem a múlt sem a jövő miatt, hanem a jelenben élnek. Ezért olyan ragyogóak. Ha az ember a jövőért aggódik vagy rágódik múltja felett, ez fásulttá teszi a lelket, amint egy zöld növény elszárad, ha elzárják a naptól.

Az iszlám hagyományban is, amely ismeri az Isten akaratának való alávetettségünket, nagy jelentősége van a jelen megélésének, Isten akarata szerint. (Napjainkban elsősorban az Iszlám szélsőségesekről, az iszlamistákról hallunk, de tudnunk kell, hogy e vallásnak is van igazi lelkisége.) Az iszlám egyik misztikus iránya, a szufizmus szerint is a jelen pillanat élése segít, hogy teljességgel Isten jelenlétében és a lelki békében tudjunk élni, s Vele szemben szegénységünk és semmiségünk tudatában. – Amikor este van, ne várd a reggelt, amikor reggel van, ne várd az estét– tanítják, élj a jelenben! Ezért is nevezik a szufi követőit “a jelen pillanat gyermekeinek” is. Ez a felfogásuk őket boldoggá és kiegyensúlyozottá teszi.

És mi mit tegyünk?

Ha minden reggel csupán egy negyed órát szánunk az olyan elmélyült imára, melyben eljutunk az Istennel való találkozásig, ez elég ahhoz, hogy elkezdjünk a jelenben élni. És ha napközben el is ragad bennünket a pörgés, az Istennel kapcsolatban élő ember képes (hiszen ezt is sokan tapasztaljuk) visszatérni Istenhez – akivel csak a jelenben találkozhatunk.

Bizonyára sokan megéljük, hogy ez az alapja evangéliumi életünknek: hogy Jézus elhozta közénk Isten jelenlétét, az Ő Országát, és annak békéjét és örömét.

Kedves testvéreim, akik velem együtt hajlamosak vagytok a sietésre és megfeszülésre, folytassuk együtt! Tapasztaljuk majd, hogy a jelen pillanat megélése, a feladatoknak Istennel való végzése, nem lassítja életünket, hanem megszabadít a folytonos feszültséget okozó stressz sebeitől, és isteni fénnyel és örömmel tölt el minket.

Tomka Ferenc atya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük