JúliusMagazin cikkekMária Út

Mária Út – mint Európai Kulturális Út

Az elmúlt időszakban komoly összefogás mutatkozott a Mária Út nemzetközi hálózatában egy közös célért: hogy a Mária Út Európai Kulturális Út minősítést nyerjen. Egyetemek, múzeumok, spirituális rendezvényszervezéssel foglalkozó szervezetek, hazai, külhoni egyházi és civil szervezetek csatlakoztak a Mária Út Európai Szövetségéhez, hogy a térség zarándok életének fellendülését támogassák, mert fontosnak tartják a Mária-tiszteletet, valamint a Mária-kegyhelyek spirituális, kulturális és keresztény örökségének megőrzését és ápolását.

Az Európa Tanács által 1987-ben alapított Európai Kulturális Út minősítés célja, hogy védelemben részesítse Európa különböző országainak kulturális hagyományait, és bemutassa Európa közös szellemi tudatának színességét. Jelenleg 47 útvonala rendelkezik ilyen minősítéssel, így például a Cirill és Metód útvonal, a Vasfüggöny útja, az Európai Mozart utak, a Reformációs útvonalak, az Olajfa útvonalai, és a Tours-i Szent Márton útvonal is egyike az Európa Tanács által minősített kulturális útvonalaknak.

A Mária Út körül kialakult nemzetközi együttműködések keretében az elmúlt időszakban több tudományos kutatás készült a Mária-tisztelet és a búcsújárás hagyományáról, egyetemi előadások szerveződtek az út vidékfejlesztési és turisztikai aspektusairól, gyerekeknek szóló kiállítás és előadás keretében bemutatták a zarándoklás testet és lelket formáló erejét. Csodálatos zarándoklatokat szerveztek határokon átívelve, képviselve azt az egységet, amely a Mária Úton járók sajátja. Művészeti alkotások, versek, dalok születtek, melyeket – bízunk abban, hogy – sokáig megőriz majd a zarándok „létforma”, és a Jóisten segítségével hamarosan az európai közös kultúra védelem alatt álló kincsei lesznek.


Lelki megújulás a Mária Úton

Az elmúlt időszakban több olyan zarándoklatot rendeztünk meg, amely során próbáltunk a hithez közelítés vagy megerősítés mellett valamilyen mentális problémát körüljárni, megvizsgálni, különböző eszközt nyújtani az adott probléma kezelésére. Zarándoklatot szerveztünk a modern kori függőségek felismerésére, a kiüresedő világban az egyéni út megtalálására (amely semmiképp nem a magány útja), a szeretet kifejezési eszközeinek bemutatására (öt szeretetnyelv) és a belső béke megtalálására is.

A zarándoklatok fő mottója az őszinteség, hiszen egy adott probléma felismeréséhez csakis a valóságon keresztül lehet eljutni. Felismerni egy kóros megkötöttséget, egy megromlott kapcsolati hálót, a saját sértettségeinkben való felelősségünket csakis az őszinteség útján lehet. Az út során feltett kérdések, újfajta látásmód a felismerést segíthetik, a javasolt megoldási eszközök pedig a lehetőséget a változásra, a jobbá válásra. Az utakat pedig végigkísérte, áthatotta a legfőbb közbenjárónk, Mária segítő szándéka. Az ő közbenjárását és segítségét kértük ezen gondok felismeréséhez, megoldásához.

A kegyelem megnyilvánulásának látjuk, ha bárkinek az élete a változás útjára lépett, ha támogatni tudtuk az elindulásban, az úton járásban vagy a megérkezésben. Az ősszel is szervezünk ilyen jellegű zarándoklatokat, biztatunk mindenkit, merjen elindulni a változás útján. A zarándoklatok részletei a Mária Út honlapján és közösségi csatornáin találhatóak meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük