JúliusMagazin cikkekVilágcsalád

Évfordulók a Mária Rádió világcsaládjában – JÚLIUS

25 éves a dél-tiroli Mária Rádió (július 16.)

A történelem gyakran szétszakít országokat, népeket dobál ide-oda. Így volt ez Dél-Tirollal is, ami az első világháború után osztrákból olasz terület lett, habár mind a mai napig 70 százalékban németajkú népesség lakja. Ám a Mária Rádió a hit összekötő erejével akarta áthidalni az országhatárok képezte szakadékot: 1997 nyarán megalakult Dél-Tirolban a helyi rádió, mely német nyelven, a lakosság anyanyelvén kezdte sugározni az evangélium üzenetét. Bár a Keleti-Alpok hegyei miatt nem egyszerű az adás technikai lebonyolítása, mégis a mai napra már a terület 80 százalékát le tudták fedni 14 helyi frekvenciájuk által. Érdekes színfolt a dél-tiroli Mária Rádió műsorában, hogy minden este gyermekműsorokat sugároznak, amelyeknek nemcsak a hallgatói, de a készítői is gyerekek – a rádióban van egy gyereksarok, ahol Schnuckel, a rádió „stúdiónyúllá” kinevezett alpesi plüssnyuszija támogatásával a legkisebbek is együtt imádkozzák a rózsafüzért és éneklik a keresztény gyerekdalokat.

13 éves a gaboni Mária Rádió (július 4.)

Bár a Közép-Afrika nyugati partján fekvő Gabon szomszédaihoz képest aprócskának számít, az országban mégis több, mint 40 különböző etnikai csoport él, más-más nyelvet beszélve. A helyi Mária Rádió a körülményekhez alkalmazkodva nemcsak a hivatalos francia nyelven sugároz, hanem a helyi törzseket is próbálja megszólítani, például fang nyelven is hirdetik az evangéliumot. A gaboni Mária Rádió atyjának számít Oyem egyházmegye püspöke, Jean-Vincent Ondo Eyene atya, aki a 2000-es évek eleje óta küzdött a helyi Mária Rádió megalapítása érdekében. Ő tette le 2006-ban a rádió alapkövét, ő maga adományozott bérbe egy 1200 négyzetméteres telket a rádió épülete számára, jelképesen 99 évre, és ő avatta fel és szentelte meg 2009 júliusában az elindulásánál is. Az ország lakossága rohamosan növekszik, az elmúlt 10 év alatt megduplázódott a népesség, a helyi Mária Rádió pedig próbálja minél többekhez eljuttatni a Szűzanya üzenetét: munkatársaikkal, műsorigazgató atyájukkal sorra járják a falvakat, nemcsak lelki, de testi segítséget is nyújtva az ott lakóknak. Különleges esemény volt nemrégiben, mikor Eyene püspök atya egyszerre 94 fiatal párt adott össze egy nagyszabású tömeges esküvőn.

További születésnaposok

19 éves az albán Mária Rádió (július 3.)
7 éves a makaói Mária Rádió (július 19.)

Szerkesztette: Varga Kata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük