Istenes Szent János szerzetes
Montemor-o-Novo (Portugália), 1495. március 8. – Granada, 1550. március 8.
Sok idő kellett ahhoz, hogy János az Úristen kegyelmével és saját erős közreműködésével „Istenes Jánossá” váljék, mert szentünk változatos élet után, csak negyvenéves korában ismerte fel élete célját: szolgálni az Úr Jézust betegekben és a szenvedőkben. De amikor hivatását végre felismerte, fenntartás nélkül szentelte oda egész életét
1495. március 8-án született a portugáliai Montemoronovoban, derék kézműves családból. Szülei gondosan nevelték, de fiukkal nem volt szerencséjük. Semmi sem vallott benne a későbbi szentre. Egyszer megszállt náluk egy spanyol pap, aki annyi szépet mondott el hazája fővárosáról, Madridról, hogy a kalandok után vágyódó kilencéves fiú a távozó vendéggel megszökött hazulról. Szökését édesanyja annyira szívére vette, hogy három hétre rá meghalt, édesapja pedig Szent Ferenc rendjébe lépett.
A lelkiismeretlen pap nem vitte őt el Madridba, hanem útközben otthagyta egy spanyol faluban. A magára hagyott fiú egy pásztorhoz szegődött el, aki rövidesen megszerette. Sőt, huszonegy éves korában egyik leányát mindenáron hozzá akarta adni feleségül. A fiatalember azonban nem akarta feladni szabadságát. Hogy a sok zaklatástól megmeneküljön, beállt katonának a spanyol hadseregbe. A katonák között lazább erkölcsi felfogás uralkodott, és bizony ő is katona módon élt. Egy baleset azonban jobb belátásra bírta. Lóháton ment a szomszédba élelemért. A francia tábor mellett érthetően jobban megsarkantyúzta lovát, amely erre egy sziklához vágta gazdáját. Orrán-száján folyt a vér, hosszú ideig mozdulatlanul feküdt. Végül magához tért, és első gondolata a betegek gyógyítójához, a bűnösök menedékéhez szállt segítségért. Nemhiába fordult Szűz Máriához: nemsokára erőre kapott, és sikerült visszavánszorognia a spanyol táborba, ahol csakhamar felépült. Ám itt sem maradhatott sokáig.
Visszatért régi gazdájához, aki szeretettel fogadta. János jóvá akarta tenni hibáját, és szülei meglátogatására indult. Hazatérve tudta meg, mit okozott az ő gyerekes meggondolatlansága. Elhatározta, hogy kemény vezeklésbe fog ezért a bűnéért. Jelentéktelen próbálkozás után végül egy száműzött nemesi családhoz állt be szolgának, és a családdal Afrikába ment. Itt szolgából csakhamar családfenntartó lett. A szokatlan éghajlat aláásta a család egészségét, vagyonuk elúszott. János vállalkozott a férfi, az asszony és négy kislányuk eltartására. Éjt nappallá téve dolgozott, és így megmentette őket. Ez volt eddigi élete legkomolyabb és legigazibb jó cselekedete. A Jóisten, aki nem marad adós egy pohár vízért sem, amelyet a szomjazónak nyújtunk Jézus nevében, ezt a tettét bőségesen megjutalmazta.
Gyóntatója tanácsára visszatért Spanyolországba, ahol egy ideig úgy igyekezett jót tenni, hogy olcsó szentképekkel és könyvekkel házalt. Végül megtalálta az Istentől számára kijelölt helyet: egyszer didergő, beteg gyermeket talált az utcán. Karjára vette, és lakására vitte. De minél tovább ment, annál nehezebbé vált az először egészen könnyű teher, és kénytelen volt megpihenni. Úgy látta, hogy a ragyogó arcú kisgyerek maga az Isteni Kisded, kezében kereszttel és gránátalmával. A gyermek így szólt hozzá: ,,János, te Granadában fogod megtalálni keresztedet.” Ez volt a nagy fordulat János életében. Granadába ment. Éppen ott tartózkodott Avilai Boldog János. János meghallgatta ennek a kiváló szónoknak Sebestyén-napi szentbeszédét, amelynek ez volt a lényege: inkább ezerszer meghalni, mint Istent megbántani. A beszéd olyan megrázó hatással volt rá, hogy a templomból kiérve sírni kezdett, és őrültként tépte haját eddigi céltalan és bűnös élete miatt. Őrültnek gondolták, és kórházba vitték, de csakhamar kiengedték. Avilai János lelkivezetése alá került. Ez a nagy lelkivezető, Borgia Szent Ferenc, Szent Teréz és Granadai Lajos lelki barátja és tanácsadója, rövidesen rávezette őt az élethivatására, amelyet fogadalommal erősített meg: szolgálni az Urat a szegény betegek gondozásával. Ez 1535 körül történt.
Élete ezután a keresztény irgalmasság cselekedeteinek valóságos hőskölteménye. Amikor például Granada városának egyik legnagyobb kórháza lángba borult, egy percig sem habozott a lángok közé rohanni, és a kórtermekből kimenteni a betegeket. Emberi erőt meghaladó módon legalább fél óráig tette ezt tűzben, füstben. A lelkében égő szeretet lángja erősebb volt a külső tűznél. Mindenki csodálatára semmi baja sem történt.
Leleményes szeretettel fát gyűjtött, és azt eladta, majd adománygyűjtéssel lassan előteremtette azt az összeget, amellyel 1540-ben egy kórház alapjait vethette meg. A kórház voltaképpen nem volt nagy, azonban ez lett az egész keresztény világot behálózó nagy szeretetintézmények bölcsője. Ebből fejlődött ki, a János által lerakott alapon, a buzgó tanítványok segítségével létrejött Irgalmas Rend, amelyet a pápa 1570-ben megerősített. János példája nyomán késői rendtársai a mai napig nemcsak a testet gyógyítják intézményeikben, hanem a lelket is gondozzák.
János halála is kórházfenntartó hivatásával kapcsolatos: a Granada mellett lévő Xenil folyó megáradt, és sok jól használható fa úszott benne. János bement a hideg vízbe, hogy összegyűjtse azokat annak a kórháznak, amelyre a pénzt szintén fával szerezte. A hideg víz megártott neki, annál is inkább, mert egy fuldokló fiúnak is utána vetette magát, akit meg is mentett. Az ekkor szerzett meghűlés okozta János halálát. A szentségekkel megerősítve fölkelt ágyából, felöltözködött, térdre borult, és a feszületet a szívéhez szorítva lehelte ki lelkét 1550. március 8-án, ötvenöt évesen. 1690-ben avatták szentté. XIII. Leó pápa az egész keresztény világ betegeinek védőszentjévé nyilvánította, és fölvetette nevét a haldoklók litániájába.
Mennyei Atyánk, te Istenes Szent János szerzetes lelkébe irgalmas szeretetet adtál a szegények és a betegek iránt. Add, hogy mi is jót tegyünk a szenvedőkkel, és így eljussunk országodba, választottaid közé! Ámen.
Katona István püspök