JúniusMagazin cikkekRecept

Hétfőn még a fű sem nő!

Ez volt a jelszava megboldogult Róbert bácsinak, és ez a mondat – bár eredetét nem igazán tudjuk – érvényes a mai napig is. Az előrelátó háziasszony vasárnap úgy főz, hogy hétfőn ne kelljen sokat ügyködnie a konyhában, éppen elég sürgés-forgás volt ott a hétvégén. Ma néhány hétfői menüre teszek javaslatot, a variációk száma ennél sokkal több.

A maradék főtt vagy sült húst többféleképpen is felhasználhatjuk. A múltkor lefejtettem a húst a csontról, pároltam rizst, és összekevertem a húscafatokkal és a levesből maradt főtt zöldséggel, úgymint sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé. Ha föl akarom dobni, akkor jó sok petrezselymet
vagy egyéb friss zöldfűszert aprítok rá. Csalamádéval vagy céklával tálalom – ilyen állapotban a neve: rizses hús. Itt jegyzem meg, hogy baj van a mostani rizsekkel. Mostanában rászoktam a kicsit drágábbakra, mert az olcsóbbat nem tudtam úgy elkészíteni, hogy egyforma módon puhuljon meg. És ez nem csak az én tapasztalatom. Ezen a héten főtt marhahús maradt a levesből. Szépen fölszeleteltem, és beledobáltam abba a mártásba, amit gyönge rántással, fokhagymával, tejföllel készítettem. Tésztát főztem ki hozzá.

Amikor kevesebb húsom marad – és mindegy, hogy sült vagy főtt, egészen apróra vágom, és beleteszem a hagymás- paradicsomos-bazsalikomos mártásba, beleforgatom a kifőtt spagettit. A végén reszelt sajttal megszórom. A sült hús maradékához anyám főzött egy tejfölös zöldbabfőzeléket, és máris megvolt neki is a hétfői menü. Ha húslevesem marad, van, amikor kicsit berántom, galuskát főzök bele, valamelyik zöldfűszerrel – kaporral, tárkonnyal, lestyánnal megbolondítom, máris az asztalon a tartalmas első fogás. Ehhez még egy jóféle tejbegríz, és kész a hétfői könnyű menü.

Ilyenkor ne feledkezzünk meg a pompás eperkrém-levesről. Nyersen amúgy is ez a gyümölcs az egyik kedvencünk. Mi az apró szeműt szeretjük, amivel ugyan több a macera, de összehasonlíthatatlanul édesebb a nagyszemű társainál. Ha lehetőségünk van rá, közvetlenül a termelőtől vásároljunk, így nem törődik ez a kényes gyümölcs. Ilyenkor egy héten 2-3-szor készítek eperkrém-levest, ami gyümölcslevesként és üdítő desszertként is fogyasztható. Elkészítése rém egyszerű: A jól megmosott maréknyi epret beledobálom a turmixgépbe, teszek bele ízlés szerint cukrot, egy kis tejet vagy tejszínt, végül két-három púpozott evőkanálnyi tejfölt, majd jól behűtve tálalom.

S hogy a sütemény se maradjon ki, itt a sokak által ismert „lusta asszony túrósa”. Tényleg nem nagy faxni, és finom, remegős túrós a végeredmény. Összekeverek 3 pohár cukrot, 3 pohár lisztet, 1 vaníliás cukrot, 1 sütőport, egy kis sót, és a felét beleszórom egy nem túl nagy, vajjal kikent tepsibe. Ezután beleszórok 75 dkg túrót (aminek most azért elég húzós az ára), de belenyomkodni nem kell. Rászórom a liszt másik felét, aki szereti a mazsolát, azt is tehet bele. Összekeverek fél liter tejet 4 egész tojással, és ízesítem sok-sok citromhéjjal, esetleg fahéjjal, vaníliával, majd ráöntöm a túrós, lisztes keverékre. 10 dkg vajat ráfarigcsálok a tetejére, és már mehet is a sütőbe! Ha szépen megpirult a teteje, már kész is van.

Marosi Málna
marosi.malna@mariaradio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük