A só

“Minden áldozat sóval sózatik meg… Legyen bennetek só” (Mk 9:49-50).

A só története elválaszthatatlanul összefonódott az orvoslással, a mágiával, a gyógyszerekkel és a Bibliával. A higany és a kén mellett ez volt az alkimisták harmadik principiuma. A sót valaha az arannyal tartották egyenértékűnek. Kb. 230 millió évvel ezelőtt, a föld fejlődéstörténetének középkorában, bolygónk legnagyobb részét víz borította. Akkoriban keletkeztek a több kilométer vastag mészkőlerakódások, sólerakódások. A mai orvoslás tehát számos, tapasztalaton alapuló, illetve valaha használatos módszerre támaszkodhat, amikor a sót gyógyászati céllal alkalmazza.

A nátrium-kloriddal elárasztott szervezet súlyos következményekkel kénytelen szembenézni: az agresszív kémiai anyagokat úgy kell ártalmatlanná tennie, hogy semlegesíti őket. Ez oly módon történik, hogy a fölösleges molekulákat vízzel veszi körül. Ez a gyorssegély odavezet, hogy a szövetekben és a vérben felgyűlik a víz, amely akár magasvérnyomás betegséghez is vezethet. A sejtek szomjazni kezdenek a nagy mennyiségű folyadék ellenére.

A só megtalálható szinte minden feldolgozott élelmiszerben, akár ízfokozóként, akár tartósítószerként. Ennek eredményeként anyagcserefolyamatainkat állandó permetezés éri, életfontosságú folyamataink kiszáradnak. Az évszázadok folyamán azért szoktunk hozzá a sóhoz, mert ízletesebbé teszi ételeinket.

A vízháztartás egyik szereplője a nátrium. Ez az anyag a sejteken kívül található folyadékmennyiséget szabályozza. Ez az a folyadék, amely például a vér folyékonyságáért, az anyagcsere-folyamatokért, a tápanyagok szállításáért és a kötőszövet tisztításáért felelős. A sejteken belül a kálium áll a központban. Nem véletlen, hogy a zöldség és a gyümölcs a legfontosabb természetes forrása a káliumnak. Akkor vagyunk egészségesek, ha a sejteken kívül és belül egyaránt a kívánatos mennyiség áll rendelkezésre a megfelelő ásványi sókból.

A normál konyhasó finomított, átmegy egy tisztítási folyamaton, nemritkán még fehérítik is. A hagyományos konyhasóval szemben a kősó megőrizte természetes formáját, finomítatlan, a föld mélyéből nyerik. Az utóbbi években sok szó esik a kristályos sóról, amely nem más, mint durva kristályokból álló kősó. Ez a só maximálisan tiszta, természetes. A kristályos só mellett újabban a tengeri só is reneszánszát éli, hagyományosan sószárítókból nyerik, magas marad a nedvességtartalma.

A holt-tengeri só esetében egy ősi népi gyógyászati hagyomány elevenedik fel, már az ókori Rómába is importálták, különösen a pikkelysömörös betegeknek ajánlják. Szóvá kell tenni a Schüssler-sót is. Egy orvosról nevezték el, akinek koncepciója az ásványi anyagokban gazdag sók gyógyhatását a homeopátiából ismerős potenciálással kombinálja. A táplálkozáskutatók egyik fontos területe a só-víz háztartás kérdése, sok szakkönyv íródott erről és folyik kutatás.

A túl kevés só is veszélyes lehet, különösen az idős embereknél, melynek következménye a fáradtság, a fejfájás, bizonytalan mozgás, egy meleg nyári napon összeomolhat a keringése az idős embernek, aki nátriumhiányban szenved, keveset iszik, kiszárad. Az izzadásról nem is beszélve, amikor a só szintje túlságosan lecsökken szervezetünkben, akár életveszélyes állapotot is teremtve. A háttérben természetesen más betegségek is vannak, például veseelégtelenség, diabétesz stb. melyek megzavarhatják a szervezet érzékeny elektrolit-háztartását.

Hérakleitosz óta tudjuk, hogy minden mozog, így írja le tétele a „panta rhei” az események állandó változását, ami testünkre is vonatkozik. A víz és a só tehát egységet képez a szervezetünkben, és az elemek arányát meg kell őrizni. Záródjon a sóról szóló kis írás Szentírás magyarázó szöveggel: „Szokták ugyanis a sót úgy is kívánni és használni, hogy az már egészségtelen, miközben az ember még kívánja, és nem akar arra gondolni, hogy hosszú távon káros és egészségtelen számára és egyáltalán nem tesz jót neki. Esetenként szükséges felmérni azt is, hogy az adott szituációban elég mennyiségű sók vagyunk-e a körülmények vagy az emberek befolyásolására.”

Dr. Nardai Ilona