Pünkösd

Kedves Testvérek, ismerős lehet a bábeli történet, a bábeli toronynak a története, amikor az ember önmaga erejéből akart istenné lenni. Tornyot épített az égbe, hogy lakóhelyet vegyen ott magának. Hogy Isten helyébe lépjen. Ez a kísértés, hogy az Isten helyébe akarunk lépni, a történelmünkkel egyidős. Az Istenbe vetett bizalmában megingott ember rosszul érzi magát, ha életének minden apró mozzanatát nem ő tarthatja kezében. Rosszul érzi magát, ha el kell ismernie, hogy rászorul Istenre, vagy bárki másra. Mindnyájan szeretnénk életünket jól megtervezni, kezünkben tartani, mert azt hisszük, hogy ott van a legjobb helyen. Kezembe veszem az életemet – halljuk a mondást, vagy egy másik: mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Ismerős mondások ezek, és bizonyos mértékben lehetnek igazak. A bábeli torony építésénél az ember át akarta venni Isten szerepét. Utat tört magának a mennybe, kizárólag a saját erejére támaszkodva. Mintha Isten nem lenne.

Istent figyelmen kívül hagyva életünkből az látszik, hogy nő a köztünk lévő távolság. Miközben irányítani akarjuk a világot, és saját ízlésünk szerint tennénk ezt, elszigetelődünk. Elszigetelődünk Istentől, embertársainktól, és saját magunktól is.

Amint a technika legyőzni látszik a távolságokat, a személyek közötti távolság mintha kevésbé lenne áthidalható. Közösségi oldalakon csevegünk, sokszor anélkül, hogy bármit is meg mernénk osztani magunkból. Félünk megbízni Istenben és egymásban. Ha megjelenik egy új vírus, fölvásároljuk egymás elől a fertőtlenítőszert, és tartalékolunk a végsőkig. Mert félünk, hogy nem tudunk gondoskodni magunkról.

Pünkösdkor, a Föltámadást követő ötvenedik napon, maga az Úr gyűjti össze a népét. Elküldi lelkét, hogy új, titokzatos testbe gyűjtsön össze mindenkit, akik szétszóródtunk. Ismerjük fel újra, hogy egymás farkasai helyett testvérei islehetünk egymásnak.

Ismerjük fel, hogy életünk Isten kezében jobb helyen van, mint a sajátunkban. Lássuk be, hogy nem kell falakat tornyokat építenünk ahhoz, hogy a mennybe jussunk. Pünkösdkor születik az Egyház. Az Egyházban egy nyelvet beszélünk. Megértjük egymást. Az Egyházban Jézus ígérete valósul meg: elküldöm nektek a Vigasztalót, aki eszetekbe juttatja mindazt, amit tanítottam nektek. ( Jn 14,26)

Isten szentlelke a vigasztaló; a félő, kétkedő emberbe juttatja Jézus szavait. Ne féljetek, elmegyek és helyet készítek nektek. Atyám házában sok hely van. (Jn, 14,2-3) Vár minket az atyai ház, az Egyház, ahol egymás farkasai helyett egy Atyának a gyermekei lehetünk, vagyis testvérek. Ahol nem rajtunk múlik minden, hanem érvényes Jézus mondata: bízzatok, én legyőztem a világot ( Jn16,33). Az Egyházban nem kell erőlködnünk azon, hogy Isten helyébe lépjünk. Megengedhetjük Istennek, hogy Isten legyen, és az embernek, hogy ember. Vagyis az Isten képmására alkotott teremtmény. Jézusban pedig világossá vált, hogy nem akármilyen, hanem kiemelt teremtménye az Istennek. Szeretett Fiú. Szeretett Fiúként pedig bármilyen járvány, és bármilyen konfl iktus van is körülöttem, tudhatom, hogy életem jó kezekben van, mert a Lélek eszembe juttatja Jézus szavait: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet (Lk 23,46). Pünkösd a Húsvét utáni másik nagy ünnepünk. Ünnepeljük Jézust, aki elküldte a Szentlelkét, hogy az egymás farkasaivá vált embereket az Egyházban, az Ő atyai házában testvérként gyűjtse össze. A Szentlélekben valósul meg Jézus ígérete: veletek vagyok mindennap a világ végezetéig (Mt 28,20). A Szentlelket hívjuk segítségül, hogy Isten kegyelmét láthatóvá tegye a szentségekben. A Szentlélek megvilágosító erejét kérjük, hogy megértsük Isten velünk kapcsolatos tervét, hogy meghalljuk az Ő hívását, és így igazzá váljon ránk is a harmadik századi Diognétosz-levél leírása: egészen egyszerűen, ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. Térjünk vissza az Egyházba, foglaljuk el a számunkra készített helyet, keressük a kapcsolatot Isten Szentlelkével, és frissüljünk föl a külső szemlélő számára a már harmadik század óta nyilvánvaló küldetésünkben: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. Ehhez adjon erőt az Egyházat fenntartó, vezető Szentlélek. Ámen.

Csépányi Gábor atya gondolatai,
elhangzottak a Mária Rádióban