Az elszegényített advent – biztos, hogy rossz?
Ezt a karácsonyunkat nem a féktelen vásárlás és zabolátlan ajándékozás fogja fenyegetni, most elsősorban nem a fogyasztás és az ünnepi stressz miatt fogunk izgulni. Most is azt szeretnénk, hogy Krisztus megszülethessen bennünk, de most mintha más vonná el a gondolatainkat, fenyegetné a készületünket. Most sokat gondolunk a járványra, az USA és az EU politikai történéseire, a templomok és a keresztények elleni merényletekre. Mit is kellene tennünk?
Először is a karantén „elszegényítése” nem teljesen baj. Ebbe a helyzetbe is keresztényként kerülünk és keresztényként akarunk ebben is viselkedni. Azt kutatjuk imáinkban, roráténkban, csöndünkben, mire is jó az ilyen elszegényítés. Talán jót tesz ez a „szegényes” készülődés, hogy valamit felfogjunk a pusztába születő Kisded céljairól. Isten „elszegényítve”, gyermekként, egyszerűen, rejtetten siet elém – ahhoz, hogy befogadjam, nekem is el kell szegényednem ettől a világtól. Elszegényedni a politikai vitáktól, a fogyasztás lázától, a munkahelyi buliktól, még kicsit a nagyrokonság ügyeitől is. Az ember önelszegényítése a tükre Isten önelszegényítésének. Meglehet, hogy sok összejövetelre, nagy lelkigyakorlatokra, szép ünnepi programokra most nem úgy kerül sor. Ám Isten mindig is azoknak tudja gazdagon adni magát, akik keresik a csöndet, a böjtöt, az egyszerűséget, a világtól való távolságot. Szó sincs a világ, az élet, az örömök dualista megvetéséről, hiszen Krisztus éppen azért jött, mert szereti ezt a világot, szeret minket – ám kegyelmi gazdagsága zárva van az önteltek, a zajosak, az aktivisták előtt. Most ez az elszegényített advent talán illendőbb a pusztai Kisdedhez.
Az önelszegényítés vonatkozik a gondolatvilágunkra is. Meg kell fontolnunk, hogy a Logosz, Isten „gondolata” testesül közénk. Minden képzeletet felülmúló esemény, hogy a teremtmény és az Isten közötti szakadékot most átlépi Isten, és a történelmünkben maradandó értelmes Útitársnak ígéri magát. A Logosz az emberi értelmet felülmúló bölcsességet kíván megosztani az emberrel, ám képtelenek vagyunk befogadni, ha nem szegényítjük el a saját gondolatainkat, a saját kis emberi logoszunkat. A Logosz nem csak érzelmi vallásosságra hív, nem ezoterikus érthetetlenségre, nem az értelemmel ellenkező fundamentalizmusra, Jézus sehol sem hív igénytelen, esztelen szeretetre. Milyen sokat fog beszélni ez a Kisded majd az okos szüzekről, az okos intézőről, az irgalmas szamaritánus szakszerű válságkezeléséről! A keresztényeknek életre szóló kihívás, hogy növekedjenek Krisztus gondolataiban. Az elszegényített Kisdedet látva, tudjuk: Isten nem lehet „csak ennyi” – s ez mintha máris provokáció lenne az ész számára, hogy filozofáljon, kutasson, töprengjen. Kereszténynek lenni nem békés evezgetés az egyszerű gondolatok tükörsima vízén, hanem állandó önfelülmúlás, megújulás, növekedés. Mindig tudjuk, hogy a mi gondolataink soha nem egyszerűen az Isten gondolatai. Mindig tudjuk, hogy „van még” mit belátni, felfogni, megsejteni. Milyen jót tesz, ha karácsonyi készületünkben a karácsonyra vonatkozó „megszokott” gondolatainktól is most elszegényedünk, s engedjük, hogy a Logosz eddig nem sejtett igazságaival ajándékozzon meg minket! Ehhez belső csönd, olvasás, imádság a jó keret. Tággá lenni Isten váratlanságaira is!
A járvány miatt vannak, akik gyászolnak, s azzal a félelmetes ténnyel kell szembenézniük, hogy szeretett rokonuk nem ünnepel velük a megszokott módon. Mások nem családtagot, de talán állást, munkát, vállalkozást, s ezzel anyagi stabilitást vesztettek, amihez sok-sok családi vita tapad. S mindenkinek hiányzik a meleg adventi hangulat, a rokonok örömteli meglátogatása, a templomok hatalmas közösségei. Mégis meg kell gondolnunk: az ünnep nem attól ünnep, hogy minden rendben van életünkben. Az első karácsonykor mi volt „rendben”? József tanakodott, Mária istállóban szült, a közösség nem fogadta be őket, a gyereket üldözik. Az ünnep nem attól ünnep, hogy minden rendben van, hanem a legfontosabb van rendben: Krisztus megszületett! Az ünnep Krisztus születése miatt ünnep – akár gyászolok, akár elváltam, akár szegény lettem, akármilyen gondom is van. Talán az ünnep formája, külsőségei hiányozni fognak, de az ünnep igaz tartalma változatlanul érvényes: Isten Logosza, szeretete, irgalma közénk született, hogy mindenféle élethelyzetünkben gondoskodó Útitársunk legyen. Elvehetetlenül.
Dr. Papp Miklós atya