DecemberMagazin cikkekÚj tartalmak

A 3Szentkút zarándoklat a szervező szemével

Mindig nagy izgalommal készülök a zarándoklatokra. Az, hogy meglegyen minden szállás, étkezés, csomagszállítás, a legkisebb feladat.

Hálát adok, hogy eddig még mindig hozzánk vezérelt a Jóisten hol egy pálos szerzetest, hol egy kedves plébánost, hol egy zarándoktársat, aki megtölti lélekkel, élettel a zarándoklatot.

Még ma is beleborzongok, ha eszembe jut a bodajki keresztút első nap reggele, ahol Jézus szenvedésének útját végigimádkozva eljutunk a kálvária tetejére. A felkelő nap sugarai két részre osztják az eget: az egyik fekete fenyegető felhőktől terhes, amerre mi indulunk, arra pedig ragyog a nap, és olyan kék az ég, mint a Szűzanya köpenye.

Szeretném ezeken az utakon megmutatni nemcsak a természet csodáit, a Gaja-völgyet, a természet templomát a Bakony erdeiben, hanem ezt a három csodálatos Mária-kegyhelyet. Bodajkot, mely a felújítás után soha nem látott szépségében tárul a szemünk elé. Vagy Csatkát, ahol az erdőben ékszerdobozként megbújó kicsi templomban olyan meghitt közelségbe kerülhetünk Szűz Máriához.

A harmadikat pedig Szentkútnál, Jásdon, a hatalmas fák alatt azt a hihetetlen szeretetet és kedvességet, amivel a helyi közösség vár minket minden alkalommal.

Ez alatt a három nap alatt jut idő az imádságra, az elcsendesedésre a régen elfeledett nagy beszélgetésekre, az önfeledt nevetésre. Megtapasztalhatjuk, hogy a fizikai fáradtság, a fájdalom, a sajgó lábak mind-mind eltűnnek, mikor harmadik nap este letérdelünk a templomban és hálát adunk azért a sok-sok kegyelemért, amit az úton kaptunk.

Kívánom, hogy minél többen részesei lehessenek ennek a csodának!

3Szentkút zarándoklat a résztvevő szemével

Hátra hagyni mindent és elindulni. Elindulni Isten felé. Köszönetet mondani a múltért, a jelenért, a jövőért, a jóért és a rosszért egyaránt. Rácsodálkozni a teremtett világ szépségére, meglátni a természet csodáit. Megtalálni minden emberben Istent, rátalálni önmagadban is. Mindig keresünk valamit, mindenre választ szeretnénk, ám ebben a zajos, ordító világban nagyon nehéz rátalálni Istenre és önmagunkra. Ezért van szükség a zarándoklatokra, a csenddel, az imákkal, az énekekkel, a fizikai határaink megismerésével. Ehhez feltétlen szükséges elindulni. Merj zarándokolni, merj Isten felé elindulni!

Részletek és jelentkezés: A Mária Út honlapján (http://mariaut.hu/szervezettut/31683/Szilveszteri_3_Szentkut_Zarandoklat)

Zarándokélmények a határtérségben – összefoglaló

Palást Község és a Mária Út Közhasznú Egyesület az idei évben 2020. május 1. napjával kezdte meg az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében SKHU/WETA/1901/1.1/029 azonosítószámú, Zarándokélmények a határtérségben című közös projektjének végrehajtását.

A partnerek határon átnyúló együttműködés keretében valósították meg a projektet, amelynek egyik első tevékenységeként felmérték és rögzítették a Budapest – Palást közötti útvonalat, ami később a projekt keretében szervezett események alapjául szolgált.

A magyarországi új 1Úton szakaszokat Esztergom – Márianosztra és Dorog – Péliföldszentkereszt, a szlovákiai szakaszokat Palást – Ipolyság és Ipolyvisk – Palást között járhatták a résztvevők, míg az idei Pálos70 zarándoklathoz a Kemence és Márianosztra közti új szakasszal kapcsolódtak a szervezők.

Ezután a partnerek a szakmai utak szervezésére koncentráltak, amiben nagy segítség volt az útvonalfelméréskor összeállított, az útvonalon fellelhető értékeket és szolgáltatókat magában foglaló adatbázis. A projekt révén valós turisztikai kínálat jött létre, melynek hatására emelkedni fog a térségbe látogatók száma, ami a helyi gazdaságra is jótékony hatással lesz.

Így került sor a Mária Út Közhasznú Egyesület szervezésében szeptemberben az első szakmai útra, amelynek Kemence, Márianosztra és Szob települések adtak otthont. Palást Község Önkormányzata egynapos szakmai utakat rendezett októberben Kemencén, majd Paláston és végül Ipolyvisken. Dacára az időközben egyre fokozódó járványhelyzetnek, a megrendezett szakmai utak eredményesnek bizonyultak.

További információk a projektről az partnerek aloldalain.

A cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

www.skhu.eu, www.rdvegtc-spf.eu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük