Beszélgetés Fejérné Szkladányi Gabriellával

Hrabóczki József Sándor: Beszélgetésünkben a meg nem született gyermekekről szeretnénk szót ejteni, két aspektusból. Az első az abortusz.Ez sajnos Magyarországon viszonylag tág törvényi kereteken belül engedélyezett, még ha sokkal szűkebb is ez a keret, mint sok liberális államban. Az Alaptörvényünkben benne van, hogy Magyarország a fogantatástól védi az életet. Ugyanakkor engedi az abortuszt is. Akkor hogy is van ez?

Fejérné Szkladányi Gabriella: Hazánkban négy esetben szakítható meg a terhesség a 12. hétig: ha az édesanya élete veszélyben van; ha a magzat valószínűsíthetően fogyatékos lesz; ha erőszakból fogant; illetve ha az anya súlyos válsághelyzetben van. Egyes súlyosbító körülmények között ez az idő kitolódhat a 18., sőt a 24. hétig is. Az abortuszok 97%-át a várandós nő „súlyos válsághelyzetére” hivatkozva végzik el, ami lényegében bármit takarhat és törvényileg is ellenőrizhetetlen. Itthon 1956 (ekkor legalizálták az abortuszt) és 2012 között közel hatmillió gyermeket abortáltak! Ennek ellentmondva az új Alaptörvényünkben konkrétan le van írva, hogy a „magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”. Én úgy látom, hogy a mostani kormányunk tesz konkrét lépéseket is, hogy ez minél inkább megvalósuljon, néhány példa erre: a 2012-ben regisztrált abortusztabletta máig nem kapott forgalomba hozatali engedélyt; 2017-ben nagy összegű állami támogatást kapott két kórház, amelyek vállalták, hogy nem végeznek abortuszt; illetve most októberben csatlakoztunk a Genfi Konszenzus Nyilatkozatához, ami kimondja, hogy „nem létezik abortuszhoz való nemzetközi jog” és egy országot sem kötelezhetnek arra, hogy finanszírozzák az abortuszt. Ezt a Nyilatkozatot Európában rajtunk kívül csak két ország írta alá. Viszont egy 2017-es felmérés alapján a magyar emberek csupán 1/5-e szigorítana a jelenlegi abortusztörvényen, a népakarattal szembemenni pedig elég kockázatos vállalkozás. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese nemrég így fogalmazott: „Ma Magyarországon a társadalom és az azt leképező Parlament nem alkalmas az életvédelem határozottabb képviseletére.” Tehát sajnos itthon a gyakorlatbanmég nem valósul meg a legvédtelenebbek oltalma.
HJS: Elgondolkodtató, hogy az abortusztörvény csak részben a születendő ember oldaláról szab korlátokat, többször viszont a védtelen élettel szemben előtérbe kerül a cselekvőképes ember személye. Pl. amikor általában a 12. hétig engedi, sőt, kiskorú „anya” esetében 18. hétig. Pedig a magzat nem tehet róla hova és mikor fogant.

FSzG: Ez egy nagyon fájdalmas kérdés…így igaz, a magzat egy kicsit sem tehet arról, hogy mikor és hova fogant (sőt akkor sem ő követett el bűnt, ha erőszakból jött létre az élete), mégis ő az, akit halálra ítélnek. Hogy változtatni tudjunk azon, hogy ne az anya élete, pillanatnyi körülményei, testi-lelki-pszichés állapota legyen a perdöntő, hanem a magzat érdekei ugyanolyan súllyal essenek a latban, ahhoz először három alapvető kérdést kell tisztáznunk. Az első, hogy a fogantatás pillanatától kezdve ember-e az embrió? A válasz: IGEN! Minden tudományos bizonyíték erre mutat, mert az a pillanat határozza meg az ő egyedi és emberi génállományát, minden tulajdonsága eldől a megtermékenyüléskor: a szeme színe, a neme, a betegségekre való hajlama stb. Csak éppen a fejlődésének a legelső, kezdeti fázisában van, először embrió, majd magzat, újszülött, csecsemő, kisgyermek és így tovább, De a fejlődése alatt végig ugyanaz az ember marad, csak más érettséggel és lehetőségekkel. A második kérdés, hogy személy-e, és így vannak-e személyiségi jogai? A válasz újra csak IGEN. Egy ember hogyan lehetne nem személy? A fogantatáskor mindannyian sajátos emberi természetet kapunk, ami egyre jobban kibontakozik, ettől vagyunk értékesek, személyek és egyenlő jogokkal rendelkező emberek, függetlenül attól, hogy éppen képesek vagyunk-e érvényesíteni a jogainkat. Ahogy a faj, a nem és a vallás miatt sem foszthatunk meg senkit a személyiségi jogaitól, úgy a fejlettségi fok sem adhat okot erre. A harmadik kérdés pedig az, hogy vajon a nő szabad önrendelkezési joga felülírja-e a gyermek élethez való jogát? A válasz természetesen NEM. A döntéspártiak nagyon sokszor hangoztatják ezt a jelmondatot: ”Az én testem, az én döntésem!”. Ez így is van, mindenki rendelkezhet a saját teste felett, de az anyában növekvő kis élet már nem az anya teste, hanem teljesen egy önálló test, csupán vendég az édesanyja méhében, az ő életéről már nincs joga rendelkeznie. A legalapvetőbb jog az élethez való jog, és ez felülírja a szabad önrendelkezés jogát. Tehát az embrió ember, személy, és ugyanolyan joga van élethez, mint az édesanyjának. Feladatunk, hogy ezt az igazságot minél szélesebb körben terjesszük, hogy átitassa a társadalmunkat, és e szerint tudják meghozni a szülők a döntésüket gyermekük élete fellett. Nemrég jelent meg egy nagyon jó könyv, a címe: Abortusz 20 kérdés – 20 válasz, mely nagyon részletesen és gyakorlatiasan fejti ki ezt a témát, szerintem kötelező olvasmány, ha szeretnénk a világ megtévesztő szlogenjeire választ kapni.

HJS:Személyes tapasztalatai alapján mi készteti leginkább a nőket az abortuszra? Mennyiben felelős az egyén, mennyiben a környezet, a társadalom?

FSzG: Természetesen van egyéni felelősség, de a tapasztalataim szerint, ha egy nem várt gyermek fogan meg (teljesen mindegy miért teher, miért jön éppen rosszkor – és itt most az abortuszok 97%-ról beszélünk!) a nő a legtöbb esetben magára marad teljesen – vagy azért, mert nem meri senkinek elmondani, vagy mert a környezete, a gyermek apja, a szülei kihúzzák magukat a felelősség alól, és azt mondják, az ő problémája, oldja meg egyedül, még rosszabb esetben pszichésen vagy testileg kényszerítik az abortuszra. Tehát úgy gondolom, nagyon nagy a környezet és a társadalom felelőssége ebben a kérdésben, mert ha valakit teljesen magára hagynak, kétségbeesik és nem lát tisztán, csak az jár a fejében, hogy minél előbb megszabaduljon ebből a helyzetből. És itt jön a mi felelősségünk: több dolgot is tehetünk. Az első és legfontosabb, hogy imáinkban hordozzuk őket, tegyük őket Isten elé, állandóan könyörögve Értük. Erre az egyik legjobb lehetőség a lelki adoptálás, ami egy megfogant és abortusz által veszélyeztetett, a Jóisten által kiválasztott gyermek lelki örökbefogadása, hogy világra jöhessen és szeretetben nőhessen fel. Ez egy 40 héten át tartó imádság, ami naponta egy tized rózsafüzérből, egy rövid imából áll, és akár lehet mellé más felajánlást is kapcsolni pl. Szentírás olvasása, hétköznapi mise, lemondás valamiről. Magánúton és nyilvánosan is elkezdhető, Magyarországon több templomban is van közös ígérettétel. Amit még tehetünk, hogy ha tudomást szerzünk környezetünkben élő, válságos helyzetben lévő édesanyáról, nem tolakodva, felmérve az igényeit, konkrét segítséget ajánlunk fel neki, mellette vagyunk, meghallgatjuk, és ha szükséges, akkor együtt keresünk vele olyan életvédő szervezetet, amely a szárnyai alá tudja venni.

HJS:Mi jellemzi azokat a nőket, akik átestek az abortuszon? Örök seb marad bennük, vagy csak egy múló rossz emlék?

FSzG: Az abortusz soha nem csak egy múló rossz emlék, igazából az Isten irgalmába vetett mély hit nélkül feldolgozhatatlan lelki fájdalom. Amikor szembesülnek azzal, hogy a saját gyermekük élete megszakításának voltak részesei, mély érzelmi válságba kerülnek, rájönnek, hogy ők mindig is anyák maradnak, de ezt nincs lehetőségük örömmel megélni. Ezt hívjuk posztabortusz-szindrómának. Ez jelentkezhet közvetlenül a terhesség megszakítás után, de évekkel, évtizedekkel utána is. Különböző tünetei vannak pl. depresszió, bűntudat, félelmek, gyakori partnerváltás, férfigyűlölet, agresszió, skizofrénia. Ezt a bennük lévő fájdalmat csak szeretettel lehet enyhíteni, soha nem ítélettel. Amit tehetünk, hogy meghallgatjuk őket, ha meg akarnak nyílni, és kimutatjuk a szeretetünket irántuk. Az igazi gyógyulást viszont egyedül az Atya tudja nekik megadni. Erre nagyon jó lehetőséget nyújtanak a „Ráhel Szőlőskertje” és a „Ne félj, nem ítéllek el” gyászfeldolgozó lelkigyakorlatok.

HJS:Az egyik oldalon az abortusz, a másikon a gyermekért sóvárgó szülők. Hallottam már olyan véleményt is, hogy ha egy nő nem tud teherbe esni, akkor Isten úgy gondolja, hogy ő vagy ketten a férjével nem is alkalmasak a gyereknevelésre, ezért nem részesíti őket gyermekáldásban. Szabad ilyenkor pl. örökbefogadással szembemenni az „Isteni tervvel”?

FSzG: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.” Lk 9,48. Ezen szentírási rész alapján nem hiszem, hogy bárki is szembemenne Isten tervével, aki gyermeket fogad örökbe, sőt úgy gondolom, ez az egyik legszebb válasz arra a szenvedésre, amit a nagyon várt gyermek hiánya okoz a házaspárnak. Több olyan ismerősöm van, akiket örökbefogadás után saját gyerekkel is megajándékozta a Jóisten! A meddőségnek pedig sok oka van, de nem hiszem, hogy a gyermeknevelésre való alkalmatlanság beletartozna.

HJS: Egyszer egy nagymama két fényképet mutatott nekem az unokáiról. Csodálatos gyerekek voltak, a mosolyukból sugárzott az életöröm, a szeretet. A nagymama azzal is eldicsekedett, hogy a gyerekek nagyon szeretnek óvodás hittanra járni, szüleikkel minden vasárnap ott vannak a szentmisén, nagyon szeretik a Jóistent. Később elárulta, hogy lombikban fogantak. Akkor ezeknek a gyerekeknek bűn volt megszületni?

FSzG: Egy gyermeknek sem bűn megszületni, ebben biztos vagyok. A meddőség nagyon nagy fájdalommal, kitaszítottságérzéssel és sokszor önváddal jár, és teljesen természetes, ha gyógyulást keresünk erre a helyzetre. De a gyermek akkor is ajándék, és senkinek nincs –úgymond – joga az elítéléséhez. A lombikprogram pedig ezt az elvet követi, ugyanis nem a gyermektelenség okait kezeli, hanem csak a tünetet, és mesterséges körülmények között hoz létre új életet. A Katolikus Egyház álláspontja szerint nem választható szét a házaspár szereteten alapuló szexuális egyesülése és a termékenység, mert ez sérti az emberi méltóságot. Ez a fő indok arra vonatkozóan, hogy ellenzi a mesterséges megtermékenyítést, a másik nagyon súlyos probléma pedig az életellenessége. Átlagosan egy beültetett magzat esetén 16 másikat ölnek meg. Már Magyarországon is találunk olyan nőgyógyászati ambulanciát, ahol a meddőség okait tárják fel és próbáljákgyógyítani, ez a Budai Irgalmasrendi Kórház Keresztény Családi Centruma.

HJS: A lombikprogramnál megölt embriók esetében mondhatjuk-e, hogy életüket adták egy másikért, hogy az élhessen? „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn. 15.13)

FSzG: Semmiképp nem mondhatjuk, mert ez csak akkor érvényes, ha saját elhatározásunkból döntünk az életünk feláldozása mellett. Őket erről senki nem kérdezte meg!

Hrabóczki József Sándor