A Szűzanya az Oltáriszentséghez hívott

Református családból származom, több generáción keresztül apai és anyai ágon is, csupán az anyai nagymamám volt görögkatolikus. Református nagymamám kislánykoromban tanított imádkozni, sokat beszélt nekem Istenről. A családunkban volt lelkész, és több presbiter is. Gyermekkoromban, a 80-as években konfirmáltam, később a cserkészek közé is beléptem. A családunk identitását meghatározta a „reformátusság, a keresztyénség”, ami tartást, méltóságot adott nekünk. Azt gondolom, hogy a gyökereim, az őseim hite, a gyerekkori neveltetésem, akármennyire is a szocializmusban történt, alapokat adott a további életemhez, az élet nehézségeivel való megküzdéshez.

Fiatalként a környezetemben, osztálytársaim, évfolyamtársaim között nem igazán ismertem olyanokat, akik rendszeres templomba járók lettek volna, ill. hitüket aktívan gyakorolták volna. Engem is elvitt a világ, elhanyagoltam a hitemet, bár néha olvastam a Bibliát és ünnepnapokon elmentem a templomba, esténkét elmondtam a „Mi Atyánk-ot”, de a vallás- és hitgyakorlásom ezzel ki is merült.

33 éves koromban történt egy, az életemet alapjaiban megrázó krízis, ami kerékbe törte az addig boldognak hitt életemet. Nem tudtam, hogyan tovább, úgy éreztem vége a világnak. Minden, amiben hittem, amire az életemet alapoztam összedőlt. Ekkor, kétségbeesésemben, elkezdtem Istent kérni, olvastam a Bibliát, elkezdtem járni vasárnaponként egy református templomba, istentiszteletre.

Egy este, kb.1 évvel a krízis megtörténte után, megszólalt bennem egy hang: „Mi értelme az emberi életnek, az életednek? Miért vagyunk a Földön, mi, emberek?” Ez a kérdés nagyon gyötört, nem tudtam rá a választ. Ez idő tájt kezdtem igazán úgy gondolni, hogy az értelmet nem az anyagi dolgokban, a karrierben, hírnévben kell keresni. Ekkor már végzett pedagógus voltam és pszichológia szakra jártam, egyre inkább kezdett számomra kikristályosodni, hogy az életem értelme az Isten szolgálata, az emberek segítésén keresztül. Rátaláltam Viktor Frankl, sokat szenvedett pszichiáter könyveire is, aki szintén az élet értelméről gondolkodott, írt, amik mind a magán-, mind a szakmai életemben sokat segítettek. Mindig kaptam az eddigi utamon segítőket, akár könyvek, emberek stb. formájában. Most már tudom, hogy Isten szólít minket, mutatja az utat a továbbhaladásunkhoz, de ezeket a finom hangokat, jeleket észre kell vennünk és válaszolnunk kell rájuk.

Az egyik ilyen meghatározó állomás, Isten szólítása, hitem fejlődésében az volt, amikor 2006-ban egy reggel bekapcsoltam a rádiót és megszólalt a Mária Rádió akkori szlogenje: „Mária Rádió – Jézust adja neked!” Nem tudtam, hogy van ilyen adó, de ki is derült, hogy ez az első adásnap a Mária Rádióban. Emlékszem Szederkényi Károly atyának, a Mária Rádió akkori műsorigazgatójának beszédére is. Egyre sűrűbben hallgattam a Mária Rádiót, nagyon szerettem a tanúságtételeket a megtérésekről. A rózsafüzért ekkor még nem tudtam értelmezni, nem értettem, hogy miért kell olyan sokszor mondani, ismételgetni az imákat. Reformátusként mi nem imádkoztunk a Szűzanyához, nem is beszéltünk róla.

Ebben az időszakban volt egy álmom, ami a hitem fejlődésének következő, meghatározó állomása volt: egy reneszánsz udvarban voltam és egy fényvillanást láttam, rengeteg ember volt ott. Mondtam a többieknek: „Ott a Szűzanya!” A többség azt mondta, hogy az csak egy fényvillanás volt. Öt emberrel maradtam ott, akik láttuk a Szűzanyát. Azt mondta ekkor, álmomban a Szűzanya: „Ne akard őket meggyőzni, azok látnak, akik tényleg hisznek!”

A mindennapokban továbbra is jártam a református templomba, de elkezdtem katolikus templomokat, szentmiséket is látogatni. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a rózsafüzér alatt nem kapcsolom ki a rádiót, hanem hallgatom, majd a rádióban imádkozókkal elkezdtem imádkozni. (Azóta rózsafüzér csoportot vezetek rendszeres időközönként.) Évek teltek el, közben felmerült bennem, hogy katolikus leszek. De az őseim hitéhez ragaszkodtam, úgy éreztem, hogy nem lehetek hűtlen a gyökereimhez. Ám egyre sűrűbben gondolkodtam ezen a kérdésen.

2014-ben a Mária Rádióban hallottam egy hirdetésben, hogy Máriaremetén lesz a Szeretetláng Fesztivál. Teljes bizonyossággal éreztem, hogy nekem el kell oda mennem. Ott is voltam azon az augusztus végi napon, gyönyörű idő volt, sokan voltunk. A tanúságtételek, előadások, rózsafüzér ima, szentmise után, a fesztivál végén szentségimádás volt. Gondoltam én azt már nem várom meg, reformátusként én nem hiszek „ilyenekben.” Ekkor hívott fel egy katolikus barátnőm telefonon, aki nem tudott eljönni a fesztiválra. Mondtam neki, hogy milyen volt, hogy már megyek haza, de ő biztatott, hogy várjam meg a szentségimádást, nem fogom megbánni.

A tisztelendő atyák körbevitték az emberek között az Oltáriszentséget, én kicsit flegmán álltam ott, ekkor még nem értettem ennek a szertartásnak a lényegét. Az Oltáriszentséget előttem is elhozták az atyák, ekkor, Istennek hála, megéreztem, hogy hatalmas, de mégis szelíd erő árad a Szentségből. Térdre estem, megszólalt bennem egy Hang: „Kövess engem!” Mérhetetlen boldogságot éltem meg. Úgy éreztem, hogy itt akarok maradni mindig. Ekkor már tudtam, hogy katolikus leszek. Elkezdtem járni felnőtt katekézisre, de abbahagytam, valami még visszatartott.

2016-ban, a Mária Rádióban kerestek a „Hit és tudás” című műsorhoz műsorvezetőt, jelentkeztem. 2016-tól 2019-ig vezettem Náray-Szabó Gábor professzor úrral és Bodor György atyával a műsort. Közben a Bethesda Kórház műsora is elindult a rádióban, aminek, mint a Bethesda Gyermekkórház klinikai gyermek-szakpszichológus munkatársa, szintén az egyik műsorvezetője voltam. Az egészségügyi szerkesztők kerekasztal beszélgetésében rendszeresen részt vettem, ill. elindítottuk az egészségügyi szerkesztők rózsafüzér imádságát is. Több cikket is írtam a Mária Rádió Magazinba pszichológiai témákban. 2020 őszén végérvényesen eldöntöttem, hogy elkezdem a felkészülést az első áldozásomra. 2021. április 25-én elsőáldozó lettem, beléptem a katolikus anyaszentegyházba.

Új élet kezdődött számomra! Kimondhatatlanul hálás vagyok az Úr Jézus Krisztusnak, és égi édesanyánknak, a Szűzanyának, hogy vezettek és vezetnek engem a Teljes Szentháromság felé vezető úton. Ahogy az álmomban hallottam: „Áldott az Ige, aki köztetek van!”

Dr. Jeanné Loós Anita