JúliusMagazin cikkekProgram

Előttünk jártak, példájuk ma is időszerű…

Mi a közös egy politikusban, egy szerzetesben, egy költőben, egy gyógyszergyárosban, egy fiatal özvegyben és egy papban? A választ megkaphatjuk, ha kézbe vesszük a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Mathias Corvinus Collegium által összeállított Magyar Hősök című kötetet és megnézzük a belőle készült színdarabot.

A 20. század viharos időszaka számos olyan embert adott a magyar történelemnek, akik szembeszállva a diktatúrák embertelenségével, kitartottak az örök értékek mellett akkor is, amikor ez életveszélyt jelentett számukra. A Magyar Hősök kötetből hatvan életutat ismerhetünk meg, akik a náci és a kommunista diktatúra idején kiálltak az üldözöttek, az elnyomottak mellett, és nem egyszer életüket feláldozva mutattak példát az utókornak. A pozitív fogadtatás hatására fogalmazódott meg, hogy a fiatalabb korosztályok számára is átélhetővé tegyük a szereplők sorsát, ezért Szabó Borbála színdarabot írt hat szereplőről, akiket egy történelemtanár és néhány tanítványa egészen különleges körülmények között ismerhetett meg. A kiválasztott karakterek a zsidóüldözés idején (Kiss Sándor, Salkaházi Sára, Richter Gedeon), a kommunista diktatúra kiépülésekor (Olofsson Placid, Gérecz Attila) és az 1956-os forradalom utáni megtorlás éveiben (Brusznyay Árpádné Honti Ilona) kerültek válaszút elé, és kivétel nélkül mindannyian a lelkiismeretük szavát követve tartottak ki a legsötétebb időszakban is. A színdarabról bővebben ITT lehet olvasni.

Életük nemcsak példa, hanem felhívás is számunkra, hogy megismerjük gyökereinket, és a hosszú ideig elhallgatott történeteket továbbadjuk a következő nemzedéknek.


Wirthné Diera Bernadett történész,
a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos főmunkatársa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük