JúniusKegyhelyekMagazin cikkek

MÁTRASZENTIMRE – FALLÓSKÚT

Erdők Királynője Kápolna

„Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy.” (Jn 3,7-8)

János apostol mintha Mátraszentimre-Fallóskútról szólna. A szél ott fúj, ahol akar. 1947-ben egy szomszéd településbéli, hasznosi asszonynak, Sánta Lászlóné Klárának megjelent a Szűzanya, és egy csodatévő forrást mutatott neki, és azt kérte tőle, hogy kápolna épüljön a forráshoz. Ő a férjét, Lászlót kérte, keressék meg a helyet. A férj indulatos, iszákos ember volt, de vállalta, hogy segít, de egy baltát is vitt magával az erdei útra: gondolta, agyonüti megbolondult feleségét. Ám a helyszínen neki is megjelent az Erdők Királynője, és megkérdezte: „Miért bántasz engem?” Az ember megtért. Az asszonyt, aki mindenhova elment, hogy megvalósuljon a jelenés által mondott kápolna, bolondnak tartották a hivatalosságok, ideggyógyintézetbe zárták, de a hívek adományaiból 1948. december 8-ára elkészült a kápolna és a benne elhelyezett Mária-szobor. Egy remete vigyázott a helyre.

Az egyház 1987-ben vette át a területet, és ekkor kezdődött meg a zarándokhely fejlesztése. Az Erdők Királynője Kápolnát 1990-ben szentelték fel, és készült ide Szűz Mária-szobor és faragott székelykapu is. A hívek adakozásából az ezredfordulón már állt a szabadtéri oltár, majd 2006-ban felszentelték a Béke királynője-templomot is.

Magam is találkoztam Fallóskút remetéjével, aki egy évtizede már nincs köztünk. A zarándokoknak mindennap főzött egy kondér levest, imádkozott velük és értük. Gyönyörű és lélekkel teli hely Fallóskút. Nézzétek meg, testvérek a zarándokvlog facebookoldalt, egy kis videón bemutatom a kegyhelyet. Fallóskút engem Medjugorjéra emlékeztet. A szél ott fúj, ahol akar.

Szabó Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük