ÁprilisMagazin cikkekMária Rádió

Istennel a hétköznapokban

„A Mária Rádió bekapcsol az egyházunk vérkeringésébe, a lelkemet erősíti, Istenhez emeli, fejleszti és eligazítja. Hitbeli tudásomat, ismereteimet növeli, Isten örök igéje ott van velem még sokszor a leghétköznapibb tevékenységekben is. A közös imádság nagy segítség, enyhíti a magányt. A Mária Rádió olyan, mint egy kincs, egy áldás, egy ajándék, tiszta forrás, örömhír, amely cselekedeteinket az örök élet felé kormányozza.” Éva, Esztergomból.

Köszönjük a kedves hallgatói visszajelzést arról, hogy mi mindent jelent a Mária Rádió! Egyúttal hívjuk a kedves olvasókat arra, hogy lehetőségeik szerint kapcsolódjanak be ebbe a munkába és segítsenek nekünk, hogy továbbra is működhessünk.

A Mária Rádió nem működhetne az önkéntesek áldozatos munkája nélkül! Ez egy igazán különleges formája a támogatásnak, hiszen az idő az egyik legnagyobb ajándék! Szeretettel várjuk mindazokat, akik szívesen támogatnák missziónkat az idejükkel; önkéntes munkájukkal hozzájárulnának ahhoz, hogy minél több, nehéz helyzetben lévőt segíthessünk. Technikus önkénteseink szolgálatának köszönhetően a rádió műsora el tud jutni az idős, beteg emberekhez. Segít megőrizni a mentális egészséget – például a vírushelyzet miatt bezártságra kényszerülőknek –, illetve erősíti az Istennel való kapcsolatot, társ imádságainkban, egy közösséggé formál mindannyiunkat. Aki szeretne részt venni munkánkban, a feladatokról és a jelentkezési lehetőségekről honlapunkon.

A rádió kizárólag adományokból tartja fent magát, így Önök nélkül mi sem vagyunk! Köszönjük az eddigi segítséget, a támogatási formákról bővebb tájékoztatás kérhető a recepción (06 1 373 0701) vagy a honlapunkon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük