Gyermeknevelés a kórházban
Dr. Velkey Györggyel, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatójával beszélgetett Prontvai Vera. A Mária Rádió 2022-ben a tanúságtételeket helyezte fókuszba, márciusban pedig kiemelt témaként foglalkozik a gyermekneveléssel. A rádióban 2022. január 16-án elhangzott műsor egy részletét osztjuk meg a magazin olvasóival, a teljes beszélgetés visszahallgatható a Mária Rádió regisztráció nélkül elérhető archívumából.
Prontvai Vera: Az elmúlt két év különösen is megterhelő lehetett egy egészségügyi intézményben.
Dr. Velkey György: Az egészségségügyben dolgozni – főleg vezetni – egy folyamatos krízismenedzsment. Az elmúlt évtizedekben voltak anyagilag elviselhetetlen periódusok, aztán az egészségügyi rendszer átalakításaihoz való alkalmazkodás is sok nehézséget hordozott magában, a koronavírus-járvány pedig megint nagyon gyors reagálást, azonnali alkalmazkodási készséget igényelt. Sokszor éreztük azt, hogy egyik pillanatról a másikra kell megváltoztatni a tevékenységünket. Kimerítő és fárasztó volt ez az időszak, ugyanakkor számomra nagyon katartikus is, a kórház és a munkatársak szempontjából is. A munkatársaim is rengeteget dolgoztak, azonnal ráálltak egy-egy projekt megvalósítására, ami olyan eredményeket hozott, mint hogy szinte szó szerint egyik napról a másikra kialakítottunk egy „iskolarendszert”. 2020 márciusában egy pénteki napon jelentették be, hogy bezárnak az iskolák, nálunk hétfőn már több mint 20 gyerek volt „iskolában”.
Pontosan hogyan kell ezt elképzelni? A munkatársak gyermekei voltak iskolában?
Igen, iskolában, óvodában. Sok olyan munkatársunk volt, akiknek a gyermekei hirtelen nem mehettek oktatási intézménybe, és a munkájuk kiesését nem is bírta volna el a kórház rendszere. A bejelentés után elindult az információgyűjtés, hogy kinek mire van szüksége, a kórház egy könnyebben formálható részén kialakítottunk egy négytermes rendszert. Körülbelül 15 ember dolgozott, takarított, rendezkedett azon, hogy ez hétfőre meg is legyen, igyekeztünk mindenkit bevonni, aki a segítségünkre lehetett. Pszichológusokat, szociális munkásokat, mindenkit, akinek eredetileg pedagógusi végzettsége volt, de a kórházon belül más munkát látott el, azokat átcsoportosítottuk oda, és ez tulajdonképpen márciustól augusztusig ment – mert a gyerekek annyira jól érezték magukat, hogy nyári táborban is ott szerettek volna maradni. Később pedig mindig újraindítottuk, amikor iskolamentes időszakok voltak. Ezeket nagyon izgalmas volt kitalálni, levezényelni, és nagyon jó volt látni, hogy az emberek erre nyitottak voltak. Ugyanebben az első időszakban nekem nagyon erős élmény volt az is, hogy száznál több önkéntes segítette a munkánkat: például a teljes portaszolgálatunkat egyetemisták csinálták.
Főként a környezetünkben lévő keresztény ifjúsági körökből jelentkeztek, és nagyon sok mindenben helytálltak, akár az oltások szervezésénél, de mikor sokan kiestek a takarító kollégák közül, akkor abba kapcsolódtak be, és hónapokon keresztül takarították a kórházat – önkéntesként! Ezek gyönyörű tapasztalatok voltak!