Papság, cölibátus és a szexualitás

Ahogyan a házasság lényeges eleme a szexualitás, úgy a papi élet fontos értéke a cölibátus. A papi nőtlenség a lelkipásztori szeretet jele és eszköze. Ez meghívás egy bensőséges és felelős szeretetkapcsolatra Istennel. Nőtlen – latinul coelebs – a coelum szóból származik, ami mennyet jelent. Tehát a cölibátus Isten országáért vállalt nőtlenség, és mint ilyen, a házasemberek számára is hatalmas jel lehet. „Aki fel tudja fogni, az fogja fel!” (Mt 19,12)

Isten maga a SZERETET, de ezzel a szeretettel így közvetlenül ritkán találkozunk. Embereket láthatunk, akik szeretik egymást, ezek kapcsolata teheti láthatóvá a szeretetet. Az egymást igazán szerető férfi és nő kapcsolata tükrözheti valamilyen módon Isten szeretetét. A Biblia is sok helyen hasonlítja az Úr és az ő népe kapcsolatát a házassághoz. A papnak is valahogy ehhez hasonlóan kell megélnie a szeretetét mindazok felé, akikkel kapcsolatba kerül. Nemcsak a házastársak hivatása, hogy szeressék egymást, hanem a papok és szerzetesek is meghívást kaptak arra, hogy úgy szeressék közösségüket, ahogy Jézus szerette Egyházát: feláldozta magát érte.

Az Istennek szentelt nőtlenség a pap szolgálatában és mindannyiunknak, mint Isten népének szolgálatában kell hogy álljon, hogy osztatlan szívvel Istent és a rábízottakat szolgálhassa, és „mindenkinek mindene lehessen” (vö. 1Kor 9,22). Nem a házasélet nehézségei miatt döntöttem a papi élet mellett. Hiszen mindegyik hivatásnak megvannak a sajátos örömei és nehézségei. A házasságot sohasem tartottam rossznak, sőt el tudnám magamat képzelni családosnak, ha Isten erre hívott volna. Meggyőződésem szerint, akiből nem volna jó apa, az papnak sem való.

Lépes Lóránt atya