A Mária Rádió hírei
Új délutáni magazin-műsorsávot indított a Mária Rádió. Az adások a családi élettel, a
fenntarthatósággal, egészségügyi és közéleti kérdésekkel foglalkoznak majd, és
az ökumené jegyében megszólalnak a társegyházak is. Ezekkel a tartalmakkal szeretnénk
megszólítani a hazafelé autózókat is. Ezért adtuk a Hazafelé címet ennek a sávnak, amely
januártól hétköznapokon 16:35 – 17:50 között jelentkezik a Mária Rádióban.
Új műsorsorozatunkban Maróth Miklós professzor mutatja be az iszlám vallás és kultúra
sajátosságait. Minden vallás az ember és az Isten közötti kapcsolatot igyekszik
megteremteni. Miközben ezt megteszi, egyszersmind akaratlanul egy kultúrát is létrehoz. Az
egyes vallások hívei a vallásuk alapján létrejött kultúra értékeit vallják, és annak segítségével
értelmezik a világot összes jelenségével együtt. A Maróth Miklós professzor úrral készített
tizenkét beszélgetésből álló sorozat célja vázlatosan bemutatni muzulmán vallást, és annak
kultúráját. A műsor havonta jelentkezik szombati napokon 20.16-kor.
Januárban elindult délutáni magazinműsorunkban új sorozat jelentkezik a Mária Rádióban:
Férfiak klubja – Felelős férfiak, férjek és apák – Krúdy Tamás és Bedő Imre műsora. A
műsor célja, hogy tudatosítsa a hallgatóságban, mekkora társadalmi problémát jelent a férfiak
kiszorulása a családokból, valamint a jövő generációk számára olyan létfontosságú pályákról,
mint pl. a pedagógusi. Bemutatjuk, hogy a férfiak milyen módon járulnak hozzá a
gyerekneveléshez, a család testi, lelki, pszichés jólétéhez. A műsorban feltárjuk a mélyebb
összefüggéseket, hogy miért csappant meg a hűséges, kitartó, „családképes” férfiak száma, és
miként lehet ezt orvosolni. A műsor kéthetente jelentkezik pénteken 16.35-kor.
Új sorozat indult januártól a Mária Rádióban, amelyben Barsi Balázs atya
naplóbejegyzései hallhatók. Barsi Balázs atya 1975–1997 között volt a ferences novíciusok
magisztere, s ebből csak az utolsó négy évet töltötte Szécsényben. Mégis, ez a négy esztendő
meghatározó jelentőségű volt a noviciátus és az ő számára egyaránt: gimnáziumi és főiskolai
tanárság, diákok lelkivezetése után Balázs atya életében elérkezett az elcsendesedés, a befelé
fordulás ideje. Minden bizonnyal a csönd, a korábbi megfeszített tempó után lassabbá vált
életritmus is ösztönözte arra, hogy kolostori életének eseményeit, azon belül is elsősorban a
belső, lelki történéseket napló formájában rögzítse a maga számára. A naplófeljegyzésekből,
amelyek bepillantást engednek a ferences lelkiségbe és a noviciátusi élet mindennapjaiba,
könyv és a Magyar Katolikus Rádió jóvoltából hangoskönyv született Krisztus békéje –
Naplótöredékek egy ferences kolostorból címmel. A hangoskönyv egyes epizódjai a Mária
Rádióban is hallhatók minden vasárnap 20.40 perctől.