15 éves a Mária Rádió

A magyarországi Mária Rádió 15. születésnapját január 22-én szentmisével ünnepelte, melyet
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatott be a Lehel téri Szent Margit-
templomban. A szentmisén koncelebrált Varga Norbert irodaigazgató atya, Monostori László
plébános, Umhauser Ádám káplán és Lukovits Milán ferences szerzetes, a Mária Rádió
műsorigazgatója. Az eseményen részt vettek a Mária Rádió elnökségi és stábtagjai, valamint
önkéntesei is.
Erdő Péter bíboros szentbeszédében kiemelte: „Az elmúlt 15 év alatt igazolta az élet, hogy
nagy szükség van a Mária Rádióra. Aki nemcsak áttételesen, utalások formájában szeretne a
hívő világnézettel találkozni, hanem közvetlen segítséget, társat keres a hitben és az
imádságban, az megtapasztalta, hogy a Mária Rádió mellette áll. A világjárvány idején is
bizonyította ezt a Rádió, hogy közel tudja vinni az örömhírt, az imádkozó és liturgiát ünneplő
Egyházat mindenkihez. A Mária Rádió közösséget teremt; adja Isten, hogy a jövőben is sok
áldás és siker kísérje szolgálatát!”
Lukovits Milán atya, a Mária Rádió műsorigazgatója a szentmise végén köszönetet mondott
Rádiónk önkénteseinek, munkatársainak és a hallgatói családnak a 15 évnyi közös
szolgálatért.
Kép és szöveg: Vásárhelyi Dániel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük