15 éve hallgat, 15 éve támogat minket

„Nekem mindent ad a Szűzanya rádiója, még azt is, hogy az Ő nevét viselhetem, ami azt hiszem, születésem
óta iránymutató. Szüleim jó nevet választottak. Úgyhogy nem vagyunk egyedül a súlyosan beteg,
halmozottan sérült 54 éves lányommal. A reggeli ötórási rózsafüzér imádságtól kezdve a délután három órai
Irgalmasság, majd utána megint a rózsafüzér imádság, amit nagyjából tizenöt éve mindennap együtt
mondunk. Szeretem a szentmisék közvetítését, és az este nyolc óra körüli tanúságtételeket, meg különböző
más műsorokat, a Férfisátort, meg minden mást. Tulajdonképpen egész nap a Mária Rádió szól. És hogy
miért támogatom? Mert erre is jut. És nagyon szívesen támogatom, mert óriási nagy elismerésem az
önkénteseknek, akik ezt ott csinálják. Már én annyira szerettem volna egyszer bemenni a Gogol utcába, és ott
egy szentmisén imádkozni, de sajnos a lányom miatt erre nincsen lehetőség. Csinálják sokáig ezt a munkát,
nagy öröm számomra, hogy vannak.” (Urbanovich Tamásné, Marika)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük