JanuárMagazin cikkekÚj tartalmak

Egy élmény

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Salgó Ferenc atya vagyok, a pápai Mária Rádió lelkivezetője. Egy élményemet szeretném megosztani a Mária Rádió Magazin kedves olvasóival.

Egyik alkalommal egy beteghez hívtak. A súlyosan beteg férfit otthonában ápolta a családja. Szépen felkészült a szentgyónásra, a szentáldozásra is. Töredelmes szívvel fogadta a betegek szentségét. Utána egy kicsit elbeszélgettünk, ahogy ereje és körülményei engedték. Lelkesen vallotta meg, hogy állandóan hallgatja a Mária Rádiót. Szép imákat és tanúságtételeket, főleg a szentmiséket. Meghatódva, könnyes szemekkel mondta el, hogy mennyire fájlalja, hogy éveken keresztül, amikor még elmehetett volna szentmisére, nem tette meg. Mennyi széptől, mennyi jótól fosztotta meg magát, most döbbent rá, amikor a rádión keresztül sugárzott szentmisékből annyi vigasztalást, bátorítást merített. Hálásan köszönte a Mária Rádió szolgálatát, ami őt nagyon közel segítette Istenhez akkor, amikor a betegség nagyon sok mindentől megfosztotta. Az ilyen őszinte tanúságtételek nagy erőt adnak nekünk is, akik a Mária Rádióban tevékenykedünk, dolgozunk. Arra kérem a Mária Rádió kedves hallgatóit, hogy akik a Mária Rádió által megerősítést, vigasztalást kaptak, mondják el sorstársaiknak is, akik talán még nem ismerik ezt a lehetőséget, a Mária Rádió kedves, szeretetteljes, vigasztaló, áldást sugárzó hangját.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük