Fenntartható vállalatok?

A hatvanas évektől igen heves támadások érik a nagyvállalatokat, eleinte a környezetvédelem,
majd a fenntartható fejlődés nevében. Sokan egyenesen a zérus növekedést kezdték hangoztatni,
mint a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósítását (Daly, Jackson, Latouche). A zérus
növekedés nyilvánvalóan ellentmond a mikro- és makroszintű gazdasági döntéshozók vérébe
ivódott növekedési mítosznak, ezért a nagyvállalatok megalkották saját, nagyon is gyakorlatias
fenntartható fejlődés fogalmukat. Ebben, bár sokan fanyalognak, konszenzus van kialakulóban.
Jobb híján. A „vállalati fenntarthatóság” hármas optimalizálása, avagy háromlábú
megközelítésének (angolul: triple bottom line) lényege, hogy a fenntarthatóság három oszlopa a
környezeti, a társadalmi, és a gazdasági fenntarthatóság.
A „vállalati fenntarthatóság” megvalósításakor a környezeti fenntarthatóságot az öko-
hatékonysággal, a társadalmi fenntarthatóságot leginkább bizonyos alapnormáknak számító
gyakorlatokhoz való ragaszkodással (például a munkakörülmények javítása, a gyerekmunka
mellőzése) és pénzbeli jótékonysággal, a gazdasági fenntarthatóságot pedig a cég nyereséges,
hosszú távon versenyképes voltával azonosítják.
Leghatározottabb meggyőződésünk szerint „vállalati fenntarthatóság” nem létezik, csakúgy, mint
„fenntarthatósági teljesítmény”, „fenntarthatósági menedzsment”, végül maga a „fenntartható
vállalat” sem. (Ebből következik, hogy bizonyos szempontból téves a „fenntarthatósági jelentés”
kifejezés is.) A dolog alaptermészetéből adódik, hogy nem beszélhetünk fenntartható sejtről vagy
szervről az élő szervezetben, csak az egész rendszer „fenntarthatósága” szempontjából jól, vagy
rosszul funkcionáló sejtről. David Korten [1996] azt is szemléletesen bizonyítja, hogy a túlzott
önfenntartásra, növekedésre berendezkedett, és ezt hatékonyan érvényesíteni is tudó sejtek nem
mást alkotnak, mint rákos daganatot.
De hát akkor mit keresünk, ha még a „fenntartható vállalat” fogalmi tarthatatlanságát is
bebizonyítjuk? Nem mást, mint azokat a vállalatokat, amelyek segítik a rendszer fenntartható
fejlődését, s nem gátolják azt. A „rendszer” itt valóban hármas: gazdasági, társadalmi és
környezeti. Kiterjedése pedig lehet a falu, a város, a régió, a kontinens, vagy akár az egész Föld.
A gyakorlatban mindezek az ún. vállalati fenntarthatósági mozgalmak keretében nyilvánul meg,
amelyek között jelenleg a két legdivatosabb a közösségi és a körforgásos gazdaság (angolul
sharing ill. circular economy). Ezekről cikkünk folytatásában számolunk be.
Prof. Dr. Tóth Gergely
A Valóban Felelős Vállalat c. könyv alapján