Szent István diakónus, az első vértanú

December 26. karácsony másnapja, a liturgia fehér színe pirosra változik, a vér és a szenvedés színére, ezen a napon Szent István első vértanúra emlékezik a világegyház. Fel tudjuk-e fogni mi, a ma emberei, hogy mi is az a vértanúság?

Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita érsek gondolatai:

Kocsis Fülöp: Ő az első vértanú, aki előtt nem volt más keresztény vértanú, Ő a maga elszántságából és Krisztushoz való ragaszkodásából vállalta azt, hogy megkövezzék. A megkövezés pillanataiban, vagy a kivégzés pillanataiban föltekintett az égre, és azt mondta: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát!”

Tehát ebből merítette az erőt, a vígasztalást, hogy mindegy, hogy a farizeusok, a főpapok nem értettek ebből semmit, és dühükben, gyűlölködésükben az életét követelték, őneki bőségesen elegendő volt az a vígasztalás, amit Krisztus megpillantása, a mennyekben való látomása jelentett.

Talán ez lehet a mai világban a keresztények megerősítésére, ez szolgál leginkább, hogyha meglátjuk Krisztust, akkor ez mindennél többet jelent, akkor bármit vállalhatunk érte, akár az életünket is odaadhatjuk. Sokszor az életünket könnyebb odaadni, mint apróságainkat, le tudunk mondani Krisztusért, csak ehhez meg kell látnunk Krisztust. És a karácsony is ebben segít, hogy csecsemőként megláttatja magát velünk az Isten, és ezt kell továbbvinnünk. Talán ez is jó lehetősége az ilyentéri ünneplésünknek, hogy másod- harmadnapon is a karácsonyi szereplőket, illetve Szent István vértanút ünnepeljük, hogy nehogy megfeledkezzünk erről, ne csak egy napra jöjjön el az Isten a szívünkbe, az életünkbe, látni tudjuk Krisztust, aki itt van közöttünk.

Krisztusnak a megpillantása adott erőt Szent Istvánnak akár a vértanúságra is. Fontos, hogy a szemünk előtt legyen Krisztus, úgy éljük az életünket, hogy mindig Ő legyen a szemünk előtt.