Beszélgetés Léman Szilvia pszichológussal

Hrabóczki József Sándor: Nemrég olvastam egy 19. században játszódó könyvben, hogy az akkori öregek a felgyorsult életre, a mai, tehát 150 évvel ezelőtti fiatalokra panaszkodtak. Ma is folyton mindenki arra panaszkodik, hogy semmire sincs ideje, az idősebbek ma is kritizálják a fiatalokat a viselkedésükért. Lehet, hogy a „bezzeg az én időmben” valójában nem is az elmúlt évtizedek változásit jelenti, hanem saját öregedésünk lenyomata? Léman Szilvia: Tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy a különböző generációk mindig is ritkán értettek egyet. Az emberek többségének szent meggyőződése, hogy régen sokkal jobb volt minden. Az idősebb korosztálytól, a tanároktól, a szülőktől vagy éppen a nagyszülőktől bizonyára mindenki megkapta már. Az emberek az öregedés előrehaladtával arra törekszenek, hogy kevesebb negatív érzelem érje őket. Szívesebben emlékeznek a pozitív dolgokra. Mindezek által természetes érzés az, hogy a jelenlegi világunkat sokkal romlottabbnak és rosszabbnak érezzük a régi világnál. Azt gondolom, hogy ez illúzió, azonban csak a képzeletünk szüleménye. 

HJS:
Saját magam, munkatársaim, barátaim életét ismerve is tapasztalom, hogy egy szüntelen rohanás az életünk. Tényleg ilyen az élet, vagy csak mi tesszük ilyenné?
LSz: Ebben a rohanó világban sokan ki vannak éhezve arra, hogy értékesnek érezzék magukat. Csüggedten tapasztalhatjuk az állandó ördögi kört, melyben egyre gyorsabban rohanunk, így maximálisan üresnek érezhetjük az életünket. Sokan azt gondolják, az értékek kívülről tapadnak ránk, értékes tárgyakkal vesszük körbe magunkat, emlékezetes helyekre látogatunk el, ahelyett, hogy mi magunk tennénk értékessé a mindennapjainkat.

HJS:
Sokan félnek attól, hogy lemaradnak valamiről, elszalasztanak valamit. A marketing, a reklámok tudatosan építenek az emberek ilyen érzéseire. Mennyire tartja ezt elfogadhatónak, létezik-e olyan, hogy etikus marketing?LSz: A manipuláció körülvesz bennünket, az egész életünket, gyakran megjelenik a médiában. Mindenki képes elhitetni a másik emberrel bizonyos dolgokat, még ha eddig nem is hitt mindezekben. Azonban ha valaki megfelelően tudja alkalmazni ezt a manipulációt a marketingben, akkor nem kell, hogy bűntudata legyen emiatt. Az etikus marketing igenis létezik, etikus manipulációval pedig a célközönség is jól jár. Nagyon jó eredményeket lehet elérni, és hiteles példaként tud szolgálni a másik fél valóságához való kapcsolódás. Figyelemmel lenni és átvenni az érzelmi hőmérsékletét, azt kommunikálva, ami neki megfelelő lenne a célokat illetően. Az eredményesség érdekében a figyelmet továbbra is fenntartva kísérni egy folyamatban, és visszacsatolást is beleépítve a marketingbe – mindenképpen etikus marketingnek vélem.

HJS: Amikor vásárolunk – sokszor nem is annyira szükséges dolgokat –, mi alapján tesszük ezt? Ismert az a magatartás, hogy valami sikert értem el, ezért megjutalmazom magam egy kis vásárlással. Maga a vásárlás is öröm lehet? Sok ember van, aki csak a legszükségesebb dolgokat vásárolja, sok ember meg minden „kacatot” megvesz. Olyan is van, aki órákig válogat, nézelődik, de a végén nem vesz semmit. Mi áll ezeknek a hátterében? Valami űrt akarunk ezzel betölteni?
LSz: A vásárlás lehet öröm, azonban a boldogság nem függhetne tőle.Ma már közismert tény, hogy a ruháink, az otthonunk, az autónk, de még a telefonunk is több csupán praktikus eszközöknél. Sajnos egyre gyakrabban hallom a munkám során, hogy kliensem úgy gondolja, megfelelő örömforrássá tudja tenni a mindennapokat 1-1 ruhadarab, ékszer vagy egyéb, számára kedves dolog megvásárlása által. Mindezek az örömforrások nagymértékben az önkifejezés formái is. S mint ilyenek, sokat árulhatnak el a társadalomban betöltött szerepeinkről, státuszunkról, csoporttagságainkról, személyiségünkről, személyes preferenciáinkról.

A ruháinkkal, öltözetünkkel jeleket küldhetünk a környezetünknek arról, mit szeretnénk, miként észleljenek bennünket, hogyan viselkedjenek velünk, nagymértékben hozzájárulhat ahhoz is, hogy az önbizalmát növelje viselőjének. 

Sokan nem merik bevallani, hogy az anyagi javakban keresik a boldogságot. Tévesen ugyan, de bizalmat keresünk a ruháinkban vagy az autónkban, ami vezetünk. Felesleges dolgok megvásárlásával a veszteség és a magány érzésétől próbálunk megszabadulni, és megpróbáljuk kielégíteni hiányérzetünket különböző anyagi dolgokkal. Ez a pótcselekvés azonban soha nem fogja tudni teljes mértékben kielégíteni a hiányosságokat, csak arra szolgáltat okot, hogy még egy ideig a szőnyeg alá söpörjük azt, amivel foglalkozni kellene az életünkben.

HJS: A
digitális világ előretörése – amit a vírushelyzet csak felgyorsított – ront, vagy javít a helyzeten?LSz: A vírustól, betegségektől való félelem, az anyagi bizonytalanság és a bezártság frusztrációt, kedvetlenséget, többszöri stresszhelyzetet generálhat, és akár depressziót is okozhat.

Sajnos elég sokan vannak, akik (pl. túlzott internetezéssel, sorozatnézéssel, online vásárlással) próbálják oldani a bennük zajló bizonytalanságból fakadó nehézségeket. A szinte egész napos internetezés eredményeként megjelenhet a problémás internethasználat is, ami sajnos csak ront a helyzeten. Mindenképpen szükséges lenne a napot megfelelően szabályok közé beprogramozva a lehető leginkább odafigyelve szörfölgetni a világhálón, mielőtt a fent említett „csapdák” valamelyikében találnánk magunkat. Szükséges lehet ez a családon belül mindenkire nézve, hiszen sok munkáltató panaszkodott az elmúlt „home oficce” időszak alatt, hogy nem tudnak a munkavállalók „ellenőrzés, és kontroll” nélkül hatékonyan dolgozni, úgy hiszem, hogy a gyermekekre ez hatványozottan igaz lehet.

HJS: A Mária Rádió és jelen magazinunk novemberi témája a lassítás. Miért kell lassítanunk életvitelünkön, milyen lelki és ebből eredő akár szervi gondokkal nézünk szembe, ha ezt nem tesszük?
LSz:
A minőségi élethez tudnunk kell néha megálljt parancsolni, időnként lassítani. A megszerzett javakat élményekké konvertálni, hogy azt beépíthessük a mindennapi terhelés ellensúlyozására.

Vágyjuk a sikert, a szabadságot, a függetlenséget, az anyagi jólétet. Mindeközben azonban súlyos időbeli torzításokkal áltatjuk magunkat. „Majd akkor, ha…”, „Már csak ezt a nehéz időszakot kell kibírni, aztán…”és így tovább. Ezek viszont önáltatások, s létre is jön velük az önsorsrontások újabb és újabb spirálja. Az állandó kimerültség, és túlhajszoltság jelei a visszatérő fejfájás, migrénes rohamok, gyomorproblémák, reflux, fekély, hasmenés, krónikus fáradtság is akár, a tüneteket sorolhatnánk még tovább.

Bagdy Emőke a betegséget az élet megőrzése szempontjából bölcs egyensúlyvesztésnek gondolja, de egyúttal hibás adaptációnak is, mely arra inti a beteget, hogy törődjön bajbajutott önvalójával, óvja, gondozza azokat a saját lehetőségeket, amelyek védelmezik az egyént az „egyensúly-kiborulástól” (Bagdy, 2007).

HJS: Hogyan változtathatunk életünkön, ha tartalmasabb, családunkra, embertársainkra jobban odafigyelő, a teremtett világ szépségeit észrevevő és élvező életet szeretnénk élni a szüntelen rohanás helyett?
LSz: A megoldás igencsak „egyszerűnek” hangzik, igyekezzünk egy kicsit visszavonulni a háttérbe, hogy a másik személy ki tudjon bontakozni, érezze azt, hogy fontosnak tartjuk őt és a mondandóját! Időnként találják meg a megfelelő alkalmat mély egymásra odafigyelő, megértő beszélgetésre, mert sajnos a felszínes tőmondatokkal elsivárosodhat bármilyen minőségi kapcsolat. Pl. van a tarsolyunkban két csodálatos eszköz is, amit a mindennapjainkban korlátlanul és mindig is hasznát vehetjük: a türelem és az empátia. Mindenkit arra tudok buzdítani, hogy e két erényt ne sajnálja gyakorolni, és akkor környezete is pozitív tükörként tud rá visszaragyogni.

Hrabóczki József Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük