Fény és hő
Február 2. Jézus templomi bemutatásának ünnepe, Gyertyaszentelő Boldogasszony. Az elsőszülött fiút az Úrnak kellett szentelni, vagy megváltani, ha az ember inkább magának akarja tartani, ami az Úr tulajdona. Jézus azonban odaadja az életét, nemcsak a halálában, hanem nap mint nap szétosztja az idejét, fi gyelmét, jótetteit mindazoknak, akikkel találkozik. Ennek az odaadásnak szép jelképe a gyertya, amely saját anyagát elégetve szórja a fényt és a meleget a környezetébe. A keresztény nép Isten iránti érzéke így találja meg a szimbólumot, mely jól összefoglalja az ünnep lényegét. 1997 óta, Szent II. János Pál pápa kezdeményezése alapján az Egyház ezen a napon ünnepli a szerzetesi élet állapotot. Van ünnepe a családos hivatásnak és a papságnak; a szerzetességgel együtt ez a három életút az, amit az Anyaszentegyház leginkább ajánl a gyermekeinek, mint az üdvösségre vezető utakat.
A szerzetességet a vértanúk önfeláldozásának csodálata hozta létre, és a lényege az, hogy hívőnek és nem hívőnek a figyelmét egyaránt felhívja, hogy van örök élet. A szerzetesi életformát lehet tisztelni, lehet gúnyolni, lehet értetlenkedni vele kapcsolatban, de nem hagy hidegen senkit. Nem tud közömbös maradni, aki megismer egy szerzetest. Felkiáltójel, ami rámutat valami magánál fontosabbra. A szerzetesi életnek nem az a lényege, hogy az Egyházban valamilyen feladatot hatékonyan ellássanak, vagy pótolják a hívők vagy egyházmegyés papok hiányát. A sajátos szolgálat ellátására szerveződött szerzetesi közösségek jellemzően a reformációt követő katolikus megújulás idejére jellemzők, a korábbi szerzetesrendek nem külön feladat végzésére jöttek létre, hanem egyszerűen csak az életük odaadásával akarták szolgálni Krisztust. A szerzetesi életforma folyamatosan új hajtásokkal bővül, de változatlanul rámutat arra, hogy van valami, ami több, mint ez a földi élet.
P. Lukovits Milán