Nagyböjt idejének népszokásai

Minden vallás az emberi létezés hajnalától kezdve felismerte, hogy a test kívánalmainak féken tartása,
legyőzése lelki erőforrás lehet. A kereszténység, Jézus példáját követve, böjttel készül a nagyobb
ünnepekre. Ilyen az ádvent a karácsony előtt, vagy éppen most a nagyböjt húsvét előtt. A böjt tervszerű és
összehangolt cselekedet, amely tudatosan törekszik erőt venni a testi vágyakon, hogy feltárja az emberi
lélek rejtett erőforrásait. Mindez csak akkor tekinthető böjtnek, ha azt vallási megfontolás vezérli. Az
ember hajlamos a testi vágyak kimerítésében elmerülni. Ez eltompítja az emberi lelket. Épp ez az oka,
hogy nagyobb ünnepeinkre önmagunk legyőzésével készülünk. A böjt az önmagunkkal való szembenézés
időszaka. Tudatosítja bennünk biológiai létünk mulandóságát. Isten a föld porából teremtette az emberi
testet, s ez halálunk után vissza is tér a porba. Fontos tudatosítani, hogy az emberi létezés halhatatlan, a
testi halál pedig a bűn következménye. Jézus föltámadásával megdicsőítette halandó testünket, és a Lélek
templomává tette azt. A böjt tehát nem más, mint a test vágyának a leküzdése, egyfajta felkészülés a
nagyobb kísértésekkel szembeni küzdelemre. Beavatás a halálba, hogy részesei lehessünk Krisztus
föltámadásának. A legnagyobb keresztény misztérium, húsvéti örömének. A régi faluban a
nagyböjt idején a fiatalok egyetlen megengedett szórakozása az énekes
játékok és a lányok karikázó körtáncai voltak. A Garam menti Kőhídgyarmaton a
lányok kedvenc zöldvasárnapi – ez a húsvét előtti harmadik vasárnap – játéka a bújj, bújj, zöld ág kezdetű
ének, és a hozzá tartozó zöld ág bújtatás egyfajta játék volt. Délután a templomnál gyülekeztek, hosszú
sorban álltak, amelynek az elején és végén két-két lány zöld ággal a kezében kaput alkotott. Először a két
hátsó lány húzta maga után a sort keresztül az aranykapun, majd a két első lány vissza. Így énekelve
mentek végig a falun, a templomtól az alvégig, majd vissza, egészen a felvégig. A Nyitra vidéki Zoboralja
katolikus magyar falvaiban a böjti délutánokon az eladósorban lévő lányok összekapaszkodva énekszóval
járták végig az egész falut. Miközben kiénekeltek minden bimbózó szerelemi kapcsolatot.
Magos a rutafa, ága elágazik, selyemsárhaja, Magyar Ilona, haján fölül gyöngykoszorúja gyöngy. Egyik
ága hajlik Elvid Bözsi udvarára, selyemsárhaja, Magyar Ilona, haján fölül gyöngykoszorúja gyöngy.
Másik ága hajlik Kotla Bálint udvarára selyemsárhaja, Magyar Ilona, haján fölül gyöngykoszorúja
gyöngy. Még a tengeren is átalhajladozik selyemsárhaja, Magyar Ilona, Haján fölül gyöngykoszorúja
gyöngy.
Fekete vasárnap, a nagyböjt ötödik vasárnapján, az asszonyok fekete
ruhában mentek a templomba. Palóc vidékeinken a XX. század
közepéig ez a vasárnap volt a kiszehajtás vasárnapja. A kisze egy női ruhába
öltöztetett kereszt alakú, tehát emberalakú faállvány volt, amit a fiúk és leányok a templomtól az alvégig,
majd vissza, hurcoltak a falun keresztül. Sokszor kivitték a folyó partjára, belehajították, másutt pedig
elégették. Még mindig a fülemben van a terényi öregasszonyok elmesélése után az idetartozó rigmus:
Hájj ki kisze, hájj ki a terényi várra, gyűjj be sódar, gyűjj be az én kis kamrámba.
Várták ugyanis a böjt végét. A vízparton a fiúk kiragadták a lányok kezéből a kiszebábut, és bedobták a
vízbe. Így sürgették a böjt, és a tél távozását, illetve várták a tavasz és a bőség érkezését. Ez a szokás a
szlovák falvakban leginkább virágvasárnapjához kötődött. Nagyböjtben valami ősi rítus maradványaként
a hagyományos falusi szokásrend szerint, természetesen az időjáráshoz igazodva, sokfelé a hintázás járta.
Én magam tapasztaltam a moldvai Külsőrekecsinben, hogy idősebb,
néha nem is egészen józan férfiak a kerítés átlépőre pallót tettek, és
ezen hintáztak, és ezt ők libbantásnak nevezték. Tolna megyében pedig ekkor
állítottak egyfajta hintát, amit ők ördöglónak neveztek, amin a legények a nagylányokat megforgatták.
Nógrád megyében például Ságújfaluban guzsalyt vagy forgóhintát, guzsalyos vasárnapon, azaz nagyböjt

valamelyik vasárnapján, a másodikon vagy a negyediken, állítottak, majd a böjti vasárnap délutánokon
ezen forgatják, forgatták a lányokat. A Nyitra megyei Tardoskedden pedig szintén a böjt folyamán a
legények ugyancsak hintán forgatták a lányokat, akárcsak Erdélyben a Sóvidéken, ahol a legutóbbi időkig
megmaradt ez a szokás. Egy Lujzikalagorban gyűjtött ének soraival zárjuk ezt a kis összefoglalónkat, ami
nagyon szépen összefoglalja a régi katolikus hitünk tételeit, a böjthöz kapcsolódó gondolatait, egy mély
imádságban átélt módon.
Siralmas ez világ nékünk bűnösöknek,
hogy ha meggondoljuk napját életünknek.
Ifjak, öregek térjetek a jóra,
Menjetek gyakrabban az Isten házába.
Kérjétek az Istent, hogy adja áldását,
Ne vonja meg tőlünk nagy irgalmasságát.
Hogy Isten teremtett, talán nem is véled,
hogy vétekben tartod mindig árva lelked?
Ó, te bűnös ember, hogy nyersz üdvösséget,
ha meg vagy merülve nagy szörnyű vétkekvel.
Mikor az Szent Mihály megfújja trombitát,
elé kell állani, vajh jóra, vajh rosszra.
Ezzel az énekkel a lujzikalagori gyermekek házról házra jártak a nagyböjtben, és egy nagyon szép
záradék is tartozik hozzá, ami az emberi vágyakat foglalja össze:
Adjon Isten, ne hagyjon,
Mennyországba részt adjon
Földön kenyeret adjon,
Mennyben örömet adjon,
Szállást is adjon az Isten.
Harangozó Imre néprajzkutató