Példaképek – beszélgetés Fekete Szabolcs Benedek atyával

Fekete Szabolcs Benedek atya, a szombathelyi egyházmegye segédpüspöke a Mária Rádió szombathelyi stúdiójában mesélt Koltay Veronikának arról, hogy mit jelent számára a példaképek témakör. A beszélgetés egy részletét osztjuk meg magazinunk olvasóival is, a teljes riport a Mária Rádióban július 1-jén, 10:50-kor, amely visszahallgatható a hangtárunkból.

Koltay Veronika: Azáltal, hogy néhány hónapja segédpüspökké nevezték ki, az emberek még inkább példaképként tekinthetnek Önre. Hogyan éli ezt meg?

Fekete Szabolcs Benedek: Először is nagy felelősség. Eszembe jut, amit a püspökszentelésen Brenner József nagyprépost úr mondott: „korkedvezménnyel” 22 évesen szentelték őt pappá, és Zala megyébe helyezték káplánnak, ahol már az első körútja során tisztelendő bácsinak szólították – egyaránt tisztelték a fiatalok és az idősek, hiszen ő egy pap. Én is valami hasonlót érzek most, hiszen a plébániámra járók, a ministránsaim akár példaképként is tekinthetnek rám. Ez nagyon jó érzés, ugyanakkor óriási felelősség is. Fontos, hogy tényleg hiteles legyen a papi életem, a szavaim, ezért sokat kell tenni. Igyekszem, és kérem a kedves hívek imáit is ezért!

K.V.: Ez a felelősségtudat könnyen átalakulhat egy erős nyomássá, miszerint „nekem jónak kell lennem, minden mondatomat figyelik”. Hogyan lehet elkerülni, hogy ez egy kétségbeesett, görcsös akarás legyen?

F.Sz.B.: Biztos vagyok benne, hogy egyetlen út létezik; ez pedig az őszinteség útja. Én is ember vagyok, vannak hibáim. Tudok bocsánatot kérni, és kell is bocsánatot kérni! Bármennyire is törekszünk az életszentségre, nem sikerül mindig mindent jól csinálnunk, és ezt nem szégyen bevallani: egyrészt az Úristennek a szentgyónások során, másrészt az embertársainknak. Úgy gondolom, hogy ezáltal kerülhetem el a képmutatást.

K.V.: Mit gondol, kiből lehet példakép?

F.Sz.B.: Meggyőződésem, hogy mindenki lehet példakép. A Jóisten ide a földre embert úgy nem küldött, hogy ehhez ne adott volna erőt neki. A legegyszerűbb, a legbűnösebb embernek is. Mindenki azt gondolja, hogy a papnak az első példaképei a szentek. Hát, számomra az első példaképek a családomban voltak: nagyon szívesen gondolok vissza és mesélek a drága nagymamáimról, mindig felnéztem rájuk! Meg voltam győződve, hogy nekem van a világon a legszebb nagymamám. Pedig visszagondolva, külső szemmel nézve ők nem voltak szépek. A világháború időszakában voltak
fiatalok, megedzette őket az élet. Az egyiküknek súlyos balesete volt a háború alatt és megpúposodott. A másik nagymamám nagyon sokat sírt, ez később is meglátszott rajta, ő elég ráncos lett idős korára. De nem tudtam őket máshogy látni, csakis a világ legszebb nagymamáinak. „Jól csak a szívével lát az ember.” Ha a szívünkkel szemlélünk a mindennapjaink során, akkor nagyon sok példaképet felfedezhetünk.

K.V.: Volt esetleg olyan papi személy, akire példaképként tekintett, aki elindította ezen az úton?

F.Sz.B.: Annak idején itt, Szombathelyen elkezdődött egy hivatásgondozó lelkigyakorlat. Mikor hetedik osztályos voltam, a plébánosom valamit láthatott bennem, mert elhívott, be is fizetett. Megmondom őszintén, nekem nem sok kedvem volt menni, de nem mertem neki nemet mondani. Utólag nagyon hálás vagyok, a lelkigyakorlat megálmodója és vezetője Nagy József atya volt – Isten nyugosztalja! Az ő lelkisége olyan nagy hatással volt rám, hogy onnantól kezdve nem volt olyan nyár, egészen a pappá szentelésemig, amikor ne vettem volna részt ezen a lelkigyakorlaton.

(Fotó: Lambert Attila)