Római Szent Franciska szerzetesnő
(Róma, 1384. – Róma, 1440. március 9.)
Rómában született 1384-ben, előkelő és gazdag szülők gyermekeként. A csendes, mélyen vallásos és igen szemérmes leánykát hajlamai a kolostor felé vonzzák, szülei azonban mást akarnak. Az engedelmes gyermek meghajol akaratuk előtt, és az akkori szokás szerint alig tizenkét éves korában férjhez megy Lorenzo Ponziani előkelő római ifjúhoz, akivel azután negyven évig él bensőségesen szép házasságban. Kolostor után vágyódott, de amikor a házasság jutott neki osztályrészül, a keresztény bölcsesség útmutatása szerint mindent megtett, hogy családjának éljen, hogy az otthon ne egyszerűen csak meleg tűzhely, puha fészek, hanem szentély is legyen. Szentély, amelynek lakóit szent gondolatok vezetik Isten felé. Szentély, amelyben a férj és a feleség elnéző türelemmel és szeretettel támogatják egymást bajban és örömben. Szentély, amelyben a Teremtő akaratának megfelelően a család legnagyobb és leggondosabban őrzött kincse a gyermek.
Életírója megállapítja, hogy a negyven évig tartó házasság alatt közte és férje között pörlekedés egyetlenegyszer sem fordult elő. Feleségre nézve aligha van nagyobb dicséret. Csodálatosak azok a festmények, amelyek Franciskát édesanyaként ábrázolják, hat gyermekétől körülvéve, amint sugárzik arcáról a keresztény anya méltósága, nevelői felelősségének tudata. Ezek a képek Szent Ágoston mély értelmű szavait juttatják eszünkbe: ,,Adjatok jobb anyákat, édesanyákat, és én jobb világot biztosítok nektek!”
Mint úrnő, a cselédséget sem rekeszti ki anyai szeretetéből. Ügyel arra, hogy vallási kötelességeiknek eleget tegyenek, sokszor olvas fel nekik lelki olvasmányt, és együtt imádkozik velük. Beteg cselédjét nem küldi kórházba, hanem maga ápolja otthon. Mély lelkiségre vallanak szavai: „Hiszen magunk is el szoktunk menni a kórházba idegen betegeket ápolni. Miért ne tanúsítsunk hasonló felebaráti szeretetet saját házunk népe iránt?”
Családi életét az Úristen nem mentesítette a megpróbáltatásoktól. László nápolyi király 1413-ban elfoglalta Rómát, és az ellene küzdők közül az előkelőbbeket, vagyonukat elkobozva, fogságba vetette. A foglyok között ott volt Franciska férje, és hogy bánata még nagyobb legyen, legidősebb fia is. A hűséges feleség és szerető anya nagy fájdalmát megérti az, akit a nehéz idők kiforgattak vagyonából, vagy akinek hozzátartozója fogságba esett. Franciska nagylelkűen szenvedett, és a béketűrő Jóbbal ismételgette: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1,21)
E nagylelkű szenvedésnek már ezen a földön is meglett a jutalma. A következő évben helyreállt a béke, szerettei hazakerültek, és a vagyon nagy része is megtérült. Franciskának volt ideje a családon kívüli áldásos működésre is. Ennek a működésnek legfőbb élvezői a szegények és a betegek voltak. A nekik osztott élelemhez pedig mindig járult lelki táplálék is: együttérzés, szerető vigasztalás, testvéri biztatás. Amilyen odaadással tudott ápolni otthon, ugyanolyan buzgósággal segített a kórházakban fekvő szegény betegeken. A keresztény irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására külön női társaságot alapított, amelynek tagjai apácák módjára, Szent Benedek szabályzata szerint élnek, de nyilvános fogadalmakat nem tesznek. Ők Szent Benedek közös életet élő oblátái, akik külsőre alig különböznek az apácáktól.
Negyvenévi boldog házasság után 1436-ban meghalt a férje. Nem kellett sokáig gondolkodnia azon, hogy mitévő legyen. Amit nem tehetett meg kislány korában, megtette most özvegységében. Mihelyst elrendezte családi ügyeit, bebocsátást kért az általa alapított kolostorba. Fölvette a társaság ruháját, és itt élt a legnagyobb bűnbánatban és csodálatos életszentségben, egészen 1440. március 9-én bekövetkezett haláláig. Ötvenhat éves volt ekkor.
Életének nagy tanítása: a családi szentély megszenteli és boldogítja a család tagjait, és megszenteli a világot. Bárcsak mi nél több ilyen szent életű feleség és édesanya, segítő keresztény nő lenne a mai világban is! Biztosan szebb és boldogabb lenne világunk.
Istenünk, te Római Szent Franciskában a hitvesi és a szerzetesi élet csodálatos példáját állítottad elénk. Tégy minket állhatatossá szolgálatodban, hogy egész életünkben reád figyeljünk, és kövessük szent akaratodat – ámen.
Katona István püspök
(Kép forrása: Magyar Kurír)