Ferenc pápa katekézise: Adjunk teret a nagyszülőknek az unokák nevelésében!
Ma Juditról, egy bibliai hősnőről lesz szó. … Olyan asszonyról van szó, aki megvédte Izraelt ellenségeivel szemben. Judit egy fiatal és erényes zsidó özvegy, aki hitének, szépségének és ravaszságának köszönhetően megmenti Betilua városát és Júda népét az erőszakos és istengyalázó ellenségnek, Holofernésznek, Nabukodonozor asszír király hadvezérének az ostromától. […] Bátor volt ez a nő, és volt hite.
[…] Eljött számára az öregkor ideje, ahogy sok más ember számára is: van, akinél egy fáradságos munkával töltött élet után, van, akinél egy fordulatos vagy valamire egészen odaszánt élet után. […] Judit több mint száz évet élt, ami különleges áldás. De manapság nem is olyan ritka, hogy a nyugdíjazás után még ilyen sokáig éljen valaki. Hogyan értelmezzük ezt a rendelkezésünkre álló időt, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet? »Ma nyugdíjba megyek, de sok év vár még rám… Mit tehetek ezekben az években, hogyan tudok növekedni – életkorban, az megy magától –, de hogyan tudok növekedni tekintélyben, életszentségben, bölcsességben?«
Sokan úgy várják a nyugdíjba vonulást, mint a jól megérdemelt és hőn áhított pihenés időszakát a megterhelő és fárasztó tevékenységek után. De az is előfordul, hogy a munka befejezése aggódást vált ki, és némi szorongással várja az ember: »Mit fogok most csinálni, hogy az életemből eltűnik mindaz, ami oly sokáig betöltötte?« Ezt a kérdést tesszük fel magunknak. A mindennapi munka emberi kapcsolatokat is jelent, kenyérkeresettel járó elégedettséget, annak megélését, hogy van szerepem, kellően megbecsülnek, a puszta munkaidőn túl is vannak elfoglaltságaim.
Természetesen ott van az unokákkal való törődés örömteli és fárasztó munkája – és manapság a nagyszülőknek rendkívül fontos szerepük van a családban, az unokák felnevelésében –, de azt is tudjuk, hogy ma egyre kevesebb gyermek születik, és a szülők gyakran távolabb vannak, többet kell utazniuk, a munka és a lakhatás szempontjából kedvezőtlen helyzetben vannak. Néha viszont vonakodnak attól, hogy a gyermeknevelésben bármit is a nagyszülőkre bízzanak, csak a szó szoros értelmében vett vigyázásra, kisegítésre veszik igénybe őket. Valaki kissé ironikusan mosolyogva azt mondta nekem: »Manapság, a mai társadalmi-gazdasági helyzetben a nagyszülők fontosabbá váltak, mert van nyugdíjuk.« Új igények merülnek fel – a nevelési és szülői kapcsolatok terén is –, amelyek a generációk közötti hagyományos szövetség átalakítását kérik tőlünk.
De tegyük fel magunknak a kérdést, vajon teszünk-e erőfeszítést ezért az átalakításért. Vagy egyszerűen csak elszenvedjük az anyagi és gazdasági körülmények miatti tehetetlenséget? A generációk együttes jelenléte ténylegesen egyre hosszabbodik. Próbáljuk-e – együtt valamennyien – emberibbé, szeretetteljesebbé, igazságosabbá tenni ezeket a körülményeket a modern társadalmak új adottságai között? A nagyszülők számára hivatásuk fontos része, hogy támogassák gyermekeiket a gyermeknevelésben. A kicsik megtanulják a gyengédség erejét és a törékenység iránti tiszteletet: ezek pótolhatatlan »tananyagok«, melyeket a nagyszülőkkel könnyebb átadni és befogadni. A nagyszülők pedig megtanulják, hogy a gyengédség és a törékenység nem csupán a hanyatlás jele: a fiatalok számára ezek olyan leckék, amelyek emberivé teszik a jövőt.
[…] Amikor örökségre gondolunk, nemegyszer a javakra és nem arra a jóra gondolunk, amit öregkorunkban tettünk, amit elvetettünk, arra a jóra, ami a legszebb örökség, amit másokra hagyhatunk.
[…] Öregként az ember veszít egy kicsit a látásából, de belső tekintete áthatóbbá válik: a szívével lát. Képessé válik olyan dolgok meglátására, amelyeket korábban nem vett észre. Az öregek tudnak nézni és tudnak látni… Így van, az Úr nem csak a fiatalokra és az erősekre bízza talentumait: mindenkinek szán talentumokat, személyre szabottan, az öregeknek is. Közösségeink életében fel kell tudnunk használni sok idős ember tehetségét és karizmáját, akik bár koruknál fogva nyugdíjasok, mégis olyan gazdagságot jelentenek, amelyet ki kell használnunk. Ez az idősektől kreatív figyelmet, új figyelmet, nagylelkű rendelkezésre állást igényel. Az aktív élet korábbi készségei elveszítik kényszerítő szerepüket, és az adományozás erőforrásaivá válnak: tanítás, tanácsadás, építés, gondoskodás, meghallgatás… Kivált a leghátrányosabb helyzetűek felé, akik nem engedhetnek meg maguknak semmilyen tanulást, vagy akik ki vannak szolgáltatva magányuknak.
[…] Judit nem egy olyan nyugdíjas, aki melankolikusan éli ürességét: ő egy szenvedélyes idős asszony, aki ajándékokkal tölti meg az Istentől kapott időt. … Szeretném, ha a mi nagymamáink is ilyenek lennének. Mind ilyenek: bátrak, bölcsek, és hogy ne a pénznek az örökségét hagyják ránk, hanem az unokáikba ültetett bölcsesség örökségét.”
Az oldalt szerkesztette: Hrabóczki József Sándor
Lektorálta: Kovács Lajos SJ