Magazin cikkekMárciusTanúságtétel

Hiteles pedagógusok képzése

A hiteles keresztény pedagógia titka és esszenciája éppoly egyszerű, mint Jézus tanítása. „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34). Igen, a hiteles keresztény pedagógus hitelét hite jelenti. Se több – és ez a jézusi egyszerűség nehézségét is jelenti –, se kevesebb. A hívő és hitét mindenkor, mindenben igaz módon megélő pedagógusnak nem kell többet tennie, nem kell tovább keresnie a „keresztény pedagógiát”. Az óvodás, iskolás, kamasz gyermekeket, fiatalokat intézményesen nevelni szakma, aminek szabályai, törvényszerűségei vannak. Ezek nem változnak meg attól, hogy a pedagógus vagy az intézmény katolikus. Egyházunk is elvárja a pályán lévőktől, hogy munkájukat magas szakmai színvonalon műveljék. Igazi hivatásuk ezt a felelősséget is rájuk rója tanulmányaik kezdetétől a napi rutin fenyegető szürkeségéig. A hűséges tanítványként élő ember azonban minden pályán minőségi többletet hordoz. Nem gyógyít, javít, nevel „másképp”, mégis fénylően más, mint a körülötte igyekvők. S ahogy Jézus példát mutatott, a legtöbb, amit mi, az őket képző egyetemi, főiskolai oktatók tehetünk, ugyanez. A tanítás, nevelés örömét és jézusi boldogságát sugározni, egyértelmű következetességgel követve Őt.


Dr. Gloviczki Zoltán
az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük