Élményt is kell szereznie egy kamasznak

Utazom a buszon egy 14 év körüli gimnazista osztállyal. Próbálom felvenni a szemkontaktust hol egyik, hol másik gyerekkel. A szemekben okos eszközök villódzó képernyője tükröződik. Próbálok csapódni egy fiúcsapathoz, akik közösen néznek egy focis játékot. Óvatos érdeklődésemre, hogy mi zajlik a készülékeken, megtudok néhány játékszabályt, de még mindig nem néz fel senki. Végül egy jókedélyű YouTube-ozó társaságnál kötök ki hosszabban.

Miért probléma ez? – gondolja sok szülő. A gyerek nem horrort, pornót vagy szélsőségesen negatív dolgokat néz a neten, pusztán a barátaival chatel, tiktokozik, instázik, YouTube-ozik, vagy csak játszik. Ez gond? Talán az lenne inkább a jó kérdés, hogy „Mire való egyáltalán a kamaszkor”? Például arra, hogy stabil, saját előállítású önértékelést építsen a serdülő, hogy majd megállja a helyét a nagyvilágban. Vajon segít-e a like-ok vadászása és mások feljavított fotóinak nézegetése ebben? Nem. Mindez elbizonytalanít, és kialakítja azt az érzést, az amúgy is bizonytalan fiatalban, hogy „mások sokkal jobbak.”

Élményt is kell szereznie egy kamasznak, igazit, hogyegyszer, ha felnőtt lesz, legyenek valódi tapasztalatai, amire támaszkodhat. Vajon az idegrendszer mit kezd a videó játékokban szerzett élményekkel és az online kötött barátságokkal? Semmit! Hegymászós, biciklizős, vízparton bandukolós, réten focizós élményekre van szüksége a kamasznak, hiszen az emberiség pont úgy van érzelmileg huzalozva, mint 2000 éve. Amikor keressük, hogy mivel támogassuk környezetünk serdülőit, próbáljunk meg nekik off-line élményeket biztosítani, semmiképpen se egy gyorsabb okos telefont.

Bodó Mária