V. Ferdinánd lemondása
A magyar történelem 1848/49-es eseményeinek egyik kevésbé ismert ténye, hogy 1848. december 2-án az udvari kamarilla (tanács) lemondatta V. Ferdinándot (1835–1848) és – a magyar országgyűlés megkerülésével – Ferenc Józsefet tette meg uralkodónak. A lemondott magyar király manifesztumában alattvalóinak tudomására hozta, „hogy meggyőződvén arról, miképp népeinek boldogságán szívének óhajtása szerint nem képes munkálkodni többé, lemond a trónról, s hogy ez öccsének, Ferencz Károly főhercegnek önkéntes lemondása folytán ennek fiára: Ferencz József főhercegre száll”; továbbá feloldja alattvalóit a neki tett hűségeskü s a hódolat kötelessége alól, és meghagyja, hogy ezentúl Ferenc Józsefet ismerjék el törvényes uralkodónak.
A trónváltozásról a képviselőház december 16-án tárgyalt. A békülékenyebb képviselők azt ajánlották, hogy a nemzet hajoljon meg, és fogadja el a már korábban kiadott manifesztumokat, s így tegye meg az első lépést a kiengesztelődéshez. Kossuth viszont a kiáltvány törvénytelenségét fejtegette, majd azt indítványozta, hogy a képviselőház mondja ki a következőket: a magyar országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül ilyet nem tehet a bécsi udvar, ennélfogva a manifesztumban foglalt osztrák koronáról való lemondás Magyarországot nem kötelezi; amíg Ferenc József a magyar alkotmányra meg nem esküszik és magát meg nem koronáztatja, addig nem szabad rendeleteinek engedelmeskedni. Kossuth indítványát mindkét ház elfogadta.
Hasonlóképen nyilatkozott a fel-dunai sereg is, kijelentvén, hogy Magyarország törvényes függetlenségét, az országgyűlés jogszerű tekintélyét s az általa felállított kormányt minden idegen bitorlás, erőszak és megtámadás ellen utolsó csepp vérig védelmezni fogja. A tisztikart ehhez a döntéshez meglehetősen rögös út vezette. Pontosan miről van itt szó?
Arról, hogy V. Ferdinánd osztrák császár és magyar király, igaz, magyar miniszteri ellenjegyzés nélkül kiadott kiáltványában, törvénytelennek nyilvánította a magyar országgyűlést, sőt a katonai összeütközések során október 30-án a magyar királyi hadsereg Windisch-Grätz herceg császári-királyi csapataival került szembe Schwechatnál. A trónváltozás, majd a Habsburgok december közepén meginduló támadása, illetve a herceg által kibocsátott kiáltványok sora pedig egyre világosabbá tette, hogy egy ideig még lehet halogatni a döntést az osztrák császár és magyar király között, de hamarosan le kell tenni a garast: vagy az osztrák császár Ferenc József és a dinasztia mellett, vagy a lemondatott V. Ferdinánd magyar király mellett, aki szentesítette az áprilisi törvényeket.
A magyar sajtó is reagált a lemondást követő válságra. A Március Tizenötödike nevű újság decemberi számában a Nemzeti Színház műsorhirdetménye feletti kis címer koronájának előbb a címer bal sarkára akasztásával, majd négy nappal később a korona teljes levételével válaszolt. A korona nélküli kis címer a köztársasági érzelműek szemében 1848 decemberében már egyértelműen a köztársaságot szimbolizálta.
A fentebb említett országgyűlési határozat következtében a törvényhozás és a valóság között szakadék tátongott: magyar részről jogilag továbbra is V. Ferdinándot tekintették magyar királynak, aki azonban „akadályoztatva van uralkodói jogainak gyakorlásában”. A gordiuszi csomó átvágását az 1849 áprilisában elfogadott Függetlenségi Nyilatkozat jelentette. A dokumentum már nem tulajdonított különösebb jelentőséget annak, ki a jog szerinti, illetve a tényleges uralkodó, ugyanis a népfelség elvére hivatkozva az egész Habsburg-Lotharingiai-dinasztiát megfosztotta az uralkodás jogától, és száműzte az országból. A nyilatkozat nem foglalt állást az államforma kérdésében, de a miniszterelnök az új berendezkedést köztársasági irányultságúnak nevezte.
Balla János Sch. P.