Áder János köztársasági elnök a Mária Rádiónak
Fenntarthatatlan a második világháború óta kialakított életforma, és ahhoz, hogy ne essen szét a teremtett világ, globálisan és az egyén szintjén is tenni kell – mondta Áder János köztársasági elnök március 22-én a Mária Rádiónak a víz nemzetközi világnapján adott interjúban.
Az államfő hangsúlyozta: vizeinket elszennyezzük, a termőföldek kimerülése miatt egyre gyengébb minőségű termékeket tudunk előállítani, az erdők irtásával megfosztjuk magunkat az oxigéntermelés lehetőségétől. „Ezen az úton ne menjünk tovább, mert nagy baj lesz!”– tette hozzá. A köztársasági elnök azt mondta, ha a fenntartható fejlődésnek az ENSZ által 2015-ben elfogadott 17 célját komolyan vesszük, a többségük víz nélkül nem érhető el.
Véleménye szerint a víz három „drámája” – a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz – végső soron az emberiség drámája, „ha nem fi gyelünk oda”, és nem hasznosítjuk a rendelkezésre álló tudást, megoldásokat.
A sok vízre példaként a dunai, tiszai árvizeket, valamint a villámárvizeket, a kevés vízre a Duna-Tisza közén tapasztalható elsivatagosodást, a szennyezett vízre a tiszai ciánszennyezést, a márciusban Romániából és Ukrajnából érkezett nagy mennyiségű műanyaghulladékot említette az államfő.
Kitért rá: európai uniós támogatások felhasználásával komoly beruházások indultak el a Duna-Tisza köze vízpótlására, és a Magyarországon korábban rendezett víz világtalálkozókon magyar vállalkozások olyan, az öntözéssel, a talaj vízháztartásának javításával, a hálózati vízveszteség problémájával összefüggő megoldásokat mutattak be, amelyekből piacképes termékek lettek. Az államfő szólt arról is, hogy a vízválság mellett más válságokat is látni, de amíg „a klímaválságról sokat beszélünk”, a biodiverzitásról, azaz biológiai sokféleségről már kevesebbet.
„Azt kell látnunk, hogy nagyon érzékeny, nagyon jól öszszehangolt rendszer az, amely körülvesz bennünket, sok millió év alatt alakult ki, és ha ezt akár csak egy kis ponton is megbontjuk, nem tudhatjuk, azzal milyen válságot, milyen gondokat idézünk elő, milyen bajt hozunk a saját fejünkre” – közölte.
Áder János az elmúlt száz év társadalmi folyamatai közül az egyik legfontosabb elemnek a népességrobbanást nevezte.
„Itt már nemcsak klímáról, és nem demográfi áról, hanem nagyon komoly társadalmi és gazdasági kérdésekről beszélünk” – vélekedett. Megjegyezte, hogy a migráció a klímaés a vízválság logikus következménye.
Áder János megítélése szerint globális szinten három dolgot kell tenni: le kell mondani a fosszilis energiahordozókról, helyettük más energiaforrások használatára kell áttérni; véget kell vetni a fogyasztási cikkek rövid idejű használatának, majd eldobását jelentő „dobd el!” kultúrának; és nagy hangsúlyt kell fektetni a hulladék újrahasznosítására.
A köztársasági elnök azt mondta, hogy a teremtett világ védelme egyaránt feladata nagy és kis országnak, kis és nagy közösségnek, valamint az egyénnek is. Áder János szólt az üvegházhatású gázok csökkentéséért öt éve kötött párizsi megállapodásról. Azt mondta, hogy „az öt évvel ezelőtt elfogadott közös céloktól most távolabb vagyunk, mint az aláírás pillanatában”. Áder János kiemelte, hogy 21 olyan ország van – köztük Magyarország –, amely a kibocsátás csökkentése mellett is növelni tudta nemzeti jövedelmét. „Magyarországon 2000 óta a GDP mintegy 20 százalékkal nőtt, miközben az üvegházhatású gázkibocsátás 20 százalékkal csökkent” – közölte.
Magyarországnak a „fenntarthatóság irányát kijelölő”intézkedéseiről azt mondta, 2030-ig megszűnik aszén energetikai hasznosítása, a meddőhányók helyén napelempark lesz, megépül a két új paksi atomerőművi blokk, az új napelemekkel, naperőművekkel az áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentessé válik. A 20 ezer lakosnál nagyobb városokban elektromos meghajtásúakra cserélik a buszokat, az új hulladékgazdálkodási törvény a körforgásos gazdaság irányába mozdítja el a hulladék újrahasznosítását – sorolta.
Áder János az egyéni felelősségéről azt mondta: „mindenki tudja befolyásolni a dolgokat”.
Példaként a fűtéssel, a klimatizálással összefüggő takarékoskodást, a hulladék szelektív gyűjtését említette. Az államfő az interjúban kitért arra: novemberben Magyarország ad otthont a Fenntarthatósági Világtalálkozónak. A rendezvény témái között a víz mellett a klímaváltozás, az energiahatékonyság, a közlekedés, a hulladékgazdálkodás és az élelmiszer termelés is szerepel. Az expóra a visegrádi országokból is várnak előadókat, vállalkozókat.
Szabó Tamás – Osvay Péter