Zarándokolni Szent József évében

Az előző hónapban bemutattuk a Mária Út Európai Kulturális Úttá válásának folyamatát,
annak jelentőségét, a megtett és az előttünk álló lépéseket. Fontos azonban, hogy a Mária-
tisztelet kulturális szempontú vizsgálata mellett nagy szerepet kapjon a zarándokút spirituális
bemutatása és megújulása. A máriásság új aspektusának vizsgálatára ad lehetőséget a Ferenc
pápa által az idei évre meghirdetett Szent József-év.
Idézzük fel Ferenc pápa dekrétumát:
Az evangélium Szent Józsefet úgy jellemzi, mint „igaz embert” (vö. Mt 1,19): oltalmazója
„annak a bensőséges titoknak, mely a szív és lélek legmélyén található”, valamint az Isten
misztériumának részese, és ezért kiváló pártfogója a belső fórumnak. Arra késztet bennünket,
hogy fedezzük fel újra a csend, a tisztaság és a saját feladataink révén megvalósuló
kötelességteljesítés értékét.”.
A Szentatya külön felhívja a figyelmet a csendre, a tisztaságra és az imádságban való
elmélyülés fontosságára. Ennek lehet egyik legjobb eszköze a zarándoklás, ahogy azt Székely
János szombathelyi megyéspüspök, a Mária Út spirituális vezetője “A zarándok belső útja”
című könyvének első fejezetében a megtisztulás útjáról írja.
Azzal, hogy elszakadunk a mindennapok zajától, körülvesz
minket a csend, a természet, óhatatlanul lelassulunk. Időt
nyerünk arra, hogy magunkra nézzünk. Felmérjük,
megmérjük, mérlegre tegyük magunkat az isteni “mérce”
szerint. Ránézhetünk megajándékozottságunkra. Az
imádság útjára lépve felismerhetjük a változás
szükségességét is. Segítséget kaphatunk, megerősítést
nyerhetünk, hálát adhatunk. 
A zarándoklás maga is egy megtisztulási folyamat. Mind testi, mind lelki értelemben. Hogy
messzebb ne menjünk – e stílusos szófordulattal élve – gondoljunk itt a fizikai megterhelésből
fakadó felgyorsuló anyagcsere-folyamatokra, az izzadásra, ami testünk megtisztulásának jele.
A test tisztulásával együtt járhat a lélek tisztulása, a gondolatok, elhatározások
kikristályosodása. Ez a folyamat persze nem könnyű. Gyakran vérrel, verejtékkel és könnyel
jár, de a megtisztulás után megkönnyebbedett testtel és lélekkel térhetünk vissza a
hétköznapokba.
Most lehet, azt érezzük, hogy nincs időnk egy
zarándoklatra, nem fecséreljük rá az energiát. Pedig a
megtisztulás, elcsendesedés, a magunkra és az Istenre
figyelés soha nem elvesztegetett idő, hanem befektetés,
önmagunk fejlesztésének lehetősége, “gyógyulás”. Más oldalról
is megvizsgálhatjuk a Szentatya dekrétumában írtakat és a zarándoklást. Sokszor elmondtuk,
hogy a Mária Út ugyan nem emberi mű, de sok száz ember önfeláldozó munkájának
eredménye. Az önkéntesek szolgálata nagy tett, hiszen itt mindenki a szó nemes értelmében
önként szolgál; adja idejét, erejét, tudását, szeretetét, hogy az Ige terjedésének eszköze legyen,
és a zarándoklás mindenkinek elérhetővé váljon. Köszönet érte!
Ferenc pápa gondolatai nyomán (“Fedezzük fel újra… a saját feladataink révén megvalósuló
kötelességteljesítés értékét“) érdemes önvizsgálatot tartani, mely kiterjedhet munkánkra,
tevékenységünkre, de önkéntes szolgálatunkra is. A mai világban tényleg tudunk örömet lelni

abban, hogy egy ügyet szolgálunk, anélkül, hogy valaki azt megbecsülné? Fontosnak érezzük
annyira önkéntes szolgálatunkat, hogy azt valóban értékteremtő munkának tekintsük?
Mennyire lehet kötelességteljesítésnek nevezni az Úr ügyének szolgálatát, az ő Igéjének
terjesztését?
Ezen kérdések átgondolása megtisztulást hozhat, megújulhatunk szolgálatunkban, új erővel
építhetjük tovább Közép-Európa zarándokútját. 
Galgócziné Szabó Zsófia, a Mária Út koordinátora