A Laudato si’ enciklika tanítása a teremtett világ védelmének halaszthatatlanságáról

„Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes
életnek, nem valami szabadon választható feladat, s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos
szempontja.” Ferenc pápa a Laudato si’ kezdetű enciklika 217. pontjában ezekkel az egyértelmű
szavakkal helyezi el a mai keresztény élet elsőrendű kérdései között a teremtett világ – az ő kifejezésével:
„közös otthonunk” – gondozása iránti elkötelezettséget. A „teremtésvédelem” valóban egyre ismertebb
fogalom keresztény körökben, sőt azon kívül is – bár még nem mindenki tudja azonnal a szó hallatán,
hogy mire is gondoljon, és őt hogyan érinti ez a feladat. Ezzel a tisztázatlansággal Ferenc pápa is számol,
és ezt – pár sorral az imént idézett mondat előtt – ki is fejti: „el kell ismernünk, hogy vannak olyan
elkötelezett és imádságos keresztények, akik – a realizmus és pragmatizmus ürügyén – nemegyszer
kinevetik a környezet miatti aggodalmakat. Mások passzívak, nem határozzák el magukat szokásaik
megváltoztatására, és így inkoherenssé válnak. Ökológiai megtérésre van tehát szükségük”.
A Pápa tehát szilárdan meg van győződve arról, hogy a teremtett világ védelme iránti elköteleződés
mára a krisztushívők alapvető feladatává vált. E bizonyosságnak mély gyökerei vannak. 1972-es
stockholmi üzenetében, melyet az ENSZ első környezetvédelmi konferenciájának küldött, már VI. Pál
pápa is kifejezte aggodalmát „a talaj, a levegő, a víz és a világűr” szennyezése miatt, és az emberiség
egészére gondolva kijelentette: „A kölcsönös függésnek a közös felelősséggel, a közös sorsnak pedig a
szolidaritással kell együtt járnia”.
Szent II. János Pál pápa 1990. január 1-jei béke világnapi üzenetében már kifejezett, nekünk szóló
felhívást találunk ezzel kapcsolatban: „Üzenetem végén közvetlenül katolikus testvéreimhez fordulnék,
hogy figyelmeztessem őket a természet megőrzésének súlyos kötelességére. A hívők elkötelezettsége az
egészséges környezet iránt közvetlenül a Teremtő Istenbe vetett hitükből származik, az eredendő és a
személyes bűn következményeinek felismeréséből, valamint a krisztusi megváltás bizonyosságából.” XVI.
Benedek pápa pedig éppen 20 évvel később, 2010. január 1-jén kiadott hasonló üzenetében – melynek a
Ha békére törekszel, védd a teremtett világot címet adta – felidézte és megerősítette elődjének
felszólítását. Ő így írt: „Az egyház felelős a teremtésért, és kötelességének tartja, hogy ennek a
nyilvánosság szintjén is érvényt szerezzen azért, hogy a földet, a vizet és a levegőt, mint Isten, a Teremtő
mindenki számára szóló ajándékait megőrizze, de mindenekelőtt azért, hogy az emberiséget megóvja az
önpusztítás veszélyétől. (…) Védeni a természetes környezetet annak érdekében, hogy a béke világát
építsük, mindenkinek kötelessége.”
Amikor tehát Ferenc pápa a fentebb idézett szavakat leírta, az Egyház világos tanításának
folytatójaként tette ezt. De mire épül ez a szilárd meggyőződés egy ilyen új keletű, „modern” probléma
kapcsán? Szent Pál apostol szerint az Atya Krisztusban teremtett mindent (vö. Kol 1,16). A teremtés
középpontja Krisztus, aki megtestesülésével minden létezőre kiárasztotta Isten túláradó szeretetét. A
teremtés, a megtestesülés és a megváltás egyetlen isteni szeretet-tervet alkot, amely minden teremtményre
kiterjed. Mi tehát annak a tanítványai vagyunk, aki egész életét odaadva szeretett – ezért nem élhetjük
meg hitelesen ezt a tanítványságot, ha mi nem cselekszünk hasonlóképpen. Arra vagyunk hivatva, hogy
az ő szeretetét kiterjesszük, minden létezőnek, a legkisebbeknek is továbbadjuk. A „legkisebbek” közé
pedig nemcsak a gyermekek, nemcsak a szegények tartoznak, hanem a még meg nem születettek, a jövő
nemzedékek, sőt a többi létezők is, az emberen kívül. Kötelességünk, hogy nekik is megfelelő módon
hirdessük az örömhírt: a szeretet evangéliumát.
A még bizonytalankodó keresztények számára Ferenc pápa ezért így foglalja össze az ökológiai
megtérés jelentését: „engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az
őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban”. Krisztusban és Vele törekedjünk jól szeretni a világot!

Nobilis Mario atya