Mindenszentek és halottak napja

Beszélgetés Verőcei Gábor atyával, a Farkasréti Mindenszentek Templom plébánosával

Hrabóczki József Sándor: Mindenszentek ünnepén sokak szerint a külön emléknappal nem rendelkező szenteket ünnepeljük, vannak, akik szerint az összes szentet. Pontosítsuk ennek az ünnepnek a lényegét, tartalmát!

Verőcei Gábor atya: Mindenszentek főünnep szentmiséjének könyörgése pontosan fogalmaz. Eszerint ezen a napon minden szent dicsőségét ünnepeljük. A „minden szent” körébe tehát beletartozik a kanonizált (ünnepélyesen boldoggá, ill. szentté avatott) szenteken kívül a névtelen szentek sokasága, akiknek „kórusa mindörökké magasztalja” Istent – ahogy a szentmise prefációja fogalmaz.

HJS: Sokan – különösen a nem hívők – keverik a mindenszentek és a halottak ünnepét. Ateistától már olyat is hallottam, hogy a halottak napja a mindenszentek „polgári változata”, mint ahogy a keresztelőnek volt a múlt rendszerben a névadó ünnepség. Mit is ünnepel pontosan az Egyház halottak napján? Hogyan alakult ki e két fontos ünnepünk és mi köti őket össze?

VG: A halottak emléknapja általános emberi szokás. A római Szent Péter – bazilika alatt feltárt nekropolisz („halottak városa”, azaz temető) keresztény és pogány családtagok nyughelyét is tartalmazza. Az ókorban a pogány emberek is látogatták szeretteik sírját, s ez alól a keresztények sem vonták ki magukat. A pogány szokások a temetés utáni 3., 7., 30. és 40. napra, és az évfordulóra voltak időzítve. Már a II. századtól vannak tanúságok arról, hogy a keresztények imádsággal, illetve szentmisével emlékeztek meg halottaikról.

A mindenszentek és a halottak napja nem azonos és nem keverhető össze.

A liturgikus napoknak is van „rangjelzése”: főünnep (pl. mindenszentek napja), ünnep (pl. egy kanonizált szent napja), emléknap (némely szent napja, de a halottak napja is). A pontosság kedvéért: van kötelező emléknap, és van fakultatív emléknap is. Amint a katonai rendfokozatokat nem lehet összekeverni, úgy a liturgikus napokat sem. Mindenszentek főünnepe nem lehet azonos a halottak emléknapjával. De már csak kronológiailag sem azonosak, mivel a november 1-jei mindenszentek ünnepét a VIII. században Angliában és Írországban kezdték ünnepelni, a november 2-i halottak napját pedig 998-ban Odilo clunyi apát rendelte el kolostora számára – később ennek a két napnak a liturgikus ünneplése elterjedt az egész egyházban.

Kétségtelen, hogy napjainkban sokan összekeverik a két liturgikus napot, s ennek okát a tájékozatlanságban látom. A temetőjárás már napokkal korábban elkezdődik, hiszen a sírokat illik rendbe tenni, feldíszíteni halottak napjára. Egy nem hívőnek a mindenszentek főünnepe csupán munkaszüneti napot jelent, ami kapóra jön a temetőlátogatásra; így tehát benne nem tudatosul a két liturgikus nap különbsége. A különbség a hívő és nem hívő között abban áll, hogy amíg a hívő ember mindenszentek főünnepén ünnepel, halottak napján pedig imádságos megemlékezést tart, addig a nem hívő ember csak emlékezik ezekben a napokban.

A két liturgikus nap összekeverésében szerepe lehet még a mécses/gyertya-gyújtásnak is, amit különbségtétel nélkül mindenki gyakorol. A vallási tájékozatlanság itt is tetten érhető. Mindenszentek főünnepének estéjén a szentmise után templomainkban liturgikus megemlékezést tartunk halottainkért, s közben meggyújtjuk a húsvéti gyertyát. A húsvéti gyertya a feltámadt Jézust jelképezi. A gyertya meggyújtása visszaemlékeztet a keresztségre, amikor ugyancsak meggyújtották a húsvéti gyertyát. A keresztelésnél meghívót kaptunk a mennyei dicsőségbe. A halottak előestéjén meggyújtott húsvéti gyertya, illetve a síroknál meggyújtott mécses a keresztségi meghívásra emlékeztet. A hívő ember miközben meggyújtja a keresztségre emlékeztető gyertyát, imádkozik halottaiért, hogy imádságával segítse őket a mennyei dicsőségbe – ha még nem jutottak volna oda.

A nem hívő ember is mécsest/gyertyát gyújt: az „emlékezés mécsesét”. Ő pusztán szeretteire emlékezik, de nem a keresztségi meghívásra és nem a mennyei dicsőségben való részesedésre.

A síroknál történő gyertyagyújtás tehát egy vallási szimbólum, aminek teljes mélységét csak a hívő ember érti. A nem hívő ember egy keresztény szimbólumot alkalmaz, de annak tartalma nélkül.

Ami a kommunizmus „polgáriasító” kísérleteit illeti – pl. Szent Miklós ünnepéből télapó-ünnepet, a keresztség helyet névadó ünnepet erőltetett – az vallástalanító szándékból fakadt, és valóban mély nyomokat hagyott a lelkekben. Most más időket élünk; rajtunk, keresztényeken múlik, hogy miként ünnepeljük meg ezt a két liturgikus napot. Az egyház búcsúnyerés lehetőségét kapcsolja mindkét naphoz – s kérdésére válaszolva: ez az ami összeköti a két ünnepet. Ha élünk ezzel a lehetőséggel, akkor valóban keresztényi módon ünneplünk, és nem csak emlékezünk. Ezt még egyetlen diktatórikus rendszernek sem sikerült „polgáriasítani”, ám a globalista hitetlenség terjedése nagy pusztítást vitt végbe ezen a területen, mert egyre kevesebben végeznek szentgyónást.

Az egykori pogány római nekropoliszban ételt és italt is vittek a halottaiknak, ezzel fejezték ki irántuk való szeretetüket. A katolikus hívek a halottaik részére elnyerhető búcsúval fejezik ki szeretetüket. A két világ közötti különbség ma is megvan, amint megvolt az antik világban is.

HJS: Mi is az a tisztítótűz? Sokan úgy gondolnak rá, mint valami kispokolra, valami kínzó állapotra, amit ha kibír a lélek, felkerülhet a mennybe. Azt is hallottam már, hogy a tisztítótűzből keveseknek sikerül a mennybe jutni, az már a pokol előszobája. Miért alakulnak ki ezek a tévhitek sok embernél?

VG: Minden tévhit alapja a hiányos ismeret. Napjainkban a vallási ismeretek hiánya növekvő tendenciát mutat. Teljesen téves az a vélemény, hogy a tisztítótűz a pokol előszobája, kispokol. A pokol állandó, a tisztítótűz átmeneti állapota a léleknek. Gyerekeknek úgy szoktam magyarázni, hogy régen még megszokott pedagógiai büntetés volt, hogy a tanár kiállította a rossz gyereket a sarokba, vagy kiküldte a folyosóra. A büntetésben lévő gyerek tudta, hogy ez az állapot legrosszabb esetben a kicsengetésig tart. Ezzel szemben a gyilkos tényleges életfogytiglani büntetése földi értelemben valóban végleges állapot, mert élete végéig tart. A tisztítótűz olyan értelemben szenvedést jelent, amint minden várakozás is lelki szenvedést jelenthet; a diák alig várja, hogy visszamehessen társai közé. A tisztítótűzben várakozó lélek is szenved, amiért még nem juthat a mennybe. Vigaszára van azonban, hogy amint megtisztult hátralévő büntetésétől, akkor a mennybe jut.

HJS: Az ország talán legismertebb temetője mellett, a Mindenszentek Plébánián hogyan élik meg ezt a két ünnepet?

VG: A megnövekedett gyalogos és autós forgalom miatt nehezen. A templom szinte a temető kapujában van, ilyenkor még gyalogosan is nehéz megközelíteni a tömeg miatt. A szentmisére jövő autós hívek parkolása ilyenkor igen nehéz, a hatalmas parkoló teljesen megtelik.

Mindenszentek főünnepe templomunk búcsúnapja; délelőtt három szentmisét, délután 14-18 óra között pedig csendes szentségimádást tartunk, majd a negyedik szentmise következik a halottakról történő megemlékezéssel. Halottak napján reggel és este tartunk szentmisét. Ezen a napon lényegesen kevesebb hívő jön templomba, mint a kötelező főünnepen, mindenszentek napján. Ebből is látszik, hogy a katolikus hívek különbséget tudnak tenni a két ünnepnap között. Vagyis a halottak emléknapja nem nyomja el a mindenszentek főünnepét. Az ünnep mindig több, mint emlékezés; az ünnep öröm!

Hrabóczki József Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük