Magazin cikkekOktóberÚj tartalmak

1Úton Nemzetközi Zarándoknap

Az idei évben közel 100 szakaszon indult el az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap. A meglévő 1Úton szakaszokat
az idei évben többek között két-két új kijelölt szakasszal bővítették, ezeken lehetőség nyílt kipróbálni a zarándoklást
Szlovákiában Palást – Ipolyság és Ipolyvisk – Felsőszemeréd – Egeg – Palást, valamint Magyarországon
Esztergom – Basaharc – Szob – Márianosztra és Dorog – Tokod – Péliföldszentkereszt között. Az új szakaszok
szervezésében részt vesz Palást község, valamint a Mária Út Közhasznú Egyesület. Az új szakaszokon megvalósuló
rendezvények határon átnyúló együttműködéssel valósultak meg, az Interreg Szlovákia – Magyarország az
SKHU/WETA/1901/1.1/029 projekt keretében. A Pécs – Márigyüd szakasz azonban már 7. alka lommal
indult el az alábbi élmények mentén: fél 10-től volt a gyülekező, s elmondhatom, hogy fél 10- kor már nem én
voltam az első. Szívembe öröm költözött, amikor szemem meglátta a hátizsákos zarándokokat. Egymástól
elszórtan, még ismerkedés közben találkoztunk. Aztán 10 órakor Székely János atya e napra megírt imájával, a
technikai információk átadásával, énekelve vágtunk neki az útnak. Első szakaszunk Nagypostavölgyön vezetett
keresztül, jó néhányan néztek ki az ablakon, álltak meg a kertben tanúságtételünk énekhangjára felfi gyelve. Az
első rózsafüzér és elmélkedés az autópályán átívelő híd előtt volt. Autók száguldottak el mellettünk, míg mi sokkal
lassabban szeltük a sebességet és a kilométereket, s nem tudták, hogy ők is velünk voltak, egy úton, 1úton. Ma
a világ testi és lelki egészségéért ajánlottuk fel zarándoklatunkat, és ők is a világunk része. Az autósok, a strandolók,
a ma otthon takarító háziasszonyok, a szolgálatot, munkát teljesítők, az ágyukban harcoló betegek, a plázában
sétáló unatkozók, a játszótéren hintázó gyerekek, a kenyerünket sütő pékek és még sorolhatnám.
Jó magam immáron 14 éve egészségmegőrzéssel és prevencióval foglalkozom. Amikor erről beszélgetek,
vagy előadást tartok, akkor bólogatnak, egyetértenek velem. De milyen kevés ember az, aki tesz is érte, aki változtat!
S ez jut eszembe akkor is, amikor az emberek lelkére gondolok. Ugyanúgy, mint a testi egészség kapcsán, akkor
kerül a megértés szintjére, akkor hívnak, ha baj van. Zarándokolni sem jön el mindenki, sőt még csak egyébként
sem foglalkozik a lelkével, az Istenével. Bezzeg, ha baj van! Ezért is fontos, hogy másokért is imádkozzunk, hogy
megszólítsunk minél több embert, hogy mindig legyünk többen, akik ezt időben felismerik. Hiszem és vallom, hogy
a testi és lelki egészség kéz a kézben jár, egyik sincs a másik nélkül. A pogányi tóparton a feszületnél ért minket a
dél, így itt imádkoztuk el az Úrangyalát, majd a tóparti kocsmában testileg is felfrissültünk. A következő útszakasz
Bisséig hosszú, egyenes, árnyéktalan, néhol sáros, amott poros. Mitől lett mégis magasztos? Hát persze hogy
az imáinktól, az elmélkedéseinktől, a beszélgetéseinktől! Erdélyi testvéreinket is a szívünkben hordoztuk, hisz ők
ma még a korlátozások miatt nem kelhettek útra. Együtt elénekeltük a székely himnuszt és érzéseink pár pillanatra
elkalandoztak Partiumba, a Hargitára, a Gyimesekbe, Csíkba. Bissei pihenőnk alkalmával a nagy melegben a Jóisten
megint csak megajándékozott minket. Egy néhány percig tartó frissítő permetet küldött az égből nekünk. Nem voltak
benne esőcseppek, olyan szelíd volt, mintha egy több száz méteres párakapun mentünk volna át. Ránk is fért,
hisz előttünk állt a nap legnagyobb kihívása, a Tenkes hegy megmászása, mely hosszú és alattomos meredekkel indul.
Ez mindig jó alkalom arra, hogy csendben legyünk, mindenki csak magával, a Jóistenével beszélgetve. A gerincen
megvártuk egymást, majd egy szintén meredek szakaszt választottunk lefelé, ahol megtapasztalhattuk egymás segítségét,
egy jó időben odanyújtott kezet, vagy a természet adta faágat, amelybe bele lehetett kapaszkodni. A Fájdalmas Szűzanya szoborhoz megérkezve egyre inkább éreztük, hogy az igazi kapaszkodó már nagyon közel van, bennünk, bennetek, Máriánál, a Jó Istennél, s hamarosan a szentmisében, az Eucharisztiában. Itt öszszeálltunk egy körben, hálát adva az együttlétért, a napunkért
imádkoztunk, majd énekszóval levonultunk a templomhoz és a már félig megtelt máriagyűdi bazilikát töltöttük meg köszöntő énekünkkel: Van egy égi anyám nékem… 26-an tettük meg az utat, itt ezen a szakaszon 26-an imádkoztunk együtt egy közös célért, egy egész világért, egy úton veletek, akik más szakaszokon ugyan, de velünk együtt voltatok. A mai nap után pedig mi önkéntesek is adjunk hálát, és kérjük Mária segítségét a további szolgálatunkért, hogy mi az, amit még jobban csinálhatunk, kik azok, akiket meg tudunk szólítani az önkéntes munkára, a zarándoklatokra. Ezen az 1 úton kell, érdemes tovább menni! Én
hiszek benne, magunkban és a világ testi és lelki egészségének jobbá válásában.

BESENCZINÉ TÓTH ERIKA