Borromeo Szent Károly

Püspök, hitvalló (Arona 1538. október 2. – Milánó, 1584. november 3.)

Amikor az 1576-77. évi pestis kórházzá és temetővé változtatta egész Milánó városát, a sanyargatott nép a végső veszélyben Istennél keresett oltalmat. A város bíboros érseke, Borromeo Szent Károly mezítláb, kötéllel a nyakán, vállán nehéz kereszttel ment az engesztelő körmenet élén. Nyomában a papsága és a nép; mert az érsek járt előtte. És a szívébe zárta a szentet. Tudták, mint jött vissza a veszedelem hírére, míg mások, a városkormányzó is, menekültek. Látták, hogyan áldozta föl minden pénzét, palotájának, templomainak kincseit, hogy segítse a rászorultakat, a betegeket, az éhezőket. Ápolta a betegeket, s akin már földi orvossággal nem tudott segíteni, azt az utolsó Útravalóban részesítette. A szerencsétlenekbe visszatért a reménység. Kenyerét szétosztotta, ágyát már régen a kórházba küldte.

A nép pedig régebben még haragudott rá, mert farsangjaikat, a böjtbe nyúló karneváljaikat megrendszabályozta. Most megértették, hogy azt is értük tette, halhatatlan lelkükért. Ahol megfordult, ott megszűntek a botrányok.

Tudták, hogy a háza népét szigorúan rendben tartja, de a bérüket is megadja. Lassan a vele szemben álló hatalmasságok is elismerték, hogy mindenben a lelkek és az Isten országának érdekei vezetik. Huszonharmadik évében volt, amikor anyai nagybátyja, a Medici családból való IV. Piusz lett a pápa. Magához hívatta unokaöccsét, és bíborossá tette. Ő lett az egész pápai politika vezetője.Titokban pappá szenteltette magát 1562 augusztusában. A pápa ugyanazon év december 7-én püspökké szenteltette.

Látta a kor visszaéléseit, és minden erejével ellenük fordult. Értékelni tudta azt a munkát, amit a trienti zsinat eddig is végzett a visszaélések megszüntetése érdekében. Ám a zsinat még nem volt befejezve.

Szorgalmazta hát a pápánál az új összehívást. A zsinat össze is ült, és az első ülésszak után tizennyolc évvel, 1563. december 4-én szerencsésen befejeződött. Borromeo bíboros volt a lelke. Közvetített a zsinati atyák és a pápa között; a zsinat után pedig maga lett az „élő Tridentinum”, vagyis a rendelkezések leghűségesebb megvalósítója. Főpásztori működése alatt a milánói egyházmegye és érseki tartomány mintául szolgált az egész Egyház püspökei számára. Szemináriumai, egyházmegyei zsinatai, vallásos társulatai, rendszeres hitoktatása mind hatalmas eszközök voltak a katolikus megújulás szolgálatában. Nagyszabású főpásztori működése közben egyre bensőségesebb lett lelki élete; érezte, hogy az Anyaszentegyház megújításához az emberi akarat és tehetség nem elegendő.

Károly bíboros teste a sok munka és önmegtagadás következtében elkopik. Lelke teljes szépségében kibontakozva megy át az örökkévalóságba 1584. november 3-án, negyvenhat éves korában. Pál pápa 1610-ben avatta szentté. Milánónak azóta van második Szent Ambrusa.

Urunk, Istenünk, őrizd meg népedben Borromeo Szent Károly püspök lelkületét, hogy Egyházad szüntelenül megújuljon Fiad képmására, és megismertesse Krisztust a világgal – ámen.

Katona István püspök