Gyász Karácsonykor – hogyan lehet meghitt az emlékezés?

2021 sajnos sok családtól vette el szeretteit. Vannak, akikben még friss a gyász. Ők nem is tudnak talán most mit kezdeni a Karácsonnyal. De mégis ott lehet az az érzés és gondolat bennük, hogy ugye ott a család, a gyerekek, a szokások, és persze a vágy, hogy mégis jó lenne díszben látni a fát, és együtt örülni, még akkor is, ha gyász van. Veszteségek, amikre talán az ember próbál valahogy felkészülni fejben, ha van rá ideje, vagy “lehetősége”. Veszteségek, amikre valójában nem lehet felkészülni, mert fenekestül felforgatják az életet, ha jönnek. De akkor mégis hogyan lehet a gyászban megélni a Karácsonyt? Mit lehet ilyenkor tenni?

Közelednek az ünnepek, a szenteste és a Karácsony. Ünnepek, amik a szeretetre és a családra emlékeztetnek, és amiket talán sokan most legszívesebben csak úgy egyszerűen kihagynának az idei évi naptárból. Hisz mit ünnepeljek én – merülhet fel a gyászolókban a kérdés -, ha meghalt valaki olyan szerettem, aki nagyon fontos volt az életemben?

Gyász és veszteségeink esetén az ünnepek újra feltépik az addig talán kicsit már begyógyult sebeinket és most minden újra elkezd fájni, talán még jobban, mint eddig. Minden ünnep nagyon nehéz az elvesztett szerettünk nélkül, de talán a legnehezebb ezek közül is az első, amit nélküle töltünk el.

Már talán sokan előre is félnek attól, hogy vajon milyen emlékeket fognak előhozni a szenteste megkonduló harangjai, vagy a karácsonyfa mellett elénekelt mennyből az angyal sorai. Eszünkbe jutnak az elvesztett szerettünkkel még közösen eltöltött pillanataink, a közös nevetések és az együtt töltött korábbi ünnepek boldog órái. Amikor még együtt készültünk a Karácsonyra, amikor még közösen vártuk a nagyszülőket, szülőket és a testéveinket, vagy amikor még a párunk is mellettünk volt, és még a gyerek is itt játszott velünk. Emlékek, amik a pillanat töredéke alatt az emlékezés albumába írták be magukat. Emlékek, amik mindig is útitársaink maradnak földi utunk során és lelki szemüvegünkön keresztül újra láthatóvá teszik számunkra elvesztett szeretteinket. Emlékek, amiket senki sem tud tőlünk sosem elvenni és az idő vas foga sem tudja ezt megcsorbítani.

És itt, az idő vasfoga mentén, szeretnék is megosztani egy személyes szálat. Az én drága nagymamám, akit nagyon szerettem, már sajnos 11 éve nem lehet közöttünk. Nagyon sokat tanultam tőle gyerekként és annyira közel állt hozzám és értett, mint talán azóta senki más.  A minap egy szép szám hallatán újra nagyon megérintett a hiánya. Kicsit talán meg is lepett az a felismerés, hogy még így, 11 év távlatából is mennyire meg tud hatni egy vele kapcsolatos kedves emlék felidézése és meglepett, hogy az érzés még ennyi év távlatából is könnyeket tud csalni a szemembe. Viszont ekkor döbbentem rá arra is, hogy szeretteink hiánya örökké megmarad velünk. Lehet, hogy fizikailag elköltöztek tőlünk egy távoli világba, de az, amit tőlük kaptunk az örökre velünk marad. Hiszen ők itt vannak velünk egy-egy mozdulatunkban, pillantásunkban, gesztusunkban és a tulajdonságainkban. Általuk és velük együtt váltunk azokká, akik most is vagyunk. Fontos, hogy valahogyan próbáljuk megtalálni magunkban mindazt, amit tőlük kaptunk a közösen együtt eltöltött időnk során és amik ők bennünk.

És mi mit tudunk tenni még, akik itt maradnak? Talán legelőször azt, hogy  megengedjük magunknak, hogy megéljük és átbeszéljük, kibeszéljük magunkból mindazokat az érzéseket, amiket a veszteség előhoz belőlünk. Majd pedig ahogy haladunk a gyász folyamatban, egyre inkább a szépre emlékezve újra megpróbálunk megtanulni élni. Nélkülük, és mégsem teljesen nélkülük, mégpedig úgy, hogy életünk méltó lehessen az ő emlékükhöz. Én hiszek abban, hogy ők fentről vigyáznak ránk és látják a lépteinket.

Úgy gondolom, hogy a fájdalom és a veszteség ellenére a közelgő Karácsony méltó alkalom lehet az EMLÉKEZÉSRE. Egyfajta lehetőség a gyászolók számára a lecsendesedésre, a szép pillanatokra és a közös élményekre való visszaemlékezésre.

De hogyan is emlékezhetünk? Mit tehetünk Karácsonykor, ha gyász közben ér bennünket az ünnep?

Úgy gondolom, hogy erre nincsenek varázsszavak és nincs is igazi útmutató. Ha valaki úgy dönt, hogy náluk elmarad az idei Karácsony, az éppen olyan normális és elfogadható, mint az, ha valaki úgy dönt, hogy szeretné megtartani, mert a többiek szeretnének ünnepelni, mert legalább addig is csinál valamit, valami mást.

A legfontosabb talán az, hogy ki tudjuk és ki is lehessen otthon nyugodt szívvel és békében mondani, hogy: Normális, hogyha elsírjuk magunkat, normális, hogyha szomorúak leszünk egyik pillanatról a másikra, és az is teljesen normális, ha mégis tudunk nevetni pár perccel később. Hiszen mindenki máshogy gyászol, mert a gyász teljesen egyedi és nem összehasonlítható. Nincs olyan, hogy valaki jól, vagy rosszul gyászoljon.

Mégis pár dolgot szeretnék azért összegyűjteni, hátha van közöttük bármi olyan, ami kapaszkodó lehet. Ami mentén az Olvasó is el tud indulni, és talán el tud indítani egy jó beszélgetést, közös gondolkozást, emlékezést az ünnepi időszak alatt.

·      Megfőzhetjük a kedvenc ételét az ünnepi menü egyik fogásaként

·      Megteríthetünk számára is az asztalnál

·      Előkereshetünk közös családi képeket is, amiken ő is rajta van és azok mentén is elkezdhetjük a történetek elmesélését

·      Feltehetjük a kedvenc zenéjét vagy megnézhetünk közös családi videókat

·      Tarthatunk pár perces csöndet az ebéd előtt a tiszteletére

·      Gyújthatunk egy gyertyát az asztalnál

·      Készíthetünk neki egy kis ajándékot, – vagy akár írhatunk is egy levelet, üdvözlőkártyát – amit elviszünk a temetőbe

·      Vehetünk pár lufit, amire üzeneteket írunk, vagy a gyerekek rajzolnak rá és azokat felengedjük az égbe

·      Elmehetünk közösen a családdal kirándulni és felkereshetjük a közös kedvenc kirándulóhelyeket, ahol korábban esetleg együtt is megfordultunk

A legfontosabb, amit tehetünk a megterhelő ünnepi időszakokban, hogy próbálunk nem úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Fontos, hogy az emlékezés adta meghittség egyfajta lehetőség is lehessen az érzelmek megélésére és a hiány kifejezésére is. Ugyanakkor lehet, hogy van olyan családtag mellettünk, aki még tagadásban van és egyáltalán nem akar beszélni még a történtekről. Tartsuk tiszteletben őt is, és engedjük, hogy esetleg elvonulhasson, vagy a jelenlétében ne beszélgessünk még ezekről a témákról. Fontos, hogy próbáljunk megértők lenni egymással.

Próbáljunk meg kicsit pihenni is és időt tölteni a szabad levegőn, sétáljunk nagyokat, ha van rá lehetőségünk és fizikailag is meg tudjuk engedni magunknak. A korábban felvázolt lehetőségek tényleg csak iránymutatásként szolgálhatnak. Van, akinek lehet, hogy az egyik ötlet könnyebb, még másnak a másik. Lehet, hogy egy családban is ellenétek születnek már abból is, hogy valaki szeretne beszélgetni, valaki pedig inkább meg sem említené a fájdalom miatt az egészet. Próbáljunk meg már az ünnepek előtt is egy kicsit arról beszélgetni a családban, hogy ki hogyan képzeli el az idei Karácsonyt, ki mit tenne, és ki mire vágyik. Fontos, hogy valami olyan közös döntésre tudjon jutni ebben a család, ami mindenki számára elfogadható. Ne a konfliktusokról, hanem a megérkezésről és az emlékekről próbáljon szólni az ünnep. Próbáljunk meg megkapaszkodni és erőt meríteni a szeretetből.

Kívánom mindenkinek, hogy az idei Karácsony szeretetben, emlékezős pillanatokban, egészségben és békességben teljen!

Nagy Zsolt
mentálhigiénés szakember, a Mária Rádió önkéntese