Gondolatok a böjtről, a nagyböjti időről

A kereszténységben a böjt és a böjti időszak kialakulására Krisztus húsvéti misztériuma,
kínszenvedésének és föltámadásának eseményei adták az okot, ezért kezdetben halálának
napján és sírban való nyugvásának idején, nagypénteken és nagyszombaton böjtöltek, hogy
ilyen módon gyászolják meg azt a mintegy negyven órát, amit a Megváltó a sírban töltött.
Amikor kialakult az egyházi év, megszületett a gondolat, hogy Krisztus szenvedésére
hosszabb böjttel készüljenek fel, így a III. században már egy hétig tartott, a IV. században
pedig számos helyen már 40 napos volt a nagyböjti időszak. A negyvenes számban a készület
idejét látták: Mózes ennyi napon át böjtölt a törvény kihirdetése előtt, Illés negyven napon át
böjtölt a pusztában, negyven évig tartott a zsidó nép sivatagi vándorlása, Jónás próféta
negyvennapos bűnbánatra hívta Ninivét, Krisztus negyven napig böjtölt a pusztában nyilvános
működésének kezdetén.
Hosszú időn keresztül ebben az időszakban szigorú böjt
érvényesült, amikor a hívők kenyéren, són, növényi olajon,
száraz főzeléken és vízen kívül semmi mást nem vettek
magukhoz, azt is csak az esti órákban, a húsvét előtti
nagyhéten pedig már csak kenyér és só volt a táplálékuk.
Az idők folyamán a szigorúság enyhült, de a napi egyszeri
teljes étkezés, a hústól, zsírtól és egyéb állati eredetű
eledeltől való tartózkodás sokáig fönnmaradt.
A nagyböjt a bűnök elkerülésének és az elcsendesülésnek az ideje, őseink a nagyböjt
péntekjein, de különösen nagypénteken az egész napot „veszteglésben” (hallgatásban)
töltötték. Nem volt megengedett a színjáték, a lakodalom, a mulatság, de a perlekedés, a bírói
tárgyalások, a testi büntetések és a harc sem. A böjti hagyomány- és szokásrend a 20. század
társadalmi változásai és forrongásai miatt fokozatosan és egyre nagyobb mértékben
átformálódott, aszketikus szándékaiban lassanként meggyengült, amit a folyamatosan enyhülő
egyházi rendelkezések is elősegítettek. A böjt – sokszor aprólékosnak tűnő – szabályai
ugyanakkor mindig a minimum feltételeket szabták meg a kevésbé buzgóknak, míg az
elkötelezett hívők minden korban sajátságos öntudattal vállalják ezeket.
A böjtölés által az ember Isten előtt sajátos módon juttatja
kifejezésre kicsinységét, megalázkodását: itt a külső,
fizikai lemondások a belső megújulást szolgálják.
A nagyböjti időszaknak az a célja, hogy önuralommal és önkéntes vezekléssel az ember
bizonyos dolgokat megtagadjon magától, amelyek révén elindulhat az önjavítás „lelki-
tréningjének” útján. Ebben az időben fontos szerepe van az őszinte, mindenre kiterjedő
bűnbánattal elvégzett szentgyónásnak, a buzgón végzett fokozott imádságnak, és a másik
ember felé megnyilvánuló evangéliumi jócselekedeteknek. („Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat
ne az emberek előtt gyakoroljátok… a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek… Amikor
tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt… Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed,
mit tesz a jobb, hogy adományod rejtve maradjon” – Evangélium Máté szerint 6,1-3.)
Mindezeket a hívek Üdvözítő Krisztusuk iránti tiszteletteljes elköteleződésből végzik,
miközben a Megváltó őértük vállalt kínszenvedésére emlékeznek. A bűnbánati időszakban
különösképpen is üdvös, hogy legalább a böjtölés és másféle önmegtagadások által vele
szenvedjenek, hogy testben és lélekben minél jobban föl tudjanak készülni az ő halottaiból
való dicsőséges föltámadásának örömteli megünneplésére húsvét napján, amikor
megtapasztalhatják Isten végtelen könyörületének kegyelmi ajándékát. Ez az isteni ajándék
ugyanakkor egy személyes találkozásban valósul meg a föltámadott Krisztussal, ezért fontos a

szív és a lélek keménységét megenyhíteni a buzgó és evangélium szerinti imádkozással. („Te,
amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz.” –
Evangélium Máté szerint 6,6), és ez az Isten irgalmas szeretetének viszonzása, s amit a hívő
ember abban a tudatban tesz, hogy nem méltó erre a szeretetre. Az ilyen lelkülettel végzett
imádság révén az ember egyre jobban Isten akaratához próbálja igazítani az életét.
A nagyböjti idő – amelyben a gyengeségeket és vétkeket beismerve erőteljesen nyilvánvalóvá
válhat a halandó és gyarló ember törékenysége – a bűnöktől megsebzett élet gyógyulását és az
Istenhez való megtérést hozhatja el a hívőnek a bűnbocsánat szentségében, a szentgyónásban.
Az ember a szentgyónásban nyeri el bűnei bocsánatát, s így Isten szeretetének és irgalmának
határtalanságát megtapasztalva a megújult szív derűjével végezheti a böjt gyakorlatait.
(„Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az
arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek… Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat
pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van.” –
Evangélium Máté szerint 6,16-18). Így tudjuk hordozni Krisztus halálának és feltámadásának
titkát, amely a keresztény élet alapja. A hívő ember derűje a feltámadás örömhírének
befogadásából tör elő, mert ebből fakad az az erő, amely által képes visszautasítani a
„hazugság atyjának” csábítását (vö. Evangélium János szerint 8,45), hogy az ember ne
zuhanjon az értelmetlenség poklának mélyébe. A kicsinység és mulandóság ellenére a
kegyelmi segítség által ott munkálkodik az emberben Isten „álma” (vö. Ferenc pápa 2020-ban
elhangzott hamvazószerdai homíliája), az ember örök üdvössége. Ebben a derűs lelkületben
azt is felfedezheti a hívő, hogy az Isten őt is föltámasztja hamvaiból.
Az évről évre visszatérő nagyböjti időszakban lehetőség van intenzívebben átélni, hogy Isten
saját képére szeretné formálni az embert, és igazságos szeretetével, irgalmas jóságával arra
bátorítja, hogy az ő akarata szerint törekedjen élni. Ennek az akaratnak a felismerése föl tudja
rázni az embert, hogy ne engedjen a Sátánnak, aki el akarja tántorítani az igaztól, a jótól, a
széptől és a józan belátástól, hogy a szeretetét és életét bemocskolva, a gonoszság
rabszolgájává tegye.
Isten újra és újra felajánlja a megtérés különleges idejét, amikor a nagyböjti időszakban
megadja a testi, lelki, értelmi „ritmusváltás” lehetőségét az ember életében. A böjti időszak
szabályai erőteljesebb keretet tudnak adni az életnek, amelyek a bűnbánat által segíthetnek és
kapaszkodókat adhatnak, hogy a buzgó imádság révén az ember előbbre tudjon jutni a hitben
való elmélyülésben, az Istenhez való odafordulásban.
A nagyböjti idő arra is figyelmezteti az embert, hogy az élet mindig több a körülmények
pillanatnyi együttállásánál, ezért a hívő ember nem tekintheti abszolút értékűnek mindazt, ami
éppen körülveszi. Az élet és a jövő mindig összekapcsolódnak, jövő és távlatok nélkül nincs
élet. A nagyböjt készületi ideje a húsvétra irányul, a napra, amely az örökké tartó,
kifogyhatatlan élet ünnepe, mert a megváltó Krisztus legyőzte a halált, és a sírban lévőket új
élettel ajándékozta meg.
A megváltó Krisztus azért jött a világba, hogy az embernek élete legyen, és bőségben legyen
(vö. Evangélium János szerint 10,10). E negyven nap nagy ajándéka lehet az a fölfedezés is,
hogy az ember képes sajátságosan szabaddá válni arra, hogy mindennap örömöt szerezzen a
körülötte levőknek azzal, hogy támogatja szorgalmukat, elismeri jó tulajdonságaikat,
erősíti helytállásukat, megdicséri munkájukat, észreveszi legapróbb igyekezetüket is. Ez a
másikra való fölemelő odafigyelés megújíthatja a családokat, a munkahelyeket, a
közösségeket, az ember egész környezetét.
Berta Tibor ezredes,
általános helynök