A Laudato si’ enciklika tanítása a víz védelmének fontosságáról

„Tudjuk, hogy a víz szűkösen rendelkezésre álló és elengedhetetlen erőforrás, az ivóvízhez való
hozzáférés pedig olyan alapjog, amely befolyásolja a többi emberi jog gyakorlását. Ehhez nem fér
kétség” (LS 185). Ezekkel és hasonló egyértelmű, határozott szavakkal többször is találkozhatunk Ferenc
pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájában a víz problémájára vonatkozóan. Mert a víz ma már valóban
probléma: a hozzáférés lehetősége az elegendő és megfelelő minőségű ivóvízhez, mely sokáig
természetes adottság volt, a világ számos részén élő embermilliók számára sajnos jelenleg nem magától
értetődő. Miért van így, hogyan jutottunk ide?
A rendelkezésre álló édesvízkészletnek – mely korántsem
kimeríthetetlen! – egyre nagyobb hányadát teszi szennyezetté az
emberi nemtörődömség vagy kapzsiság. A hatalmas népességűvé
duzzadt városok lakosságának ellátása egyre több vizet igényelne,
ennek kielégítését azonban sokszor sem az infrastruktúra, sem a
rendelkezésre álló készletek nem teszik lehetővé. A klímaváltozás következtében
sok helyen ingadozóvá vált a csapadék eloszlása, a folyók, sőt a földalatti vízkészletek hozama is. Számos
helyen ezen kívül a nem megfelelő higiénia, a szennyvízkezelés elégtelensége is nehezíti a helyzetet, ami
miatt az elérhető víz sem alkalmas a biztonságos használatra; a kényszerűségből ivott tisztítatlan víz pedig
betegségeket terjeszt, és ezek következtében sokan halnak meg, különösen gyerekek. De az is súlyosbítja
a helyzetet, hogy a mezőgazdaság és az ipar is egyre több vizet használ fel. A hétköznapi ember többnyire
nem is sejti, hogy mindennapinak tekintett használati tárgyai, árucikkei – ruhák, elektronikai eszközök,
műanyagáruk –, valamint az élelmiszerek – például gabonafélék és húsáruk – előállítása, sőt a legtöbb
szolgáltatás – beleértve az energiatermelést is – milyen megdöbbentő mennyiségű víz felhasználását
feltételezi.
Mindezt tetézi, hogy vannak, akik megpróbálják a saját javukra kihasználni ezt a helyzetet. Már
évtizedek óta megfigyelhető, hogy tőkeerős, nagy cégek – előre kalkulálva ezekkel a nehézségekkel –
igyekeznek jogi úton is biztosítva rátenni a kezüket a vízkészletekre, hogy aztán ezt az egyre nagyobb
értékké váló kincset busás nyereséggel adják el. Természetesen így csak azoknak juthat belőle, akik meg
tudják azt fizetni, így megint a világ szegényei „maradnak a partvonalon”. Márpedig a vízzel
kapcsolatban ez a magatartás különösen lelkiismeretlen. A Pápa erről is nagyon erős
szavakkal ír: „Ennek a világnak súlyos társadalmi adóssága van az
ivóvízhez nem jutó szegények felé, mert ez az ő élethez való,
elidegeníthetetlen méltóságukban gyökerező joguk megtagadása” (LS
30). Nem tart elfogadhatónak semmilyen kompromisszumot e téren, és
követeli a világ vezetőitől, hogy erős eszközökkel szerezzenek érvényt
a vízhez fűződő alapvető jogoknak, megakadályozva minden további ilyen visszaélést,
sőt visszafordítva a folyamatokat. Amennyiben nem cselekszünk határozottan e téren, akkor a víz
birtoklásának érdekellentétei nagyon könnyen konfliktusokhoz, akár háborúkhoz is vezethetnek.
Ferenc pápa tehát ebben az ökológiai témában is elsősorban és leghatározottabban a szegények
szószólójaként áll ki, az ő problémájukat tekinti a vízkérdés legfontosabb összetevőjének. Ugyanakkor
említést tesz arról is, hogy a vízi élővilág maga is érték, és az ember a saját javára felhasznált víz
„lefoglalásával” és annak szennyezésével teremtménytársai – állatok, növények – ellen is vétkezik, mert a
vízi ökoszisztémák különösen is fontosak és ugyanakkor sérülékenyek.
Mit tehetünk mi? Az enciklika kifejezetten felhív a vízpazarlás megszüntetésére, mely
szemléletformálásként akkor is számít, ha az így megtakarított vizet nem lehet közvetlenül eljuttatni az

azt nélkülözőkhöz. De keresztényként az is fontos tennivalónk, hogy ébredjünk rá a víz ajándék- és áldás-
voltára, mely a keresztségben különösen is kifejeződik. Az enciklika ezt is emlékezetes szavakkal

fogalmazza meg: „Az egész anyagi világ Isten szeretetnyelve, irántunk érzett mérhetetlen szeretetéről
beszél. A talaj, a víz, a hegyek: minden Isten simogatása” (LS 84).
Nobilis Márió atya