Zarándoklat Isten köztünk élő mosolyával

Hinterdorfer Gábor és kisfia, Gáborka története olyan, mint a legnehezebb zarándoklat: az édesapa 13 évig kísérte kisfiát a földi úton, csomagjukban betegséggel, mígnem az út végéhez érve el kellett engednie a kezét, és visszaadni Őt a Jóistennek. Gábor tanúságtétele:

Nagy Viktória Angelika: A zarándoklatok mikor kezdtek el Önnek többet jelenteni?

Hinterdorfer Gábor: Korábban is voltam zarándoklatokon, de azokat kirándulásnak fogtam fel. 2016-ban volt az első jelentéssel bíró zarándoklat, amikor a fiamnál ismét rákot diagnosztizáltak. Először 2010-ben vették észre nála a betegséget, akkor 4 éves volt. Minden jel arra mutatott, hogy meggyógyult, viszont 5 év múlva kiújult nála. Ekkor, 2016 áprilisában mentünk el a testvéremmel érte zarándokolni, Gáborka már nem tudott nagyon mozogni. Elindultunk Pécsről, és az 5 km-re lévő Pogánynál tartottunk csak, amikor az édesanyja hívott, hogy Gáborka felkelt az ágyból és lejött az emeletről. Nekem ez nagyon sokat jelentett, úgy éreztem, hogy a zarándoklatnak volt ehhez köze. Adott egy indítást, hogy ezt máskor is megtegyem. Én amúgy a bencésekhez jártam gimnáziumba Győrben, tehát nem állt távol tőlem a hit, de nem is éltem nagyon vallásos életet, viszont a fiam betegsége térdre kényszerített. Mélyebb lett a kapcsolatom a Jóistennel.

NVA: A kisfia élete hogyan alakult?

HG: Gáborka 9 év 3 hónapig küzdött a betegséggel, 2019. június egyik hajnalán, 13 évesen költözött el a Földről. Akkor valahogy nem éreztem Isten verésének. Aznap éjjel olyan vigasztalást kaptam a Szentlélektől, hogy el tudtam fogadni és át tudtam vészelni. Rettenetesen sajnáltam, hiszen minden szülő arra vágyik, hogy lássa felnőni a gyermekét, és a fordítottját megélni borzasztó. Mégis éreztem: Ő célba ért. Szinte kézzelfogható volt a Mennyország és a vigasztaló Szentlélek jelenléte, ezt az érzést nem is lehet szavakba önteni. Ez segített át azon az időszakon. Sokan kérdezik, hogy az Isten hogy tehette ezt. Én úgy éreztem, hogy nem ő tette, hanem megengedte.

NVA: Volt olyan zarándokút, amit Gáborkáért ajánlott fel, vagy amire utólag visszanézve máshogy tekint?

HG: Többször volt olyan út, amit a gyógyulásáért ajánlottam fel, például volt, hogy éjjel mentem teljesen egyedül. Viszont volt egy zarándoklat, ami később nyert értelmet, ekkor még vele együtt mentünk el Medjugorje-ba. A Krizsevác-hegyen lévő kereszthez szerettünk volna feljutni, ahova amúgy is elég nehéz az út, ráadásul Gáborka előtte fél évvel volt őssejt-transzplantáción, tehát nem volt jó kondiban. Feszült volt a hangulat: meleg, fülledt idő, nagyon meredek út, és úgy éreztem, ezt csak én akarom nagyon. Gáborka is nyűglődött, még az is elhangzott tőle, hogy forduljunk vissza. Ahogy a vége felé közeledtünk, realizáltam, hogy a fiam betegsége, meg maga az ember élete is sokszor küzdelem, egy zarándoklat, és a végén elérünk a kereszthez. Mikor Gáborka felérve meglátta a feszületet, azt mondta: odamegyek és imádkozom. Elengedtem a kezét, és az utolsó 20 métert egyedül tette meg a kereszthez, ahol térdre borult. Visszafelé indultunk volna épp, amikor elkezdett lefele szaladni. Alig tudott feljutni, de olyan felszabadultan futott le a hegyről, mintha semmi baja nem lenne. Ez a jelenet utólag lett nekem tiszta: amikor meghalt és el kellett engedni a kezét, az volt az eszemben, hogy elkísértem az élete végéig, ahol őt a kereszt várta.

NVA: Ön szerint mi volt a kisfia feladata a Földön?

HG: Ő sok mindenkinek átformálta a gondolatait. Nagyon bölcs volt, sokszor ámultunk rajta. Édesapám azt mondta, hogy ő Isten köztünk élő mosolya. Azt gondolom, hogy össze volt kötve Istennel. Viszont sokszor lázadt is, mondta „ha az Isten meg akarna gyógyítani, akkor már megtette volna”. Egyszer volt egy eset, hogy bent ült a szobájában, és mondtam neki, imádkozzunk. Válaszul elutasítást kaptam: „Hagyj békén, majd imádkozom egyedül.” Benéztem valamiért, és azt láttam, hogy háttal ül nekem, és kitárt karokkal imádkozik. Volt benne valami Jézusi. Az én életemet megváltoztatta, esélyt adott, hogy megmeneküljek. És másokét is – A gyermekonkológián az orvosunk mondta, hogy amikor még Gáborka élt, az osztályról sokan álmodtak vele, hogy látták fehér ruhában ragyogni.

NVA: Hogy tekint arra a 13 év zarándoklatra, amin keresztül elkísérhette a kisfiát?

HG: Úgy, hogy a Jóistentől kaptam egy ajándékot. Örülök, hogy megismertem Gáborkát, visszatekintve egy kis angyali természettel volt lehetőségem együtt élni.

HITVALLÓ – Hinterdorfer Gáborral
augusztus 4. 16:00