Paptanárok – Az egyház és a történettudomány szolgálatában

HORVÁTH MIHÁLY (1809–1878) címzetes püspök, történész, az MTA tagja

1849-ben a Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, 1849-ben emigrált, s 1867-ben térhetett haza. A reformkorban, majd a hosszú emigráció során kifejtett közel három évtizedes történetírói munkásságával óriási elismerésre tett szert. Tanulmányai a magyar történelem legváltozatosabb korszakait vizsgálják: gazdaság-, hadés társadalomtörténeti munkák, források feldolgozása levéltári anyagokból.

Horváth a szerzője az első magyar nyelvű történelmi összefoglalónak, amely több kiadásban, előbb négy, majd hat kötetben jelent meg, és hosszú időn keresztül még tankönyvként is használatban volt. Ennek folytatásaként két kötetben vizsgálta a reformkor történetét, és szokatlan módon már tizenöt esztendővel az eseményeket követően, három kötetben megírta az 1848–49-es szabadságharc történetét.

FRAKNÓI VILMOS (1843–1924) történetíró, kanonok, címzetes püspök, az MTA tagja

Pázmány Péterről írt monográfiája megszerezte számára az akadémiai levelező tagságot, valamint a II. osztály helyettes titkárságát is. A hazai és külföldi levéltári kutatásait elismerve Fraknóit 1873-ban rendes tagsággal tünteti ki az Akadémia, a kormány pedig két évvel később a Nemzeti Múzeum könyvtárának élére helyezte az alig harminckét éves paptanárt. Hivatali teendőinek buzgó ellátásán kívül, a nagyváradi kanonokság elnyerése által anyagiakban is kellőképp független tudós tovább kutat a hazai és külföldi levéltárakban. Külföldi kutatásainak eredményei jórészt a Hunyadiak, a reformáció és ellenreformáció korára vonatkozó politikai és irodalmi ismereteinket gazdagították, míg a bécsi levéltárak, valamint a Magyar Országos Levéltár anyagának szorgos felhasználásával készült nagyszabású élet- és korrajza: Martinovics és társainak összeesküvése.

Amikor XIII. Leó pápa 1882-ben megnyitja a vatikáni levéltárakat a történészek számára, a levéltári kutatásokban rendkívül járatos Fraknói azonnal felismeri annak hazai történetírásunk szempontjából való rendkívüli jelentőségét. Nagy erőkkel fáradozik a főpapság körében a vatikáni könyv- és levéltárak magyar vonatkozású anyagai kiadásának szellemi és anyagi biztosítása érdekében. Kétévi szüntelen fáradozás után, 1884-ben megjelent az általa létrehozott magyar vatikáni okirattár-bizottság kiadásában a publikációk első kötete, amelyet még számos kiadvány követett.

TAKÁTS SÁNDOR (1860–1932) történész, piarista szerzetes

1898 és 1903 között a bécsi udvari kamarai levéltárban végezte a magyar anyagok gyűjtését és másolását, majd a képviselőház főlevéltárosának nevezték ki. Ez idő alatt gyűjtötte össze azokat az eredeti forrásanyagokat, melyekre későbbi tanulmányait alapozta. Dolgozatai leginkább a
Századok, a Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, az Archeológiai Értesítő és a Budapesti Hírlap hasábjain jelentek meg. Leginkább
a 16. és 17. század mindennapi életével, művelődéstörténetével foglalkozott, később érdeklődése a reformkor felé fordult. Levéltári forráskutatásai alapján írt hangulatos történelmi dolgozatai a hazai tudományos publicisztika maradandó stílusértékű alkotásai. Kutatásai, forrásadatai, témaválasztásuk révén alapvető fontosságúak. A hazai néprajzi kutatás számos vonatkozásban értékes támpontokat és inspirációt kapott műveiből.

Balla János Sch. P.