ÁprilisMagazin cikkekRecept

A nyúlon túl…

A húsvét az egyik legszebb ünnepünk, a szertartások mellett az étkezések is tradicionálisak. S ha már így adódik, legyen most az ünnepi asztalon nyúl, kissé eltérve a megszokott bárányhústól vagy a füstölt sonkától. Régen majdnem minden falusi háznál tartottak nyulat. Mi fintorogva ültünk az asztalhoz ha nyuszika jött a tányérra, de utólag belátom, olcsó, jó minőségű hús kerülhetett a nagycsaládosok asztalára. Apósom szinte az utolsó pillanatig tartotta őket, a soros unokáknak mindig meg kellett csodálniuk, hány darabbal is szaporodott a nyúlnemzetség. Szóval, ha a nyúlpecsenye szót meghallom, a régi szép idők jutnak az eszembe.

Nézzük, hogyan is lehet feldolgozni ezt a zsírmentes, zsenge, szép fehér húst. Első fogás lehet, mondjuk egy jó kis becsinált leves. Készült az aprólékából, a szeletelés közben keletkezett apró húsdarabokból és a májából. Jól bezöldségelve húslevest főztem belőle, sóval, borssal, babérlevéllel ízesítve. Amikor kész lett, gyönge fokhagymás rántást készítettem, pirospaprikával, pici paradicsomkonzervvel megszíneztem, majd tejföllel behabartam. Bármilyen tésztával tálalható, mi eperlevéllel ettük.

A nyúlgerincet bepácoltam: vizet forraltam, hagyma, fokhagyma, só, csöppnyi ecet, babér, majoranna, kakukkfű, bazsalikom hozzáadásával, és kihűlés után beletettem a gerincet. Másnap pörköltalapot pirítottam, beletettem a húst, majd a páclével, némi vörösborral és egy kávéskanálnyi birsalma lekvárral (ez el is maradhat) lassan föltettem főni. A végén ebbe is tejfölt kevertem. Tálalhatjuk krumplikrokettel, zsemlegombóccal, nokedlivel vagy bármilyen kifőtt tésztával. Végül a helyre kis combocskákat előző napon fokhagymás tejbe áztattam, amit aztán leöntöttem róla, és a szokásos módon bepaníroztam és kirántottam. Hagymás krumplival és bármilyen savanyúval tálalható.

S hogy azok se maradjanak ki a jóból, akik nem jönnek lázba a fenti recepttől,
ajánlok otthon készíthető sajtgolyókat. Kevesen tudnak házi sajtot készíteni, mert ehhez mindenféle tudományokra van szükség. Oltóanyag kell hozzá, ami csak nagy mennyiségben kapható, és mindenféle trükköket kell ismerned. A múltkor viszont megtanultam egy egyszerű, gyors, házilag elkészíthető, a friss sajthoz hasonlító étel készítését, ezt teszem most közkinccsé.

Először vegyél hozzá egy kis vödör tejfölt, én a pöttyös vödröst szoktam használni. Keverd ki sóval, pici cukorral, majd tedd bele az ízesítőt: úgy, mint – és itt felsorolom, mivel szoktam elkészíteni – fokhagyma, snidling, petrezselyem, kakukkfű, köménymag, durvára vágott tarkabors, lestyán, bazsalikom, tárkony, medvehagyma, csípős paprika, olívabogyó. Folytathatnám a sort, hiszen a karakteres, jóízű fűszernövények mind kiváló ízt adnak a golyócskáknak. A legjobb, ha friss fűszert használsz, jól megmosva és apróra vágva. Ha bekeverted a sós tejfölt a fűszerrel, oszd 4 egyenlő részre, tedd bele vászonzacskóba, majd 2 napra akaszd föl egy lábas fölé, hogy a felesleges lé kicsurogjon belőle! Kibontás után öklömnyi sajtgolyókat kapsz, amik kenyérrel, zöldhagymával, retekkel, zöldpaprikával fogyaszthatók. Ha nem fogy el egyszerre, több napig is tárolhatók a hűtőben. Érdekes, hogy valamiért házi tejfölből nem tudtam elkészíteni, biztos valahol van a folyamatban valami, amit mi, egyszerű földi halandók nem tudunk.

Slussznak pedig íme a házi tojáslikőr receptje, hogy a tojás semmiképpen ne maradjon ki a felsorolásból: Készíts elő 6 tojást, 15-20 dkg cukrot (mindegy, hogy por vagy kristály), ½ liter tejet (ha nagyon jól akarod csinálni, ennek a fele tejszín is lehet). Először keverd ki a tojások sárgáját a cukorral, tegyél bele vaníliát, ha jól kikeverted, lassan öntsd bele a tejet. Ezután keverd össze 3 deciliter vodkával, és már készen is van. Arra vigyázz, hogy a tej és a tojás is friss legyen! Ha keverek bele két púpozott evőkanál jó holland kakaót, akkor kiváló csokilikőr lesz belőle. Lezárt üvegben néhány napig érleld a hűtőben! A mai időkben nem is kívánhatok mást, mint békét az ünnepre, és boldog családi együttléteket!

Marosi Málna
marosi.malna@mariaradio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük