Marion de Groot – Három mókás mókuska

Kíváncsiak vagytok-e, mit csinálhat három kis mókus egy hűvös őszi napon, amikor Mókus anyó kiküldi
őket az udvarra játszani, mert nagytakarításhoz készül? Nos, mindenekelőtt a vén tölgyfához rohantak
és olyan villámgyorsan fogócskáztak az ágak között, hogy csak egy-egy villanásnyira lehetett látni őket. Aztán
bújósdit játszottak a ház körül. Ez nagyon mulatságos volt, mert itt igazán sok hely akadt, ahová el lehetett
bújni: a kémény mögé, a veranda párkánya alá vagy a csatorna csövébe.

Egy idő múlva azonban megálltak, hogy kifújják magukat, és Mikimakk – ő volt köztük a legkisebb azt mondta:
– Jaj, de belefáradtam már a futkosásba! Gondoljunk ki most valami kényelmesebb játékot! Gesztenyét
kellene szednünk – ajánlotta Ugri, a testvére – aztán felmenni a tetőre megdobálni vele Cirmost, ha erre jár.
Igen, igen! – mondta Bugri, a legidősebb – gyűjtsünk össze jó csomót, amennyit csak elbírunk! Így a három
kis mókus egész halom gesztenyét gyűjtött össze, amennyit csak bele tudtak tekerni egy nagy lapulevélbe,
aztán felkúsztak a háztetőre. Óvatosan lépkedtek, közben meg-megálltak és körülnéztek, mert nem tudták,
mikor toppan hirtelen eléjük Cirmos. De bizony nem jött. Biztosan elaludt valahol! – mondta végül Mikimakk.
Tudjátok mit csinálok most a gesztenyékkel? Bedobálom egyenként a kéménybe. Ahová leesik, majd törik a fejüket,
honnan kerülhetett oda. Jó móka lesz! Gyertek, próbáljuk meg! Hogy fog ropogni, ha belepotyog a tűzbe!
No, ezt kétszer sem kellett Mikimakknak mondania, testvérei nyomban készen állottak a tréfára, és azonnal
hozzá is fogtak az előkészületekhez. Abban az erdőszéli házban, ahol ez a beszélgetés folyt, egy beteg kisfiú lakott. Az édesanyjának sok dolga volt, de mielőtt munkához fogott volna, a kis beteget egy karosszékbe ültette,
és odatolta a kandalló elé. A karosszék melletti asztalkára meg néhány képeskönyvet rakott, hogy a kisfiú a ne unatkozzék.

De hát tudjátok ti azt magatok is, hogy a gyerekek nem szívesen játszanak egyedül. Ez a kisfiú pedig mindennél
jobban szeretett kint ugrálni a kertben a fák között vagy a réten; de most, hogy a betegsége miatt bent kellett
maradnia a szobában, bizony rosszkedvű lett, mert unatkozott. Hanem egyszer csak valami furcsa zajra
fi gyelt fel: pik-pik-pik… Egyszerre három szépen megsült, felhasadt gesztenye repült a kandallóból a lába
elé. Körülnézett, de nem látott a szobában senkit. – Anyuu! Anyukám! kiáltotta. Gyere csak, nézd, mi
van itt! mondta, míg felszedte a három gesztenyét. Ezt csak valami mesebeli tündér küldhette! Vagy gondolod,
hogy a mókusok küldhették, akik az öreg tölgyfában laknak? – Nem tudom, szívem, lehetséges…
Mondta az édesanyja. – De akárki volt is, szívesen megköszönném neki, hogy örömet szerzett az én kisfiamnak.
Fenn a tetőn Ugri, Bugri és Mikimakk őszintén örültek a sikerült tréfának. – Ne dobjuk el a többi gesztenyét
se! – mondták. – Senki sem talál rá, ha a kémény mögé dugjuk, és majd máskor is megnevettetjük vele
kis barátunkat. – De már ideje is, hogy most hazamenjünk! Délre jár az idő, anyu már bizonyára elkészítette
az ebédet. És gyorsabban, mintsem elmondhatnám, Ugri, Bugri és Mikimakk eldugták gesztenyéiket
a kémény mögé, aztán fürgén lemásztak a háztetőről, fel a tölgyfára, és eltűntek otthonukban, az öreg fa odvában.

Az oldalt szerkeszti:
KUFFARTNÉ MIKÓ ILDIKÓ